Jeremiás siralmai

1. fejezet

1 Jaj, de árván maradt a város, amely tele volt néppel! Olyan lett, mint az özvegyasszony! Nagy volt a nemzetek között, fejedelemasszony a tartományok között; de robotra fogták!

2 Sírva sír éjjelente, s könny borítja arcát! Senki sincs, aki vigasztalná azok közül, akik szerették. Barátai mind megcsalták, ellenségeivé lettek.

3 A nyomorúság és a kemény szolgálat után száműzetésbe ment Júda! Ott ül a népek között, nem talál nyugalmat. Minden üldözője utolérte szorultságában.

4 Sion útjai gyászolnak, mert nincsen, aki ünnepre jönne. Minden kapuja elpusztult. Papjai sóhajtoznak, szüzei búsulnak, és neki csupa keserűség jut.

5 Elnyomói hatalomra jutottak, ellenségei boldogok. Bizony, az ÚR szomorította meg sok bűne miatt, gyermekei fogságba mentek az elnyomó előtt.

6 Elhagyta Sion leányát minden ékessége, fejedelmei olyanok lettek, mint a szarvasok, amelyek nem találnak legelőt, és erőtlenül futnak üldözőik előtt.

7 Visszaemlékezik Jeruzsálem nyomorúságának és elnyomásának napjain minden gyönyörűségére, amelyben része volt a régi időkben. De népe ellenség kezébe esett, és nem volt segítsége. Ellenségei látva őt csak nevettek megsemmisülésén.

8 Súlyosan vétkezett Jeruzsálem, azért lett tisztátalanná. Minden tisztelője megvetette, mert látták mezítelenségét, ő maga is sóhajtozik és elfordul.

9 Szennyes a ruhája széle, nem gondolt arra, mi lesz a vége. Szörnyen lesüllyedt, nincs vigasztalója. Lásd meg, URam, nyomorúságomat, mert az ellenség erőt vett rajtam!

10 Kinyújtotta a kezét az ellenség minden kincse után. Sőt látta, hogyan mentek be szentélyébe azok a népek, akikről azt parancsoltad, hogy nem mehetnek be gyülekezetedbe.

11 Egész népe sóhajtozik, kenyér után futkos, odaadják drágaságaikat az ételért, hogy fölelevenedjenek. Lásd meg, URam, és tekintsd meg, milyen megvetetté lettem!

12 Mindnyájan, ti járókelők: tekintsétek meg, és lássátok: van-e olyan bánat, mint az én bánatom, amely engem ért, amellyel engem sújtott az ÚR izzó haragja napján?!

13 A magasságból tüzet bocsátott csontjaimba, hogy eltiporjon. Hálót vetett lábamnak, hanyatt buktatott, elhagyottá tett engem; egész nap beteg vagyok.

14 Saját kezével rótta rám vétkeim igáját, ráfonódtak nyakamra, megrendítették erőmet. Olyanok kezébe adott engem az Úr, akiknek nem állhatok ellen.

15 Az Úr félredobálta mellőlem minden harcosomat. Gyűlést hívott össze ellenem, hogy összetörje ifjaimat; sajtóba taposta az Úr Júda szűz leányát.

16 Ezekért sírok én, szememből patakzik a könny, mert messze van tőlem vigasztalóm, aki megeleveníthetne engem. Fiaim elvesztek, mert győzött az ellenség.

17 Sion kinyújtja a kezét, de nincs vigasztalója. Az ÚR rendelt szorongatókat Jákób ellen körös-körül, Jeruzsálem csúfsággá lett közöttük.

18 Igazságos az ÚR, mert szava ellen rugódoztam! Halljátok meg mind, ti népek, és lássátok bánatomat: hajadon lányaim és ifjaim fogságba mentek!

19 Kiáltottam azoknak, akik szerettek, de megcsaltak engem. Papjaim és véneim elpusztultak a városban, amikor étel után futkostak, hogy megelevenedjenek.

20 Lásd meg, URam, milyen nyomorult vagyok, bensőm háborog, vergődik a szívem, mert bizony engedetlen voltam. Kint fegyver pusztít, bent minden olyan, mint a halál!

21 Hallották, hogy sóhajtozom, de nincs vigasztalóm. Minden ellenségem hallott veszedelmemről. Örültek, hogy ezt cselekedted. Hozd el a napot, amelyet meghirdettél! Legyenek ők is olyanok, mint én!

22 Jusson eléd minden gonoszságuk, és bánj velük úgy, ahogyan velem bántál minden bűnömért. Bizony, sokat sóhajtozom, és beteg a szívem.

2. fejezet

1 Jaj, de sűrű felhőt borított az Úr haragjában Sion leányára! Az égből a földre vetette Izráel ékességét, és nem emlékezett meg lába zsámolyáról haragja napján.

2 Elnyelte az Úr, nem kímélte Jákób összes hajlékát, ledöntötte haragjában Júda leányának erődítményeit. Földre terítette, megszégyenítette az országot és fejedelmeit.

3 Fölgerjedt haragjában letörte Izráel minden szarvát. Visszavonta jobbját az ellenség előtt, mint lángoló tűz égette Jákóbot, emésztette körös-körül.

4 Kifeszítette íját, mint az ellenség, kinyújtotta jobbját, mint egy támadó, és megölt vele mindent, ami a szemnek kívánatos. Sion leányának sátrára tűzként zúdította izzó haragját.

5 Olyan volt az Úr, mint az ellenség. Elnyelte Izráelt, elnyelte minden palotáját, lerombolta erődítményeit, és megsokasította Júda leányának bújátbaját.

6 Földúlta sátrát, mint egy kertet, lerombolta gyülekezési helyét. Elfelejtette az ÚR Sionnal ünnepeit és a szombatot, és haragja hevében megutált királyt és papot.

7 Megvetette oltárát az Úr, megutálta szentélyét. Ellenség kezébe adta palotáinak kőfalait, zajongtak az ÚR házában, mint ünnepnapon.

8 Az ÚR elhatározta, hogy lerontja Sion leányának kőfalát; mérőzsinórt feszített ki, nem vonta vissza kezét a pusztítástól, és gyászol a bástya és a kőfal, együtt roskadoznak!

9 Földbe süllyedtek kapui, elvesztette és összetörte annak zárait. Királya és fejedelmei a népek között vannak, nincs többé törvény, sőt prófétái sem nyernek kijelentést az ÚRtól.

10 A földön ülnek, elnémultak Sion leányának vénei, port szórtak a fejükre. Zsákba öltöztek, földre csüggesztették fejüket Jeruzsálem hajadon leányai.

11 Elsorvadt a szemem a könnyhullatástól, bensőm háborog, földre omlik népem leányának romlása miatt. Mert elalélnak a kisgyermekek és a csecsemők a város terein.

12 Azt mondják anyjuknak: Hol a kenyér meg a bor? Elaléltak, mint a sebesültek a város terein, kilehelték lelküket anyjuk kebelén.

13 Tanúságul mit hozzak föl melletted, mihez hasonlítsalak, Jeruzsálem leánya? Kivel mérjelek össze, hogy megvigasztaljalak, Sion szűz leánya? Bizony, romlásod nagy, mint a tenger, kicsoda gyógyít meg téged?

14 Prófétáid hamis és megtévesztő látomásokkal tévesztettek meg téged, és nem leplezték le álnokságodat, hogy jóra fordult volna sorsod, hanem hamis és félrevezető látomásokról prófétáltak neked.

15 Összecsapja kezét miattad minden arra járó, fölszisszennek, és fejüket csóválják Jeruzsálem leánya fölött. Vajon ez az a város, amelyről azt mondták: „Tökéletes szépség, az egész föld öröme”?

16 Föltátotta száját ellened minden ellenséged, fölszisszennek, és fogukat csikorgatják. Azt mondják: Elnyeltük őt! Bizony ez az a nap, amelyet vártunk; megértük, megláttuk!

17 Megcselekedte az ÚR, amit kigondolt, beváltotta szavát, amelyet megmondott és kezdettől fogva elrendelt. Rombolt, és nem kímélt, megvidámította rajtad az ellenséget, fölemelte szorongatóid szarvát.

18 Szívük az Úrhoz kiáltott. Ó, Sion leányának kőfala! Folyjon alá könnyed, mint a patak, éjjel és nappal, ne engedj magadnak nyugalmat, síró szemed ne pihenjen!

19 Kelj föl, jajgass éjjel, az őrjárások kezdetén! Öntsd ki szívedet, mint a vizet az Úr színe előtt! Emeld föl hozzá a kezedet kicsinyeidnek életéért, akik elaléltak az éhség miatt minden utcasarkon.

20 Lásd meg, URam, és tekints arra, akivel így cselekedtél! Miért kellene megenniük az asszonyoknak méhük gyümölcsét, dédelgetett kisdedeiket? Miért ölnék meg az Úr szentélyében a papokat és a prófétákat?

21 Az utcákon a földön fekszik gyermek és vén, hajadon leányaim és ifjaim fegyver miatt hullottak el. Öldököltél haragod napján, mészároltál, nem kíméltél senkit.

22 Egybehívtad mindenfelől, mint valami ünnepnapra, azokat, akiktől rettegtem, és nem volt senki, aki az ÚR haragjának napján elmenekült és megszabadult volna. Ellenségem végzett azokkal, akiket dédelgettem és fölneveltem!

3. fejezet

1 Én vagyok az a férfi, aki nyomorúságot látott az Úr haragjának botja miatt.

2 Sötétségben vezérelt és járatott engem, nem világosságban.

3 Bizony, ellenem fordult, ellenem fordítja kezét mindennap.

4 Elsorvasztotta testemet és bőrömet, összeroncsolta csontjaimat.

5 Sáncot épített ellenem, körülvett méreggel és fáradtsággal.

6 Sötét helyre helyezett engem, mint a régen meghaltakat.

7 Körülkerített, hogy ki ne mehessek, nehézzé tette láncomat.

8 Ha kiáltok, és segítségül hívom is, elzárkózik imádságom elől.

9 Faragott kővel torlaszolta el útjaimat, görbévé tette ösvényeimet.

10 Olyan hozzám, mint az ólálkodó medve és a lesben álló oroszlán.

11 Letérített útjaimról, darabokra tépett és elpusztított engem!

12 Kifeszítette íját, és nyilai elé céltáblául állított engem.

13 Veséimbe bocsátotta tegzének nyilait.

14 Egész népem csúfjává lettem, és gúnydalukká napestig.

15 Keserűséggel töltött be, megrészegített engem ürömmel.

16 Kaviccsal tördelte ki fogaimat, porba tiport engem.

17 Elvetted lelkem békességét, elfeledtem a jót.

18 Azt gondoltam: Elveszett az erőm és az ÚRba vetett reménységem.

19 Emlékezzél nyomorúságomra és bujdosásomra; az ürömre és a méregre!

20 Mindig visszaemlékezik és megalázkodik bennem a lelkem.

21 De arra gondolok szívemben, és ezért mégis reménykedem:

22 az ÚR kegyelme, hogy még nincsen végünk, mert nem fogy el irgalmassága!

23 Minden reggel megújul, nagy a te hűséged!

24 Az ÚR az én örökségem, mondja a lelkem, ezért benne bízom.

25 Jó az ÚR azokhoz, akik benne remélnek, a lélekhez, amely keresi őt.

26 Jó csöndesen várni az ÚR szabadítására.

27 Jó a férfinak, ha igát hordoz ifjúságában.

28 Üljön hát egyedül és csöndben, mert az Úr tette rá!

29 Hajtsa a porba száját, talán van még reménység!

30 Arcát tartsa oda az őt verőnek, teljen be gyalázattal!

31 Mert nem vet el örökre az Úr.

32 Ha megszomorít is, de együtt is érez kegyelmének gazdagsága szerint.

33 Mert nem szíve szerint alázza meg és szomorítja az embernek fiát.

34 Amikor lábbal tiporják a föld minden foglyát;

35 amikor az embert kiforgatják jogaiból a Magasságos színe előtt;

36 amikor elnyomják az embert peres ügyében: azt nem nézi el az Úr.

37 Ki az, aki szól, és meglesz, hacsak nem az Úr parancsolja?

38 Vajon nem a Magasságos szájából jön ki a rossz és a jó?

39 Mit panaszkodik az élő ember, a férfi a büntetés miatt?

40 Gondoljuk át útjainkat, vizsgáljuk meg őket, és térjünk az ÚRhoz!

41 Emeljük föl szívünket és kezünket Istenhez az égben!

42 Mi voltunk gonoszok és pártütők, azért nem bocsátottál meg.

43 Haragba burkolóztál, és üldöztél minket, öldököltél, nem kíméltél.

44 Felhőbe burkolóztál, hogy ne jusson hozzád az imádság.

45 Söpredékké és megvetetté tettél minket a népek között.

46 Föltátotta száját ellenünk minden ellenségünk.

47 Rettegés és tőr van rajtunk, pusztulás és romlás.

48 Könny patakzik alá a szememből népem leányának romlása miatt.

49 Szemem szünet nélkül könnyezik, nincs pihenése,

50 míg ránk nem tekint, és meg nem látja az égből az ÚR.

51 Szemem bánatba ejtette lelkemet városom minden leányáért.

52 Ellenségeim úgy vadásztak rám, mint egy madárra, ok nélkül.

53 Élve a verembe taszítottak engem, és követ hánytak rám.

54 Túláradtak a vizek a fejem fölött, azt gondoltam, végem van.

55 Segítségül hívtam nevedet, URam, a verem legmélyéről.

56 Hallottad szavamat, ne rejtsd el füledet sóhajtásom és kiáltásom elől!

57 Közeledtél hozzám, amikor segítségül hívtalak, azt mondtad: Ne félj!

58 Te perelted, Uram, lelkem perét, és megszabadítottad életemet.

59 Láttad, URam, hogy bántalmaznak, ítéld meg ügyemet!

60 Láttad minden bosszúállásukat, minden ellenem való gondolatukat.

61 Hallottad, URam, szidalmazásukat, minden ellenem való gondolatukat.

62 Támadóim ajka és gondolata egész nap ellenem irányul.

63 Nézz rájuk: akár leülnek, akár fölkelnek, engem gúnyolnak!

64 Fizess meg nekik, URam, kezük munkájáért!

65 Adj nekik kemény szívet, ez legyen átkod rajtuk!

66 Üldözd haragodban és veszítsd el őket az ÚR ege alól!

4. fejezet

1 Jaj, de meghomályosodott az arany, elváltozott a szép színarany! Kiszórták a szent hely köveit minden utcasarokra.

2 Sion drága fiait, akik becsesebbek voltak, mint a színarany, ó, csak cserépedénynek tekintették, fazekas munkájának!

3 Még a sakálok is odatartják emlőiket, szoptatják fiaikat, de népem leánya olyan kegyetlen, mint a struccok a pusztában.

4 A csecsemő nyelve ínyéhez tapadt a szomjúság miatt, a kisdedek kenyeret kértek, de nem volt, aki adott volna nekik.

5 Akik pompás ételeket ettek, éhen pusztultak az utcákon. Akiket bíborban neveltek, a szemétdombot ölelgetik.

6 Bizony, nagyobb népem leányának bűne Sodoma vétkénél, amely egy pillanat alatt elveszett, pedig senki sem tette rá a kezét.

7 Nemesei tisztábbak voltak a hónál, fehérebbek a tejnél, testük pirosabb volt, mint a korall, termetük pedig, mint a zafír.

8 De most feketébb az ábrázatuk a koromnál, nem ismerik meg őket az utcákon. Bőrük a csontjukhoz tapad, elszáradtak, mint a fa.

9 Jobban jártak azok, akiket fegyver ölt meg, mint akik éhen pusztultak. Mert azok átdöfve múltak ki, ezek pedig a mező termésének hiánya miatt.

10 Az érző szívű anyák saját kezükkel főzték meg gyermekeiket, hogy eledelük legyen népem leányának romlása idején.

11 Betöltötte haragját az ÚR, kiöntötte izzó haragját. Tüzet gyújtott a Sionon, megemésztette annak alapjait.

12 Nem hitték a föld királyai, sem a földkerekség lakói, hogy a szorongató és az ellenség be tud vonulni Jeruzsálem kapuin.

13 Prófétáinak vétke, papjainak bűne miatt lett ez, akik igazak vérét ontották benne.

14 Mint a vakok, úgy tántorogtak az utcákon, vérrel bemocskolva, annyira, hogy érinteni sem lehetett ruháikat.

15 Térjetek ki, tisztátalan! – kiáltották feléjük. Térjetek, térjetek ki, ne érintsetek! Bizony elfutottak, elbujdostak a népek közé, akik azt mondták: Nem lakhatnak itt sokáig;

16 maga az ÚR szórta szét őket! Többé nem tekint rájuk, mivel a papok személyét nem tisztelték, a véneken nem könyörültek.

17 Sóvárogva nézett szemünk segítség után, de hiába. Őrtornyunkból figyelve várakoztunk egy olyan népre, amely nem szabadított meg.

18 Vadásztak lépéseinkre úgy, hogy nem járhattunk utcáinkon. Elközelgett a vég, beteltek napjaink, bizony eljött számunkra a vég!

19 Gyorsabbak voltak üldözőink az égi sasoknál; a hegyeken kergettek minket, a pusztában ólálkodtak utánunk.

20 Éltető leheletünk, az ÚR fölkentje foglyul esett vermükben, akiről pedig azt gondoltuk, árnyékában élhetünk a népek között.

21 Vigadozz és örülj, Edóm leánya, aki Úc földjén laksz, de még hozzád kerül a pohár, és te is megrészegülsz, és pőrére vetkőzöl.

22 Eltöröltetik büntetésed, Sion leánya, nem visznek száműzetésbe többé. De a te álnokságodat, Edóm leánya, megbünteti az ÚR, és fölfedi bűneidet.

5. fejezet

1 Emlékezzél meg, URam, arról, ami rajtunk esett; tekints ránk, és lásd meg gyalázatunkat!

2 Örökségünk idegenekre szállt, házaink jövevényekre.

3 Apátlan árvák lettünk; anyáink, mint az özvegyek.

4 Vizünket pénzért isszuk, tűzifánkat pénzért kapjuk.

5 Nyakunkon vannak hajszolóink; elfáradtunk, nincsen nyugtunk.

6 Egyiptomnak adtunk kezet meg az asszíroknak, hogy jóllakjunk kenyérrel.

7 Atyáink, akik vétkeztek, már nincsenek; mi hordozzuk vétkeiket.

8 Szolgák uralkodnak rajtunk; nincs, aki megszabadítson a kezükből.

9 Életünk veszélyeztetésével szerezzük a kenyerünket, a pusztában lakók fegyvere miatt.

10 Bőrünk tüzes, mint a kemence, az éhség lázától ég.

11 Az asszonyokat meggyalázták a Sionon, a hajadonokat Júda városaiban.

12 Fejedelmeket akasztottak, a vének személyét nem becsülték.

13 Ifjak forgatják a kézimalmot, a gyermekek a fahordásban botladoznak.

14 A vének eltűntek a kapuból, és nem zenélnek már az ifjak.

15 Odavan szívünk öröme, körtáncunk gyászra fordult.

16 Leesett fejünk koszorúja, jaj nékünk, mert vétkeztünk!

17 Ezért lett beteg a szívünk, ezért homályosodott meg a szemünk.

18 A Sion hegyéért, mert elpusztult, rókák futkosnak rajta!

19 De te, URam, örökké megmaradsz, királyi trónod is nemzedékről nemzedékre!

20 Miért feledkezel el rólunk ilyen soká? Miért hagysz el minket ilyen hosszú időre?

21 Téríts vissza, URam, magadhoz, és visszatérünk, újítsd meg napjainkat, hogy olyanok legyenek, mint régen!

22 Hacsak nem haragszol oly súlyosan ránk, hogy végképp elvetettél minket.

Copyright © 2016 Veritas Kiadó. All Rights Reserved. · Kapcsolat

 .