János második levele

1. fejezet

1 A presbiter a kiválasztott úrnőnek és gyermekeinek, akiket igazán szeretek, és nemcsak én, hanem mindenki, aki megismerte az igazságot,

2 az igazságért, amely megmarad bennünk, és velünk lesz mindörökké:

3 Kegyelem, irgalom, békesség legyen veletek az Atya Istentől és az Úr Jézus Krisztustól, az Atya Fiától igazsággal és szeretettel.

4 Nagyon örültem, hogy olyanokat találtam gyermekeid között, akik igazságban járnak, amint parancsolatot vettünk az Atyától.

5 És most kérlek téged, úrnőm, nem mintha új parancsolatot írnék neked, hanem mint amely kezdettől fogva megvolt nálunk, hogy szeressük egymást.

6 A szeretet pedig az, hogy az ő parancsolatai szerint járunk. Ez tehát a parancsolat, mint ahogy kezdettől fogva hallottátok, hogy abban járjatok.

7 Mert sok hitető jött erre a világra, akik nem vallják Jézust testben eljött Krisztusnak. Ez a hitető és az antikrisztus.

8 Vigyázzatok magatokra, hogy el ne veszítsétek azt, amiért munkálkodtatok, hanem teljes jutalmat kapjatok.

9 Aki túlmegy a Krisztus tanításán, és nem marad abban, annak nincs Istene, aki megmarad az ő tanításában, azé az Atya is, és a Fiú is.

10 Ha valaki hozzátok megy, és nem ezt a tanítást viszi, ne fogadjátok be házatokba, és ne köszöntsétek,

11 mert aki köszönti, közösséget vállal az ő gonosz cselekedeteivel.

12 Sok írnivalóm volna nektek, de nem akartam papíron és tintával írni, hanem remélem, hogy elmegyek hozzátok, és szemtől szembe beszélhetünk, hogy örömünk teljes legyen.

13 Köszöntenek téged a te kiválasztott nőtestvéreid gyermekei.

Copyright © 2016 Veritas Kiadó. All Rights Reserved. · Kapcsolat

 .