Habakuk próféta könyve

1. fejezet

1 Jövendölés, amelyet Habakuk próféta látott.

2 Meddig kiáltsak még, ó, URam, és nem hallgatsz meg? Kiáltok hozzád az erőszak miatt, és nem szabadítasz meg!

3 Miért láttatsz velem hamisságot, és miért kell szemlélnem a nyomorgattatást? Pusztítás és erőszak van előttem, viszály és versengés támad!

4 Ezért inog a törvény, és azért nem érvényesül az igaz ítélet. A gonosz behálózza az igazat: ezért hoznak hamis ítéletet.

5 Nézzetek szét a népek között, vizsgálódjatok, és igen csodálkozzatok, mert oly dolgot cselekszem napjaitokban, amelyet el sem hinnétek, ha más mondaná.

6 Mert íme, fölindítom a káldeusokat, ezt a kegyetlen és vakmerő nemzetet, amely széltében végigjárja a földet, hogy olyan lakhelyeket foglaljon el, amelyek nem az övéi.

7 Rettenetes és iszonyatos ez a nép, maga szabja meg törvényét és rangját.

8 Lovai serényebbek a párducoknál, és gyorsabbak a pusztai farkasoknál, lovasai fékezhetetlenek. Bár messziről jönnek lovasai, úgy repülnek, mint a zsákmányra lecsapó sas.

9 Mindegyik erőszakkal jön, arcuk előrenéz, és annyi foglyot gyűjtenek, mint a homok.

10 Kicsúfolja a királyokat, kineveti az uralkodókat, csak kacag minden erődítményen, töltést emel és megostromolja.

11 Majd viharként tovaszáll és eltűnik. Bűnhődni fog, mert saját hatalma az istene.

12 Nem te vagy-e, URam, öröktől fogva az én Istenem, Szentem? Nem veszünk el! URam, te ítéletre rendelted őt, kősziklám, te fenyítésül szántad őt!

13 Tisztább a szemed, hogysem nézhetnéd a gonoszt, és a nyomorgatást nem szemlélheted. Miért nézed hát el a hitszegést, és miért hallgatsz, amikor a gonosz elnyeli a nála igazabbat?!

14 Olyanná tetted az embert, mint a tenger hala, és mint a csúszó-mászó állat, amelynek nincs vezére?

15 Mindet kifogja horgával, hálójába keríti, és kerítőhálójába gyűjti őket, s azután örül és vigad.

16 Azért áldoz hálójának, és tömjénez kerítőhálójának, mert azok juttatták jó fogáshoz, kövér eledelhez.

17 Vajon örökké ürítheti-e hálóját, és szüntelenül ölheti-e a nemzeteket, kímélet nélkül?

2. fejezet

1 Őrhelyemre állok, megállok a bástyán, és figyelek, hogy lássam, mit szól hozzám, és én mit feleljek panaszom dolgában.

2 Így felelt nekem az ÚR: Írd le ezt a látomást, és vésd táblákra, hogy könnyen olvasható legyen.

3 Mert ez a látomás bizonyos időre szól, de a vége felé siet, és nem csal meg. Ha késik is, várjál rá, mert bizonnyal eljön, nem marad el!

4 Íme, a fölfuvalkodott embernek nem igaz a lelke, de az igaz a hite által él.

5 Bizony, a bor is megcsal: fölgerjed a férfi, és nem marad nyugton. Kitátja torkát, mint a sír, olyan telhetetlen, mint a halál: magához ragad minden népet, és magához gyűjt minden nemzetet.

6 Nem költenek-e ezek mindnyájan példázatot róla és ilyen mondásokat: Jaj annak, aki rakásra gyűjti, ami nem az övé! De meddig? És annak is, aki más zálogával gazdagítja magát!

7 Nem kelnek-e föl hirtelen hitelezőid, és nem ébrednek-e föl háborgatóid? Zsákmányul esel nekik!

8 Mivel te sok nemzetet kifosztottál, téged is kifoszt a többi nép az emberek véréért s az országon, városon és annak minden lakosán ejtett erőszakért.

9 Jaj annak, aki házába bűnösen szerez javakat, hogy magasra rakhassa fészkét, és megmeneküljön a gonosz hatalmából!

10 Házad gyalázatára vált, amit terveztél. A sok nép kiirtásával bűnössé tetted lelkedet.

11 Mert a kő is kiált ellened a falból, és a tetőgerenda válaszol neki.

12 Jaj annak, aki vérengzéssel épít várost, és aki álnoksággal emel várat!

13 Hát nem a Seregek URától van-e az, hogy a népek a tűznek munkálkodnak, és a nemzetek a hiábavalóságnak fáradoznak?

14 De majd megtelik a föld az ÚR dicsőségének ismeretével, ahogyan a tengert a víz betölti.

15 Jaj annak, aki leitatja felebarátját, mérget kever italába, hogy lerészegítse őt, és láthassa mezítelenségét!

16 Gyalázattal telsz meg dicsőség helyett. Neked is innod kell, és meglátszik körülmetéletlenséged, ha feléd fordul az ÚR jobbjának pohara, és gyalázat borítja el dicsőségedet.

17 Bizony a Libánon elleni erőszakoskodás elborít téged, és a vadak pusztítása rettegésedre lesz az emberek véréért s az országon, városon és annak minden lakosán ejtett erőszakért.

18 Mit használ a faragott bálvány, amelyet alkotója faragott ki? Vagy az öntött bálványszobor, amely hazugságot tanít? Készítője bízhat-e azokban, amikor csak néma bálványokat készített?

19 Jaj annak, aki a fának azt mondja: „Kelj föl!”, a néma kőnek pedig azt, hogy „Ébredj föl!”. Vajon taníthat-e az? Íme, arany és ezüst borítja, de egyáltalán nincs benne lélek!

20 De az ÚR ott van szent templomában, hallgasson el előtte az egész föld!

3. fejezet

1 Habakuk próféta könyörgése, a Siralmak dallamára.

2 URam, hallottam, amit hirdettél, és megrendülök cselekedeteidtől. URam! Vidd végbe azt a mi éveinkben, tedd ismertté azt a mi éveinkben is! Haragodban is emlékezz irgalmasságodra!

3 Témán felől jön Isten, Párán hegyéről a Szent. [Szela] Fensége beborítja az egeket, és dicsőségével megtelik a föld.

4 Ragyogása, mint a világosság, fénysugarak törnek elő mellőle, és abban rejlik hatalma.

5 Előtte dögvész jár, és nyomában forró láz támad.

6 Megáll, és méregeti a földet, egyet pillant, és megrendíti a népeket. Az ősrégi hegyek szétporlanak, elsüllyednek a rég létező halmok: az ő ösvényei örökkévalók!

7 Bomlani látom Kúsán sátrait, reszketnek Midján földjének sátorlapjai.

8 Vajon a folyók ellen gerjedt föl az ÚR? A folyókra haragszol-e, vagy a tenger ellen bőszültél föl, hogy lovaidon és győzelmes szekereiden robogsz?

9 Előhúzod íjadat, nyilakkal töltöd meg tegzedet. [Szela] Kihasítod a földből a folyómedreket.

10 Látnak téged, és megrendülnek a hegyek, gátat tör a vízáradat, morajlik a mélység, és magasra emeli hullámait.

11 Veszteg marad a nap és a hold cikázó nyilaid fényétől és ragyogó kopjád villanásától.

12 Haragodban taposod a földet, fölindulásodban szétmorzsolod a nemzeteket.

13 Kivonulsz néped megszabadítására, fölkented megsegítésére. Szétzúzod a gonosz házának tetejét, teljesen feltárod alapjait. [Szela]

14 Saját dárdájával vered át harcosainak a fejét, akik ránk rohantak, hogy szétszórjanak minket, és ujjongtak, hogy rejtekhelyén pusztíthatják el a szegényt.

15 Lovaiddal taposod a tengert, a nagy vizek hullámait.

16 Hallottam, és reszketett a bensőm, hangjától megremegtek ajkaim. Porladni kezdenek csontjaim, reszketnek a lábaim. Bárcsak nyugtom lenne a nyomorúság napján, amely eljön a bennünket sanyargató népre.

17 Mert a fügefa nem fog virágozni, a szőlőkben nem lesz gyümölcs, hiányzik az olajfa termése, a szántóföldek sem teremnek eleséget. Kivész a juh az akolból, és nem lesz ökör az istállóban.

18 De én örvendezni fogok az ÚRban, és vigadok szabadító Istenemben.

19 Az ÚR, az én Istenem az én erősségem, olyanná teszi lábamat, mint amilyen a szarvasoké, és magaslatokon járat engem.

Copyright © 2016 Veritas Kiadó. All Rights Reserved. · Kapcsolat

 .