Sámuel első könyve

1. fejezet

1 Volt egy Rámátaim-Cófimból, az Efraim hegyvidékéről való ember, név szerint Elkána; efrátai volt, Jeróhámnak a fia, aki Elihú fia, aki Tóhú fia, aki Cúf fia.

2 Két felesége volt: az egyiket Annának, a másikat pedig Peninnának hívták. Peninnának voltak gyermekei, de Annának nem.

3 Ez az ember esztendőnként fölment a városából, hogy imádkozzék, és áldozatot mutasson be a Seregek URának Silóban. Ott pedig Éli két fia, Hofni és Fineás volt az ÚR papja.

4 Valahányszor Elkána áldozott, Peninnának, a feleségének és minden fiának és leányának áldozati részt adott.

5 Annának pedig kétakkora részt adott, mivel Annát igen szerette. De az ÚR bezárta az ő méhét.

6 Vetélytársa ezért igen bosszantotta Annát, hogy fölingerelje, mivel az ÚR bezárta méhét.

7 Így történt ez esztendőről esztendőre. Valahányszor fölment az ÚR házába, ezzel bosszantotta. Ő pedig sírt, és semmit sem evett.

8 Ekkor azt mondta a férje, Elkána: Anna, miért sírsz, és miért nem eszel? Mi felett bánkódsz a szívedben? Hát nem többet érek-e én neked tíz fiúnál?

9 Miután ettek és ittak Silóban, Anna fölkelt, Éli pap pedig az ÚR templomában az ajtófélfánál ült a székében.

10 Az asszony lelkében elkeseredve könyörgött az ÚRnak, és igen sírt.

11 És fogadást tett, és ezt mondta: Seregek URa! Ha megtekinted szolgálóleányod nyomorúságát, és megemlékezel rólam, és nem feledkezel el szolgálóleányodról, hanem fiúmagzatot adsz szolgálóleányodnak, én őt egész életére az ÚRnak ajánlom, és soha nem érinti

12 Mivel pedig hosszasan imádkozott az ÚR előtt, Éli figyelte a száját.

13 És mivel Anna szívében könyörgött, csak ajka mozgott, szava pedig nem volt hallható, Éli azt gondolta, hogy részeg.

14 Ezért azt mondta neki Éli: Meddig tart még a részegséged? Távolítsd el magadtól az italt.

15 Anna pedig így felelt: Nem, uram! Bánatos lelkű asszony vagyok én. Sem bort, sem részegítő italt nem ittam, csak szívemet öntöttem ki az ÚR előtt.

16 Ne tartsd a te szolgálóleányodat rossz asszonynak, mert az én bánatomnak és szomorúságomnak teljességéből szóltam mind ez idáig.

17 Éli így felelt neki: Eredj el békességgel, és Izráel Istene teljesítse kérésedet, amit tőle kértél.

18 Ő pedig ezt mondta: Legyen kedves előtted a szolgálóleányod! És elment az asszony a maga útjára; evett, és arca többé nem volt szomorú.

19 Majd reggel fölkeltek, és miután imádkoztak az ÚR előtt, visszatértek, elmentek haza Rámába. És ismerte Elkána a feleségét, Annát, és az ÚR megemlékezett róla.

20 Az történt egy idő múlva, hogy várandós lett Anna, fiút szült, és Sámuelnek nevezte, mert azt mondta: Az ÚRtól kértem őt.

21 És mikor fölment az a férfi, Elkána és egész háza népe, hogy bemutassa az ÚRnak esztendőnként való áldozatát és fogadását,

22 Anna nem ment föl, hanem azt mondta férjének: Mihelyt a gyermeket elválasztom, fölviszem, hogy az ÚR előtt megjelenjen, és ott maradjon örökké.

23 Férje, Elkána azt felelte neki: Tégy úgy, ahogy jónak látod, maradj itthon, míg elválasztod. Csak az ÚR teljesítse be a beszédét! Otthon maradt azért az asszony, és szoptatta gyermekét, amíg el nem választotta.

24 Miután elválasztotta, fölvitte magával egy hároméves bikával, egy efa liszttel és egy tömlő borral együtt, és bevitte az ÚR házába, Silóba. A gyermek pedig még igen kicsi volt.

25 És levágták a bikát, és a gyermeket Élihez vitték.

26 Ő pedig ezt mondta: Ó, uram! Él a te lelked, uram, hogy én vagyok az az asszony, aki itt állt melletted, és egykor könyörgött az ÚRhoz.

27 Ezért a fiúért könyörögtem, és az ÚR megadta kérésemet, amit tőle kértem.

28 Most azért az ÚRnak szentelem őt. Legyen egész életére az ÚRnak szentelve! És imádkoztak ott az ÚRhoz.

2. fejezet

1 Anna így imádkozott: Örvend szívem az ÚRban, fölemelte szarvamat az ÚR. Fölnyílt a szám ellenségeim ellen, mert szabadításodnak örvendezek!

2 Senki sincs olyan szent, mint az ÚR, sőt rajtad kívül senki sincs. Nincsen olyan kőszikla, mint a mi Istenünk.

3 Ne szóljatok kevélyen, olyan kevélyen. Szátokból ne jöjjön ki kérkedő szó, mert mindentudó Isten az ÚR, és a tetteket ő ítéli meg.

4 Az erős kézíjasokat összetöri, és a roskadozókat erővel övezi föl.

5 A jóllakottak elszegődnek kenyérért, az éhezők pedig nem éheznek többé, s míg a magtalan hét gyermeket szül, a sokgyermekes megfogyatkozik.

6 Az ÚR öl és elevenít, sírba visz, és visszahoz.

7 Az ÚR szegénnyé tesz, és meggazdagít, megaláz és fölmagasztal.

8 Fölemeli a porból a szegényt, és a sárból kihozza a szűkölködőt, hogy a hatalmasok mellé ültesse, és a dicsőség székét adja nekik. Mert az ÚRéi a föld oszlopai, és rájuk helyezte a földkerekséget.

9 Híveinek lábát megoltalmazza, de az istentelenek a sötétségben némulnak el. Mert nem az erő teszi hatalmassá az embert.

10 Az ÚR megrontja azokat, akik versengenek vele, mennydörög fölöttük az égben. Megítéli az ÚR a föld határait, királyának pedig hatalmat ad, és fölemeli fölkentjének szarvát!

11 Ezután Elkána hazament Rámába. A gyermek pedig az ÚR szolgája lett Éli pap előtt.

12 Éli fiai azonban gonosz emberek voltak, nem ismerték az URat.

13 A papok szokása a néppel szemben az volt, hogy ha valaki áldozatot mutatott be, eljött a pap szolgája, amikor a húst főzték, és a háromágú villácska a kezében volt.

14 Beleszúrt vele a serpenyőbe, üstbe, fazékba vagy más edénybe, és mindazt, amit a villácskával kihúzott, magának vette el a pap. Így cselekedtek egész Izráel népével, mikor odamentek Silóba.

15 Mielőtt a kövérjét feláldozták volna, eljött a pap szolgája, és azt mondta az áldozó embernek: Adj a papnak sütni való húst, mert nem fogad el tőled főtt húst, hanem csak nyerset.

16 És ha az az ember azt mondta neki: „Hadd áldozzam meg először a kövérjét, azután vedd el, amit lelked kíván”, akkor azt mondták: Semmiképpen sem, hanem most add ide, mert ha nem, erővel elveszem!

17 Igen nagy volt tehát az ifjak bűne az ÚR előtt, mert az emberek megutálták az ÚR áldozatát.

18 Sámuel pedig, mint gyermek, gyolcs éfóddal körülövezve szolgált az ÚRnak.

19 Anyja kicsiny felsőruhát csinált neki és fölvitte neki évről évre, amikor férjével fölment az esztendőnkénti áldozat bemutatására.

20 És megáldotta Éli Elkánát és feleségét, és ezt mondta: Adjon neked az ÚR magzatot ettől az asszonytól a helyett, akiért könyörgött, és akit felajánlott az ÚRnak. Azután hazamentek.

21 És meglátogatta az ÚR Annát, aki fogant a méhében, és három fiút és két leányt szült. A gyermek Sámuel pedig az ÚRnál nevelkedett föl.

22 Éli már igen öreg volt. Meghallotta mindazt, amit a fiai cselekszenek egész Izráellel, és hogy az asszonyokkal hálnak, akik a gyülekezet sátrának bejárata előtt szolgálnak.

23 Azt mondta nekik: Miért csináltok ilyeneket? Mert hallom gonosz cselekedeteiteket az egész néptől.

24 Ne tegyétek, fiaim! Nem jó hír az, amelyet hallok. Vétkessé teszitek az ÚR népét.

25 Ha ember embertársa ellen vétkezik, megítéli őt Isten. De ha az ÚR ellen vétkezik az ember, ki lehetne érette közbenjáró? De nem hallgattak apjuk szavára, mivel az ÚR el akarta veszíteni őket.

26 A gyermek Sámuel pedig egyre növekedett, és kedves volt mind az ÚR, mind az emberek előtt.

27 Azután eljött Isten embere Élihez, és ezt mondta neki: Így szól az ÚR: Nem jelentettem-e ki magamat atyád házának, midőn Egyiptomban, a fáraó házában voltak?

28 Papnak választottam őt magamnak Izráel minden nemzetsége közül, hogy áldozzon az oltáromon, hogy füstölőszert füstölögtessen, hogy az éfódot viselje előttem. Atyád házára bíztam Izráel fiainak minden tűzáldozatát.

29 Miért tapossátok lábbal véresáldozatomat és ételáldozatomat, amelyet e hajlék számára rendeltem? Többre becsülöd fiaidat, mint engem, hogy magatokat hizlaljátok az én népem, Izráel minden áldozatának javával?!

30 Azért így szól az ÚR, Izráel Istene: Jóllehet megmondtam, hogy a te házad és atyád háza mindörökké előttem jár, de most mégis azt mondja az ÚR: távol legyen tőlem, mert akik engem tisztelnek, azoknak tisztességet szerzek, akik azonban engem megutálnak, me

31 Íme, olyan napok jönnek, hogy megtöröm erődet és atyád házának erejét, és nem lesz öreg ember a házadban.

32 Majd meglátod Isten hajlékának romlását a sok jó helyett, amit tettem volna Izráellel. Bizony nem lesz öreg ember a házadban soha.

33 Mindazáltal nem fogok mindenkit kiirtani oltárom mellől teérted, hogy epesszem a szemedet és gyötörjem a lelkedet. De házad többsége férfikora delén hal meg.

34 Az legyen előtted a jel, ami két fiadon, Hofnin és Fineáson bekövetkezik, hogy egy napon halnak meg mind a ketten.

35 De támasztok majd magamnak hűséges papot, aki kedvem és akaratom szerint cselekszik. Maradandó házat építek neki, és mindig az én fölkentem előtt fog járni.

36 És aki megmarad házad népéből, eljön, hogy leboruljon előtte egy ezüstpénzecskéért és egy darab kenyérért, és ezt mondja: Fogadj föl engem a papi tisztségek egyikébe, hogy ehessem egy falat kenyeret!

3. fejezet

1 A gyermek Sámuel pedig Éli felügyelete alatt szolgálta az URat. Abban az időben igen ritkán volt az ÚRnak kijelentése, nem volt gyakran látomás.

2 Egyszer az történt, hogy Éli a szokott helyén aludt. Szeme pedig homályosodni kezdett, és alig látott.

3 Isten mécsesét még nem oltották el, és Sámuel az ÚR templomában feküdt, ahol Isten ládája volt.

4 Az ÚR szólította Sámuelt, ő pedig így felelt: Itt vagyok!

5 Majd odafutott Élihez, és ezt mondta: Itt vagyok, mert hívtál engem. Ő pedig így felelt: Nem hívtalak, menj vissza, és feküdj le. Elment azért, és lefeküdt.

6 Az ÚR azonban ismét szólította: Sámuel! Ő pedig fölkelt, Élihez ment, és azt mondta: Itt vagyok, mert hívtál. Ő így felelt: Nem hívtalak, fiam, menj vissza, feküdj le.

7 Sámuel pedig még nem ismerte az URat, mert az ÚR még nem jelentette ki neki beszédét.

8 Harmadszor is szólította az ÚR Sámuelt. Ő pedig fölkelt, Élihez ment, és azt mondta: Itt vagyok, mert hívtál. Akkor értette meg Éli, hogy az ÚR hívja a gyermeket.

9 Ezért azt mondta Sámuelnek: Menj el, feküdj le, és ha újból szólítanak téged, mondd ezt: Szólj, URam, mert hallja a te szolgád! Sámuel elment, és lefeküdt a helyére.

10 Akkor eljött az ÚR, odaállt és szólította, mint azelőtt: Sámuel, Sámuel! Erre ő így válaszolt: Szólj, mert hallja a te szolgád!

11 Az ÚR azt mondta Sámuelnek: Íme, én olyan dolgot cselekszem Izráelben, melyet ha valaki meghall, mindkét füle belecsendül.

12 Azon a napon véghezviszem Élin mindazt, amit kijelentettem háza népe ellen, elkezdem és be is végezem.

13 Mert megjelentettem neki, hogy elítélem az ő házát mindörökre az álnokság miatt, amelyről jól tudta, hogy azzal fiai utálatossá teszik magukat, és mégsem akadályozta meg őket.

14 Ezért megesküdtem Éli háza ellen, hogy sohasem töröltetik el házának álnoksága, sem véres-, sem ételáldozattal.

15 Sámuel pedig egész reggelig aludt, és akkor kinyitotta az ÚR házának ajtajait. De nem merte megjelenteni Élinek a látomást.

16 Éli azonban szólította őt, és azt mondta neki: Fiam, Sámuel! Ő pedig így felelt: Itt vagyok!

17 Éli megkérdezte: Mi az, amit mondott neked? Ne titkold el előlem! Azt cselekedje veled Isten és más hasonlót is, ha elhallgatsz előttem csak egy szót is abból, amit mondott neked!

18 Elmondott azért neki Sámuel mindent, és semmit sem hallgatott el. Éli pedig ezt mondta: Ő az ÚR, cselekedjék úgy, ahogy jónak látja.

19 Sámuel pedig fölnövekedett, és az ÚR vele volt, és semmit sem hagyott a földre hullani beszédéből.

20 És megtudta egész Izráel Dántól Beérsebáig, hogy az ÚR prófétájául rendelte Sámuelt.

21 És az ÚR újból kezdett megjelenni Silóban azután, hogy kijelentette magát Sámuelnek Silóban az ÚR beszéde által.

4. fejezet

1 Így jutott el Sámuel beszéde egész Izráelhez. És kiment Izráel a filiszteusok ellen harcolni, és tábort ütöttek Eben-Háézernél, a filiszteusok pedig Afékban vertek tábort.

2 Majd csatarendbe álltak a filiszteusok Izráel ellen, és megütköztek, és megverték Izráelt, és levágtak a harcmezőn mintegy négyezer embert.

3 Amikor a nép visszatért a táborba, azt mondták Izráel vénei: Vajon miért vert meg minket ma az ÚR a filiszteusok által? Hozzuk el magunkhoz az ÚR szövetségládáját Silóból, hogy jöjjön közénk, és szabadítson meg ellenségeink kezéből!

4 Elküldött tehát a nép Silóba, és elhozták onnan a Seregek URának szövetségládáját, aki a kerúbok fölött ül. Ott volt Éli két fia, Hofni és Fineás is Isten szövetségládájával.

5 Mikor az ÚR szövetségládája a táborba érkezett, egész Izráel olyan nagy rivalgásban tört ki, hogy megrendült a föld.

6 Mikor pedig meghallották a filiszteusok a rivalgás hangját, azt mondták: Micsoda nagy rivalgás hangja ez a héberek táborában? És mikor megtudták, hogy az ÚR ládája érkezett a táborba,

7 félelem szállta meg a filiszteusokat, és azt mondták: Isten jött a táborba! Azt mondták: Jaj nekünk, mert nem történt ilyen soha ezelőtt.

8 Jaj nekünk! Kicsoda szabadít meg minket ennek a hatalmas Istennek a kezéből? Ez az az Isten, aki mindenféle csapással sújtotta Egyiptomot a pusztában.

9 Legyetek bátrak, és legyetek férfiak, filiszteusok, hogy ne kelljen szolgálnotok a hébereknek, mint ahogy ők szolgáltak nektek. Azért legyetek férfiak, és harcoljatok!

10 Megütköztek tehát a filiszteusok, és Izráel vereséget szenvedett, és mindenki a sátrába menekült. A vereség oly nagy volt, hogy Izráelből harmincezer gyalogos hullott el.

11 Isten ládáját is elvették, és meghalt Élinek mindkét fia, Hofni és Fineás.

12 Akkor elszaladt a harcból egy ember a Benjámin nemzetségéből, és Silóba ment még aznap, ruháit megszaggatta, és port hintett a fejére.

13 Amikor odaért, Éli a székében ült, és az útfélen várakozott, mert szíve aggódott Isten ládájáért. Amikor odaért az az ember, hogy elmondja a hírt a városban, az egész város jajveszékelni kezdett.

14 Éli meghallotta a kiáltás hangját, és ezt kérdezte: Micsoda nagy zajongás ez? Az az ember pedig sietve odament, és elmondta Élinek.

15 Éli pedig kilencvennyolc esztendős volt, és szeme annyira meghomályosodott, hogy már nem is látott.

16 Ez az ember azt mondta Élinek: A harcból jövök, a harcból menekültem meg ma. Éli azt kérdezte: Mi történt, fiam?

17 A követ így felelt: Izráel megfutamodott a filiszteusok előtt, és igen nagy veszteség lett a népben. Két fiad, Hofni és Fineás is meghalt, és Isten ládáját is elvették.

18 Amikor Isten ládáját említette, Éli hátraesett a székről a kapufélfának, és nyakát szegve meghalt, mert immár öreg és elnehezedett ember volt. És ő negyven esztendeig ítélt Izráel fölött.

19 Menye pedig, Fineás felesége, várandós volt. Amikor meghallotta a hírt, hogy Isten ládáját elvették, és apósa meg a férje meghalt, térdre esett, és megszült, mert meglepték a fájdalmak.

20 Amikor elalélt, azt mondták a mellette állók: Ne félj, mert fiút szültél! De ő nem felelt, és nem figyelt oda.

21 A gyermeket Íkábódnak nevezte el, ami ezt jelenti: Odavan Izráel dicsősége. Mert elvétetett az Isten ládája, és odalett az ő apósa és a férje.

22 És ismét ezt mondta: Odavan Izráel dicsősége, mert elvették Isten ládáját.

5. fejezet

1 A filiszteusok pedig fogták az Isten ládáját, és elvitték Eben-Háézerből Asdódba.

2 Ott pedig a filiszteusok Isten ládáját bevitték Dágón templomába és Dágón mellé helyezték el.

3 Amikor az asdódiak másnap korán fölkeltek, íme, Dágón arccal a földre esve volt az ÚR ládája előtt. Akkor fölvették Dágónt, és ismét a helyére állították.

4 Mikor pedig másnap korán reggel fölkeltek, íme, Dágón ismét leesett arccal a földre az ÚR ládája előtt, és feje és két kézfeje letörve a küszöbön volt, csak a dereka maradt meg.

5 Ezért Dágón papjai és mindazok, akik Dágón templomába járnak, nem lépnek Dágón küszöbére Asdódban mindmáig.

6 Ezután az ÚR keze az asdódiakra nehezedett, és pusztította őket: Asdódot és határait fekélyekkel verte meg.

7 Mikor azért látták az asdódiak, hogy így van a dolog, azt mondták: Ne maradjon nálunk Izráel Istenének ládája, mert reánk és Dágónra, a mi istenünkre nehezedett az ő keze.

8 Üzentek tehát, és összegyűjtötték a filiszteusok minden fejedelmét, és azt mondták: Mit csináljunk Izráel Istenének ládájával? Azok pedig így feleltek: Gátba kell vinni Izráel Istenének a ládáját. El is vitték oda Izráel Istenének ládáját.

9 Amikor azonban odavitték, az ÚR keze igen nagy rémületére lett a városnak: megverte a város apraját és nagyját, és fekélyek támadtak rajtuk.

10 Ezért Ekrónba küldték Isten ládáját. Amikor Ekrónba jutott Isten ládája, felzúdultak az ekróniak, és azt mondták: Reánk hozták Izráel Istenének ládáját, hogy megöljön bennünket és népünket.

11 Azért üzentek értük, és összegyűjtötték a filiszteusok minden fejedelmét, és azt mondták: Küldjétek el Izráel Istenének ládáját, hogy térjen vissza a helyére, és ne öljön meg minket népünkkel együtt. Mert halálos rémület támadt az egész városban, igen súl

12 És azokat az embereket, akik nem haltak meg, fekélyekkel sújtotta annyira, hogy a város jajkiáltása felhatott az égig.

6. fejezet

1 Az ÚR ládája hét hónapig volt a filisz teusok földjén.

2 Akkor hívatták a filiszteusok a papokat és jövendőmondókat, és megkérdezték: Mit tegyünk az ÚR ládájával? Mondjátok meg nekünk, hogyan juttassuk vissza a helyére?

3 Ők pedig így feleltek: Ha elkülditek Izráel Istenének ládáját, ne küldjétek azt üresen, hanem jóvátételi ajándékot is küldjetek vele. Akkor meggyógyultok, és megtudjátok, miért nem távozik el a keze rólatok.

4 Erre azt kérdezték: Micsoda jóvátételi ajándékot kell adnunk? Ők pedig így feleltek: A filiszteusok fejedelmeinek száma szerint öt fekély formájú aranyat és öt aranyegeret; mert ugyanaz a csapás sújt mindenkit a fejedelmeitekkel együtt.

5 Csináljátok meg azért fekélyeitek és a földet pusztító egereitek képmását, és így adjatok dicsőséget Izráel Istenének, akkor talán nem nehezedik a keze úgy rátok és istenetekre és földetekre.

6 Miért keményítenétek meg a szíveteket, ahogy Egyiptom és a fáraó megkeményítették a szívüket? Nem úgy volt-e, hogy amint megmutatta rajtuk a hatalmát, elbocsátotta őket, és elmehettek?

7 Készítsetek azért egy új szekeret és két borjas tehenet, melyeken még nem volt járom; fogjátok be a szekérbe a teheneket, borjaikat pedig vigyétek el tőlük haza.

8 Vegyétek az ÚR ládáját, és tegyétek a szekérre. Az aranyholmit pedig, melyeket jóvátételi ajándékul adtok, tegyétek egy ládikóba az oldalára, és bocsássátok el, hadd menjen!

9 Azután figyeljetek: ha a saját határa felé vivő úton, Bétsemes felé tart, akkor ő szerezte nekünk ezt a nagy bajt. Ha pedig nem, akkor megtudjuk, hogy nem az ő keze sújtott minket, hanem csak véletlen volt az, ami velünk történt.

10 Úgy cselekedtek tehát az emberek. Vettek két borjas tehenet, és befogták a szekérbe, borjaikat pedig bezárták otthon.

11 Föltették az ÚR ládáját a szekérre és a ládikót az aranyegerekkel és fekélyeiknek képmásával.

12 A tehenek pedig egyenesen a Bétsemes felé vivő úton mentek; csakis azon az egyetlen úton haladtak, folytonosan bőgve, és se jobbra, se balra nem tértek le. A filiszteusok fejedelmei pedig utánuk mentek Bétsemes határáig.

13 A bétsemesbeliek éppen búzát arattak a völgyben. Föltekintettek, megpillantották a ládát, és örvendeztek, hogy látják.

14 A szekér pedig eljutott a Bétsemesből való Jehósua mezejére, és ott megállt. Ott pedig volt egy nagy kő. És fölvagdosták a szekér fáját, és a teheneket feláldozták az ÚRnak egészen elégő áldozatul.

15 Akkor a léviták levették az ÚR ládáját és a ládikót, amely mellette volt az aranyholmikkal, és a nagy kőre helyezték. A bétsemesi emberek pedig azon a napon egészen elégő áldozatot és véresáldozatot mutattak be az ÚRnak.

16 Amikor látta ezt a filiszteusok öt fejedelme, visszatértek Ekrónba azon a napon.

17 Az aranyfekélyek pedig, amelyeket a filiszteusok jóvátételi ajándékul hoztak az ÚRnak, ezek: egyet Asdódért, egyet Gázáért, egyet Askelónért, egyet Gátért, egyet Ekrónért.

18 Aranyegér pedig annyi volt, amennyi a filiszteusok öt fejedelme alá tartozó város, a kerített városok a kerítetlen falvakkal együtt. És bizonyság erre mindmáig az a nagy kő, amely ott áll a bétsemesi Jehósua mezején, és amelyre az ÚR ládáját helyezték.

19 És megvert az ÚR a bétsemesbeliek közül némelyeket, mivel beletekintettek az ÚR ládájába. Mégpedig ötvenezer-hetven embert. És a nép gyászolt, hogy az ÚR ilyen nagy csapással sújtotta őket.

20 Azért ezt mondták a bétsemesiek: Ki állhat meg az ÚR előtt, e szent Isten színe előtt? És a láda kihez megy el mitőlünk?

21 Akkor követeket küldtek Kirjat-Jeárim lakosaihoz ezzel az üzenettel: A filiszteusok visszaküldték az ÚR ládáját, jöjjetek, és vigyétek el magatokhoz!

7. fejezet

1 Erre elmentek a kirjat-jeárim-beliek, és fölvitték az ÚR ládáját, és bevitték Abinádáb házába, amely a dombon volt. Fiát, Eleázárt pedig az ÚR ládájának őrzésére rendelték.

2 Attól fogva, hogy a ládát KirjatJeárimban hagyták, sok idő telt el, tudniillik húsz esztendő. És Izráelnek egész háza sóhajtozott az ÚR után.

3 Sámuel pedig így szólt Izráel egész házához: Ha teljes szívetekből megtértek az ÚRhoz, és eltávolítjátok magatok közül az idegen isteneket és Astartékat, és szíveteket elkészítitek az ÚRnak, és csak neki szolgáltok, akkor megszabadít benneteket a filiszte

4 Elhányták azért Izráel fiai a bálványokat és Astartékat, és csak az ÚRnak szolgáltak.

5 Akkor Sámuel ezt mondta: Gyűjtsétek össze Izráel egész népét Micpába, és imádkozni fogok értetek az ÚRhoz.

6 Összegyűltek azért Micpában, vizet merítettek, és kiöntötték az ÚR előtt. Böjtöltek azon a napon, és így szóltak: Vétkeztünk az ÚR ellen! Sámuel pedig bíráskodott Izráel fiain Micpában.

7 Mikor pedig a filiszteusok meghallották, hogy Izráel fiai összegyűltek Micpában, felvonultak a filiszteusok fejedelmei Izráel ellen. Amikor meghallották ezt Izráel fiai, megrémültek a filiszteusoktól.

8 Ezt mondták Sámuelnek: Ne szűnj meg könyörögni értünk az ÚRhoz, a mi Istenünkhöz, hogy szabadítson meg minket a filiszteusok kezéből!

9 Vett azért Sámuel egy szopós bárányt és feláldozta egészen elégő áldozatul az ÚRnak. És fohászkodott Sámuel Izráelért az ÚRhoz, és az ÚR meghallgatta őt.

10 Mialatt Sámuel az égőáldozatot végezte, eljöttek a filiszteusok, hogy megütközzenek Izráellel. Az ÚR azonban hatalmas mennydörgést támasztott azon a napon a filiszteusok fölött, és annyira megzavarta őket, hogy vereséget szenvedtek Izráeltől.

11 Akkor kijöttek Izráel emberei Micpából, üldözték a filiszteusokat, és verték őket egészen Bétkáron túl.

12 Sámuel pedig vett egy követ, felállította Micpa és Sén között, és elnevezte EbenHáézernek, mivel azt mondta: Mindeddig megsegített minket az ÚR!

13 A filiszteusok olyan megaláztatást szenvedtek el, hogy nem mentek többé Izráel határára. Az ÚR keze sújtotta őket Sámuel egész életében.

14 Izráel visszavette a városokat, amelyeket a filiszteusok elvettek tőle, Ekróntól fogva Gátig, és azok határát megszabadította Izráel a filiszteusok kezéből. Így lett béke Izráel és az emóriak között.

15 Sámuel pedig egész életében Izráel bírája volt.

16 Esztendőnként bejárta Bételt, Gilgált és Micpát, és bíráskodott Izráelben ezeken a helyeken.

17 De mindig visszatért Rámába, mert ott volt a háza, és ott is bíráskodott Izráelnek, és ott oltárt is épített az ÚRnak.

8. fejezet

1 Amikor megöregedett Sámuel, fiait tették bírává Izráel fölött.

2 Elsőszülött fiának Jóél volt a neve, a másodiknak Abijjá. Beérsebában bíráskodtak.

3 De fiai nem az ő útján jártak, hanem telhetetlenek voltak, ajándékot fogadtak el, és elfordították az igaz ítéletet.

4 Összegyűlt azért Izráel összes véne, és elmentek Sámuelhez Rámába.

5 Azt mondták neki: Íme, megöregedtél, és fiaid nem a te utadon járnak. Most tehát tégy valakit királyunkká, hogy ő ítéljen fölöttünk, amint minden népnél szokás.

6 De Sámuelnek nem tetszett ez a beszéd, hogy azt mondták: Adj nekünk királyt, hogy ő bíráskodjon fölöttünk. És az ÚRhoz könyörgött.

7 Az ÚR azt mondta Sámuelnek: Fogadd el a nép szavát mindenben, amit mondanak, mert nem téged vetettek meg, hanem engem, hogy ne uralkodjam fölöttük.

8 Veled is úgy tesznek, mint ahogy velem cselekedtek attól a naptól kezdve, amelyen kihoztam őket Egyiptomból, mindmáig: elhagytak, és idegen isteneknek szolgáltak.

9 Most azért hallgass a szavukra, de tégy ellenük bizonyságot, és add tudtukra a király jogait, aki uralkodni fog fölöttük.

10 Ekkor Sámuel elmondta az ÚR minden szavát a népnek, amely királyt kért tőle.

11 Azt mondta: A királynak, aki uralkodni fog fölöttetek, ez lesz a hatalma: fiaitokat elveszi, és harci szekereihez meg lovasaihoz sorozza be őket, és futnak harci szekere előtt.

12 Parancsnokokká teszi őket ezer ember fölött, és hadnagyokká ötven ember fölött. Velük szántatja meg barázdáit, és velük végezteti aratását, általuk készítteti hadi szerszá mait és harci szekereihez az eszközöket.

13 Leányaitokat pedig elviszi kenőcskészítőnek, szakácsnőnek és sütőasszonynak.

14 Elveszi a legjobb szántóföldjeiteket, szőlőiteket és olajfakertjeiteket, és szolgáinak adja.

15 Veteményeitekből és szőlőitekből tizedet szed, és főbb embereinek meg hivatalnokainak adja.

16 Elveszi szolgáitokat, szolgálóleányaitokat, legszebb ifjaitokat és még a szamaraitokat is, és a maga dolgát végezteti velük.

17 Jószágotokból tizedet szed, ti pedig szolgái lesztek.

18 Akkor majd panaszkodni fogtok királyotok miatt, akit magatok választottatok, de az ÚR nem fog meghallgatni benneteket.

19 A nép azonban nem akart Sámuel szavára hallgatni, és azt mondta: Nem, király legyen fölöttünk!

20 Mi is úgy legyünk, mint a többi nép, hogy a királyunk bíráskodik fölöttünk is, előttünk jár, és vezeti harcainkat.

21 Sámuel végighallgatta a nép beszédét, és elmondta az ÚRnak.

22 Az ÚR ezt mondta Sámuelnek: Hallgass a szavukra, és adj nekik királyt! És Sámuel ezt mondta Izráel férfiainak: Menjetek haza, mindenki a maga városába!

9. fejezet

1 Volt egy ember Benjámin nemzetségéből, akinek a neve Kís volt, Abiél fia, aki Cerór fia, aki Bekórat fia, aki Afíah fia, aki Benjámin házából való volt. Igen tehetős ember volt.

2 Annak volt egy Saul nevű fia, igen szép ifjú. Senki sem volt nála szebb Izráel fiai közül. Egy fejjel magasabb volt az egész népnél.

3 Egyszer elvesztek Kísnek, Saul apjának a szamarai. Azt mondta Kís a fiának, Saulnak: Végy magad mellé egy szolgát, kelj föl és menj el, keresd meg a szamarakat.

4 Bejárták az Efraim hegységét, és bejárták Sálisá földjét, de ott sem találták meg. Majd bejárták Saalim földjét, de nem voltak ott sem. Végül bejárták Benjámin földjét, de nem találták meg.

5 Amikor Cúf földjére jutottak, azt mondta Saul a vele levő szolgának: Gyere, térjünk vissza, nehogy apám, elvetve a szamarak gondját, miattunk aggódjék.

6 De ő így felelt neki: Íme, Isten embere most ebben a városban van, és az az ember tiszteletben áll. Mindaz, amit mond, beteljesedik. Most tehát menjünk oda, talán meg tudja mondani nekünk is, hogy melyik úton menjünk.

7 Saul ezt mondta a szolgájának: Elmehetünk oda, de mit vigyünk annak az embernek? Hiszen a kenyér elfogyott a tarisznyánkból, és nincsen mit vinnünk ajándékba Isten emberének. Mi van nálunk?

8 A szolga pedig ezt felelte Saulnak: Íme, van nálam egy negyed ezüstsékel, odaadom ezt Isten emberének, hogy adjon nekünk útbaigazítást.

9 Azelőtt Izráelben azt mondták, amikor valaki elment Istent megkérdezni: Gyertek, menjünk el a látóhoz. Mert akit most prófétának neveznek, azt régen látónak hívták.

10 Saul ezt mondta a szolgájának: Helyesen beszélsz. Gyere, menjünk el! Elmentek tehát abba a városba, ahol Isten embere volt.

11 Amint pedig a domboldalon fölfelé mentek a városba, leányokkal találkoztak, akik vizet meríteni jöttek ki, és megkérdezték tőlük: Itt van-e a látó?

12 Ők így feleltek nekik: Igen, éppen itt van, csak siess, mert ma érkezett a városba, hiszen ma áldozati lakomája lesz a népnek a magaslaton.

13 Ha bementek a városba, azonnal megtaláljátok, mielőtt fölmenne a hegyre, hogy egyék. Mert a nép addig nem eszik, amíg ő el nem jön, mivel a véresáldozatot ő áldja meg, és csak azután esznek a meghívottak. Azért csak menjetek föl, mert most ott fogjátok őt

14 Fölmentek tehát a városba. Éppen a városba értek, amikor jött kifelé Sámuel velük szemben, hogy fölmenjen a hegyre.

15 Az ÚR pedig azt jelentette ki Sámuel fülébe egy nappal azelőtt, hogy Saul eljött:

16 Holnap ilyenkor küldök hozzád egy embert Benjámin földjéről. Kend fel őt népem, Izráel fejedelméül, mert ő szabadítja meg népemet a filiszteusok kezéből. Mert rátekintettem népem nyomorúságára, mivel kiáltásuk felhatott hozzám.

17 Mikor pedig Sámuel meglátta Sault, így szólt neki az ÚR: Íme, ez az az ember, akiről azt mondtam neked, hogy ő fog uralkodni népem fölött.

18 Saul pedig Sámuelhez lépett a kapu alatt, és megkérdezte: Mondd meg nekem, hol van itt a látó háza?

19 Sámuel pedig így felelt Saulnak: Én vagyok az a látó. Menj föl előttem a hegyre, és egyetek ma velem, reggel pedig elbocsátalak, és megmondom neked azt is, ami szívedet nyomja.

20 A szamarak miatt pedig, melyek három napja elvesztek, ne aggódjál, mert megtalálták azokat. Különben is kié mindaz, ami becses Izráel népében? Hát nem a tied és atyád egész házáé?!

21 Saul azonban így felelt: Hát nem benjámini vagyok-e én, Izráel legkisebb törzséből való? És az én nemzetségem nem a legkisebb-e Benjámin törzsének nemzetségei között? Miért beszélsz hát így hozzám?

22 Akkor Sámuel megfogta Sault és a szolgáját, bevezette őket az étkezőhelyre, és nekik adta a főhelyet a meghívottak között, akik mintegy harmincan voltak.

23 Sámuel odaszólt a szakácsnak: Hozd elő azt a darabot, amelyet odaadtam neked, és amelyről azt mondtam, hogy tedd félre.

24 Akkor a szakács felhozta a combot és ami hozzávaló volt, és Saul elé tette. Sámuel pedig ezt mondta: Íme, a félretett rész, vedd magad elé, és egyél, mert erre az alkalomra tették félre azt számodra, amikorra meghívtam a népet. És Saul együtt evett azon a

25 Majd lementek a hegyről a városba, és a ház emeletén beszélgetett Sámuel Saullal.

26 De korán fölkeltek. Az történt ugyanis, hogy hajnalhasadáskor Sámuel így kiáltott Saulnak a ház emeletén: Kelj föl, el akarlak bocsátani téged! Ekkor fölkelt Saul, és kimentek kettesben az utcára.

27 Mikor pedig leértek a város végére, Sámuel ezt mondta Saulnak: Mondd meg a szolgádnak, hogy kerüljön elénk. Az eléjük került. Te pedig most állj meg, hogy elmondjam neked Isten beszédét.

10. fejezet

1 Akkor elővette Sámuel az olajos szelencét, töltött belőle Saul fejére, megcsókolta őt, és ezt mondta: Hát nem kent-e föl téged az ÚR az ő öröksége fejedelmévé?

2 Amikor most elmész tőlem, két emberrel fogsz találkozni Ráhel sírja mellett, Benjámin határában, Celcahnál. Ők azt mondják majd neked: Megtalálták a szamarakat, amelyeknek keresésére indultál. Apád elvetette már a szamarak gondját, miattad aggódik, és ezt

3 Amikor továbbmész onnan, a Tábór tölgyfájához érkezel, és három ember fog találkozni veled, akik Istenhez mennek föl Bételbe. Az egyik három kecskegidát visz, a másik három egész kenyeret, a harmadik egy tömlő bort.

4 Békességgel köszöntenek, és két kenyeret adnak neked; te pedig fogadd el azokat tőlük.

5 Azután eljutsz Isten halmára, ahol a filiszteusok őrségei vannak. Mikor pedig bemész oda a városba, egy csapat prófétával fogsz találkozni, akik a hegyről jönnek le; lant, dob, fuvola és citera lesz náluk, ők maguk pedig prófétálnak.

6 Akkor az ÚR lelke rád fog szállni, velük együtt fogsz prófétálni, és más emberré leszel.

7 Mikor pedig mindezek a jelek beteljesednek rajtad, tedd meg magadért mindazt, amire módot találsz, mert veled lesz az Isten.

8 Most hát menj le előttem Gilgálba, és íme, én majd lemegyek hozzád, hogy égőáldozatot mutassak be, és hálaáldozatot áldozzam. Hét napig várakozzál, míg hozzád érkezem, és akkor tudtodra adom, hogy mit kell tenned.

9 S amint megfordult, hogy Sámueltől eltávozzék, Isten megváltoztatta a szívét; és beteljesedtek rajta mindazok a jelek azon a napon.

10 Mert mikor odaértek a halomhoz, íme, próféták serege jött vele szembe, és Isten lelke reászállt, és velük együtt prófétált.

11 Mindazok, akik azelőtt ismerték, amikor látták, hogy íme, a prófétákkal együtt prófétál, azt mondták egymás között: Mi lelte Kís fiát? Hát Saul is a próféták között van?

12 És egyikőjük megszólalt: Vajon kicsoda a próféták atyja? Azért lett szólásmondássá: Hát már Saul is a próféták között van?

13 És mikor befejezte a prófétálást, fölment a magaslatra.

14 Saul nagybátyja pedig megkérdezte őt és a szolgáját: Hol jártatok? Ő azt felelte: A szamarakat kerestük, de mivel sehol sem láttuk, Sámuelhez mentünk.

15 Akkor így szólt Saulhoz a nagybátyja: Ugyan, mondd el nekem, mit mondott nektek Sámuel!

16 Saul azt felelte nagybátyjának: Világosan megmondta nekünk, hogy megtalálták a szamarakat. De amit a királyságról mondott, azt nem mondta el neki.

17 Ezután Sámuel összehívta a népet az ÚRhoz Micpába.

18 Ezt mondta Izráel fiainak: Így szól az ÚR, Izráel Istene: Én hoztam ki Izráelt Egyiptomból, és én szabadítottalak meg benneteket az egyiptomiak kezéből és mindazoknak az országoknak a kezéből, amelyek sanyargattak titeket.

19 Ti pedig most elvetettétek Isteneteket, aki megszabadított minden bajotokból és nyomorúságotokból, és azt mondtátok neki: Adj királyt nekünk! Most hát álljatok az ÚR színe elé törzsenként és nemzetségenként.

20 És amikor Sámuel fölvonultatta Izráel valamennyi törzsét, a sorsvetés Benjámin törzsére esett.

21 Akkor fölvonultatta Benjámin törzsét nemzetségenként, és a sors a Matri nemzetségére esett. Majd Kís fiára, Saulra esett a sors, de amikor keresték, nem találták meg.

22 Ekkor megkérdezték ismét az URat: Vajon csakugyan eljön-e ide az az ember? És az ÚR azt felelte: Íme, ő elrejtőzött a holmik közé.

23 Akkor odafutottak, és előhozták onnan. Amikor a nép közé állt, egy fejjel kimagaslott az egész nép közül.

24 Sámuel azt mondta a népnek: Látjátok, kit választott az ÚR? Nincsen hozzá hasonló az egész nép között! Ekkor fölkiáltott az egész nép, és azt mondta: Éljen a király!

25 Sámuel pedig kihirdette a nép előtt a király jogait, beírta egy könyvbe, és letette az ÚR elé. Majd elbocsátotta az egész népet, mindenkit a maga házához.

26 Azután Saul is elment haza Gibeába, és vele mentek azok a vitézek, akiknek szívét Isten erre indította.

27 Néhány kaján ember azonban azt mondta: Ugyan mit segíthet ez rajtunk? És megvetették őt, és ajándékot sem vittek neki. Ő azonban úgy tett, mintha semmit sem hallott volna.

11. fejezet

1 Azután fölvonult az ammóni Náhás, és tábort ütött Jábés-Gileáddal szemben. De Jábés lakói azt mondták Náhásnak: Köss velünk szövetséget, és szolgálni fogunk neked!

2 Az ammóni Náhás ezt felelte nekik: Csak akkor kötök szövetséget veletek, ha kivághatom mindnyájatok jobb szemét, hogy egész Izráelre gyalázatot hozzak ezzel.

3 Jábés vénei pedig ezt mondták neki: Adj nekünk hét nap haladékot, hogy követeket küldjünk Izráel egész területére. Ha senki sem jön segítségünkre, akkor kimegyünk hozzád.

4 Akkor elmentek a követek Saulhoz Gibeába, és elmondták a történteket a nép füle hallatára. Erre az egész közösség hangosan sírni kezdett.

5 Saul pedig éppen a mezőről jött az ökrei után, s megkérdezte: Mi történt a néppel, hogy így sírnak? És elmondták neki a jábésbeliek beszédeit.

6 Amikor hallotta e beszédeket, Isten lelke Saulra szállt, és nagy haragra lobbant.

7 Vett egy pár ökröt, földarabolta azokat, és a követek által elküldte Izráel egész területére, e szavakkal: Aki nem vonul hadba Saul és Sámuel nyomában, annak ökreivel így cselekszenek! Az ÚR rettegést bocsátott a népre, és kivonultak mind egy szálig.

8 Amikor Bezekben megszámlálta őket, Izráel fiai háromszázezren voltak, a júdabeliek pedig harmincezren.

9 Akkor ezt mondták a követeknek, akik hozzájuk érkeztek: Így szóljatok a jábés-gileádiaknak: Holnap, amikor már melegen tűz a nap, megszabadultok. Erre elmentek a követek, megmondták ezt a jábésbelieknek, ők pedig örvendeztek.

10 Aztán a jábésiek azt üzenték az ellenségnek: Holnap kimegyünk hozzátok, és úgy cselekedhettek velünk, ahogy jónak látjátok.

11 Másnap pedig Saul három seregre osztotta a hadinépet, és kora hajnalban a táborra ütöttek, és vágták az ammóniakat mindaddig, amíg a nap kezdett melegen tűzni. Akik pedig megmaradtak, úgy szétszóródtak, hogy kettő sem maradt közülük együtt.

12 Akkor a nép azt mondta Sámuelnek: Ki volt az, aki azt mondta: Csak nem Saul fog rajtunk uralkodni?! Adjátok elő ezeket a férfiakat, hogy megöljük őket!

13 Saul azonban ezt felelte: Senkit sem szabad megölni a mai napon, mert ma szerzett szabadulást az ÚR Izráelnek.

14 Sámuel pedig ezt mondta a népnek: Gyertek, menjünk el Gilgálba, és újítsuk meg ott a királyságot.

15 Erre az egész nép elment Gilgálba, és ott Gilgálban királlyá választották Sault az ÚR előtt. Majd hálaáldozatot mutattak be ott az ÚRnak, és nagyon örvendezett ott Saul minden izráeli férfival együtt.

12. fejezet

1 Akkor ezt mondta Sámuel egész Izráelnek: Íme, meghallgattam a szavatokat mindenben, amit nekem mondtatok, és királyt választottam nektek.

2 Most íme, a király előttetek jár. Én pedig megöregedtem és megőszültem, és a fiaim, íme, köztetek vannak, és én is előttetek jártam ifjúságomtól fogva mind a mai napig.

3 Itt vagyok, tegyetek bizonyságot ellenem az ÚR előtt és az ő fölkentje előtt: kinek vettem el ökrét, és kinek vettem el szamarát, és kit csaltam meg, kit sanyargattam, és kitől fogadtam el ajándékot, hogy amiatt szemet hunyjak? Visszaadom nektek.

4 Ők pedig így feleltek: Nem csaltál meg, nem sanyargattál bennünket, és senkitől sem fogadtál el semmit.

5 Ő ezt mondta nekik: Tanú az ÚR veletek együtt, és tanú az ő fölkentje is ezen a napon, hogy semmit sem találtatok kezemben! Ők pedig ezt felelték: Tanúk vagyunk!

6 Akkor Sámuel ezt mondta a népnek: Igen, az ÚR rendelte Mózest és Áront, és ő hozta ki atyáitokat Egyiptom földjéről!

7 Most tehát álljatok elő, hadd perlekedjem veletek az ÚR színe előtt az ÚR minden igaz tettéért, amelyet veletek és atyáitokkal cselekedett.

8 Amikor Jákób Egyiptomba jutott, atyáitok az ÚRhoz kiáltottak, és az ÚR elküldte Mózest és Áront, akik kihozták atyáitokat Egyiptomból, és letelepítették ezen a helyen.

9 De ők elfelejtették az URat, az ő Istenüket, azért adta őket Siserának, Hácór serege vezérének a kezébe, és a filiszteusok kezébe és Móáb királyának a kezébe, és azok harcoltak is ellenük.

10 Akkor így kiáltottak az ÚRhoz: Vétkeztünk, mert elhagytuk az URat, és a Baaloknak és Astartéknak szolgáltunk. De most szabadíts meg minket ellenségeink kezéből, és neked fogunk szolgálni.

11 Akkor elküldte az ÚR Jerubbaalt és Bédánt és Jeftét és Sámuelt, és megszabadított titeket a körülöttetek lévő ellenségeitek kezéből, és biztonságban lakhattatok.

12 De mikor láttátok, hogy Náhás, az Ammón fiainak királya ellenetek jön, ezt mondtátok nekem: Nem! Hanem király uralkodjék fölöttünk! Holott csak a ti Istenetek, az ÚR a ti királyotok.

13 Most azért itt van a király, akit ti választottatok, akit ti kértetek. Íme, az ÚR királyt adott nektek.

14 Bárcsak az URat félnétek, és neki szolgálnátok, szavára hallgatnátok, és az ÚR parancsa ellen nem lennétek engedetlenek; és mind ti, mind pedig a király, aki fölöttetek uralkodik, az URat, a ti Isteneteket követnétek!

15 Ha pedig nem hallgattok az ÚR szavára, és az ÚR szavával szemben engedetlenek lesztek, az ÚR keze ellenetek fordul, ahogy atyáitok ellen fordult.

16 Most azért álljatok elő, és lássátok meg, milyen nagy dolgokat visz véghez az ÚR szemetek előtt.

17 Hát nem a búzaaratás ideje van-e most? Kiáltani fogok az ÚRhoz, és ő mennydörgést és esőt fog adni, hogy megtudjátok és meglássátok, milyen nagy a gonoszságotok az ÚR szemében, amelyet elkövettetek, amikor királyt kértetek magatoknak.

18 És az ÚRhoz kiáltott Sámuel, és az ÚR mennydörgést és esőt adott azon a napon. Ekkor az egész népet nagy félelem fogta el az ÚR miatt és Sámuel miatt.

19 És így szólt az egész nép Sámuelhez: Könyörögj szolgáidért Istenedhez, az ÚRhoz, hogy ne haljunk meg, mert minden bűnünket csak tetéztük azzal a bűnnel, hogy királyt kértünk magunknak.

20 Sámuel ezt mondta a népnek: Ne féljetek! Ti ugyan mind e gonoszságot elkövettétek, de azért most ne térjetek el az ÚRtól, hanem szolgáljatok az ÚRnak teljes szívetekből.

21 Ne térjetek el a hiábavalóságok után, amelyek nem használnak, meg sem szabadíthatnak, mert semmik azok.

22 Mert nem hagyja el az ÚR a népét az ő nagy nevéért. Mert tetszett az ÚRnak, hogy a saját népévé tegyen titeket.

23 Sőt tőlem is távol legyen, hogy vétkezzem az ÚR ellen, és felhagyjak az érettetek való könyörgéssel, hanem inkább tanítani foglak titeket a jó és egyenes útra.

24 Csak féljétek az URat, és hűségesen, teljes szívetekből szolgáljatok neki. Mert látjátok, milyen nagy dolgot cselekedett veletek.

25 Ha pedig gonoszságban jártok, elvesztek királyotokkal együtt.

13. fejezet

1 Egy éve volt király Saul, és már két esztendeje uralkodott Izráel fölött,

2 amikor kiválasztott magának Izráelből háromezer embert. Ebből kétezer Saullal volt Mikmászban és Bétel hegyvidékén, ezer pedig Jónátánnal volt Gebában, Benjámin városában. A nép többi részét pedig elbocsátotta, mindenkit a maga hajlékába.

3 És Jónátán megverte a filiszteusok előőrsét, amely Gebában volt, és meghallották ezt a filiszteusok. Saul pedig megfúvatta a trombitát az egész országban, ezt mondva: Hallják meg a héberek!

4 És meghallotta egész Izráel a hírt, hogy megverte Saul a filiszteusok előőrsét, és gyűlöletessé vált Izráel a filiszteusok előtt. A nép pedig egybegyűlt Saul mellé Gilgálba.

5 Összegyűltek a filiszteusok is, hogy Izráel ellen harcoljanak: harmincezer szekér és hatezer lovas volt együtt, a nép pedig olyan sok volt, mint a tenger partján a homok. Feljöttek, és tábort ütöttek Mikmásznál, Bét-Áventől keletre.

6 Amikor látták Izráel férfiai, hogy bajban vannak, mert a hadinépet szorongatják, elrejtőzött a nép a barlangokba, a bokrok és a kősziklák közé, a sziklahasadékokba és a vermekbe.

7 És a héberek közül egyesek átkeltek a Jordánon Gád és Gileád földjére. Saul pedig még Gilgálban volt, és az egész vele lévő nép rettegett.

8 Azután hét napig várakoztak, a Sámuel által meghagyott ideig, de Sámuel nem jött el Gilgálba, a nép pedig elszéledt mellőle.

9 Akkor azt mondta Saul: Hozzátok ide az égőáldozatot és a hálaáldozatokat. És égőáldozatot mutatott be.

10 Amikor elvégezte az égőáldozatot, íme, megérkezett Sámuel, Saul pedig elébe ment, hogy köszöntse.

11 Sámuel ezt mondta: Mit tettél? Saul így felelt: Amikor láttam, hogy a nép széledezni kezd mellőlem, és te nem jöttél el a meghagyott időre, a filiszteusok pedig összegyűltek már Mikmászban,

12 azt mondtam, mindjárt reám törnek a filiszteusok Gilgálban, és én még nem imádkoztam az ÚR színe előtt. Ezért nekibátorodtam, és bemutattam az égőáldozatot.

13 Ekkor azt mondta Sámuel Saulnak: Esztelenül cselekedtél. Nem tartottad meg az ÚRnak, a te Istenednek parancsolatát, amelyet neked parancsolt, pedig most mindörökre megerősítette volna az ÚR a királyságodat Izráel fölött.

14 Most azonban királyságod nem lesz állandó. Keresett az ÚR magának szíve szerint való embert, akit az ő népe fölé fejedelmül rendelt, mert te nem tartottad meg, amit az ÚR parancsolt neked.

15 Fölkelt ezután Sámuel, és elment Gilgálból Benjámin városába, Gibeába. És Saul megszámlálta a körülötte található népet, mintegy hatszáz embert.

16 Saul és fia, Jónátán és a velük levő nép Benjámin városában, Gebában tartózkodott, a filiszteusok pedig Mikmásznál táboroztak.

17 Akkor kivált a filiszteusok táborából három csapat. Az egyik csapat az Ofrá irányába vivő úton Súál földje felé tartott.

18 A másik csapat a Béthórón felé vivő útra fordult. A harmadik pedig a határ felé vivő útra fordult, mely a Cebóím völgyén át a puszta felé tart.

19 Kovácsot pedig egész Izráel földjén nem lehetett találni, mert a filiszteusok azt mondták: Ne csinálhassanak a héberek szablyát vagy dárdát!

20 És egész Izráelnek a filiszteusokhoz kellett mennie, hogy megélesíttessék kapájukat, ekevasukat, fejszéjüket és sarlójukat,

21 ha megtompultak a kapák, az ekevasak, a háromágú villák és a fejszék, vagy ha ki kellett egyenesíteni az ösztökéjüket.

22 Ezért az ütközet napján az egész népnél, amely Saullal és Jónátánnal volt, sem kard, sem dárda nem volt található, hanem csak Saulnál és fiánál, Jónátánnál.

23 És a filiszteusok előőrse Mikmász szorosáig nyomult előre.

14. fejezet

1 És történt egy napon, hogy Jónátán, Saul fia azt mondta fegyverhordozó legényének: Gyere, menjünk át a filiszteusok előőrséhez, amely odaát van. Apjának azonban nem szólt róla.

2 Saul pedig Gibea határában, Migrón mezején, a gránátalmafa alatt időzött. Mintegy hatszáz főnyi ember volt vele,

3 és Ahijjá is, aki Silóban az éfódot viselte, Ahitúbnak, Íkábód testvérének, Fineás fiának a fia, aki az ÚR papjának, Élinek volt a fia. A hadinép sem tudta, hogy Jónátán eltávozott.

4 A szoros két oldalán pedig, amelyen Jónátán át akart menni a filiszteusok előőrséhez, innen és túl is volt egy sziklaszirt. Az egyiknek Bócéc, a másiknak pedig Szenne volt a neve.

5 Az egyik sziklacsúcs északra volt, Mikmásszal szemben, a másik pedig délre, Gebával szemben.

6 Jónátán azt mondta fegyverhordozójának: Gyere, menjünk át ezeknek a körülmetéletleneknek az előőrséhez, talán tenni fog valamit értünk az ÚR, mert az ÚR előtt nincs akadály, hogy sok vagy kevés ember által szerezzen szabadulást.

7 Fegyverhordozója így felelt neki: Tégy mindent a szíved szerint. Indulj el, íme, én veled leszek kívánságod szerint.

8 Jónátán pedig azt mondta: Rajta, menjünk föl ezekhez az emberekhez, és mutassuk meg nekik magunkat.

9 Ha azt mondják nekünk: „Várjatok, míg odaérkezünk hozzátok”, akkor álljunk meg a helyünkön, és ne menjünk föl hozzájuk.

10 Ha azonban azt mondják: „Gyertek csak föl mihozzánk”, akkor menjünk föl, mert a kezünkbe adta őket az ÚR. Ez legyen számunkra a jel.

11 Mikor pedig megmutatták magukat mindketten a filiszteusok előőrsének, azt mondták a filiszteusok: Nézd csak, a héberek előjöttek a barlangokból, ahova elrejtőztek.

12 És néhányan az előőrs tagjai közül azt mondták Jónátánnak és a fegyverhordozójának: Gyertek föl hozzánk, mondunk nektek valamit! Ekkor azt mondta Jónátán a fegyverhordozójának: Gyere föl utánam, mert az ÚR Izráel kezébe adta őket!

13 És fölmászott Jónátán négykézláb, és utána a fegyverhordozója is. Hullottak a filiszteusok Jónátán előtt, és fegyverhordozója is sokat megölt a nyomában.

14 Így történt az első ütközet, melyben Jónátán és fegyverhordozója mintegy húsz embert ölt meg egy hold szántóföldnek fél barázda hossznyi területén.

15 Erre riadalom támadt a táborban, a harcmezőn és az egész nép között. Az előőrs és a portyázó sereg is megrémült. A föld megrendült, mert Isten rettegést támasztott.

16 Amikor Saul őrei Benjámin városából, Gibeából meglátták, hogy a sokaság elszéled, és ide-oda hullámzik,

17 azt mondta Saul a vele levő hadinépnek: Vegyétek számba a népet, és nézzetek utána, hogy ki ment el közülünk. Amikor számba vették, íme, Jónátán és a fegyverhordozója nem volt ott.

18 Ekkor Saul azt mondta Ahijjának: Hozd elő Isten ládáját. Mert Isten ládája akkor Izráel fiainál volt.

19 Amíg Saul a pappal beszélt, a filiszteusok táborában mind nagyobb lett a zaj. Akkor Saul azt mondta a papnak: Hagyd abba, amit elkezdtél!

20 Ekkor hadba szólította Saul az egész hadinépet, amely vele volt, és elmentek az ütközetre, ahol azok már egymás ellen fordultak, és igen nagy volt a zűrzavar.

21 És azok a héberek, akik korábban a filiszteusokkal voltak, s velük együtt jöttek föl a táborba, és körülöttük voltak, azok is Izráel népéhez csatlakoztak, amely Saul és Jónátán mellett volt.

22 És Izráelnek mindazon férfiai is, akik elrejtőztek Efraim hegyvidékén, amikor meghallották, hogy a filiszteusok menekülnek, üldözni kezdték őket a harcban.

23 És megsegítette az ÚR Izráelt azon a napon. A harc pedig BétÁvenen túl terjedt.

24 Izráel népe igen el volt csigázva azon a napon, mert Saul esküvel kényszerítette a népet, ezt mondva: Átkozott az, aki estig enni merészel, míg bosszút nem állok ellenségeimen! Ezért nem evett semmit sem a nép.

25 Majd az egész nép eljutott egy erdőbe, ahol méz volt a föld színén.

26 Mikor pedig a hadinép beért az erdőbe, jóllehet folyt a méz, mégsem emelte senki sem a szájához a kezét, mert félt az eskü miatt.

27 Jónátán azonban nem hallotta, hogy apja megeskette a népet, ezért kinyújtotta a kezében levő botot, bemártotta a lépes mézbe, a szájához emelte, és felvidult a szeme.

28 Ekkor valaki a nép közül azt mondta neki: Apád ünnepélyesen így eskette meg a népet: Átkozott mindenki, aki ma enni merészel! És emiatt olyan kimerült a nép.

29 Jónátán erre azt felelte: Apám bajba viszi az országot. Nézzétek, mennyire felvidult a szemem, hogy kóstoltam egy kicsit ebből a mézből.

30 Hát még ha a nép egy jót evett volna ma az ellenségeinél talált zsákmányából! Nem nagyobb lett volna-e akkor a filiszteusok veresége?

31 És megverték azon a napon a filiszteusokat Mikmásztól Ajjálónig. A nép pedig nagyon kimerült.

32 Ekkor a nép a zsákmányra vetette magát, fogták a juhokat, az ökröket és a borjúkat, megölték a földön, és vérükkel együtt ették meg azokat.

33 Akkor jelentették ezt Saulnak, hogy íme, vétkezik a nép az ÚR ellen, mert vérrel együtt eszik a húst. Ő azt mondta: Hűtlenül cselekedtek. Ezért gördítsetek ide hozzám egy nagy követ.

34 Majd Saul így folytatta: Menjetek el mindenfelé a nép közé, és mondjátok meg nekik, hogy mindenki hozza ide hozzám a maga ökrét és a maga juhát! Itt vágjátok le és egyétek meg, és nem fogtok vétkezni az ÚR ellen azzal, hogy vérrel együtt eszitek a húst. A

35 Saul pedig oltárt épített az ÚRnak. Ez volt az első oltár, amelyet az ÚRnak épített.

36 Ezután Saul azt mondta: Törjünk rá ma éjjel a filiszteusokra, és fosszuk ki őket virradatig, és senkit se hagyjunk meg közülük! Ők pedig azt felelték: Tégy úgy, ahogy jónak látod! De a pap ezt mondta: Járuljunk előbb Isten elé.

37 És Saul megkérdezte Istent: Rátörjek-e a filiszteusokra? Izráel kezébe adod-e őket? De ő nem felelt neki azon a napon.

38 Azért ezt mondta Saul: Gyertek ide mindnyájan, ti, a nép oszlopai, hogy megtudjátok és meglássátok, hogy mi volt ez a bűn ma.

39 Mert él az ÚR, Izráel szabadítója, hogy ha a fiam, Jónátán volna is, aki tette, meg kell halnia! De senki sem felelt neki az egész népből.

40 Akkor ezt mondta egész Izráelnek: Ti legyetek az egyik oldalon, én pedig Jónátán fiammal a másik oldalon. A nép így válaszolt Saulnak: Tégy úgy, ahogy jónak látod!

41 Ekkor Saul ezt mondta az ÚRnak, Izráel Istenének: Szolgáltass igazságot! És a sorsvetés Jónátánra és Saulra esett, a nép pedig megmenekült.

42 Majd ezt mondta Saul: Vessetek sorsot köztem és fiam, Jónátán között. És Jónátánra esett a sorsvetés.

43 Akkor ezt mondta Saul Jónátánnak: Mondd meg nekem, mit tettél. Jónátán pedig elbeszélte neki, s ezt mondta: A kezemben levő bot végével megkóstoltam egy keveset a mézből. Itt vagyok, ám haljak meg!

44 Saul ezt mondta: Úgy cselekedjék Isten most és ezután is, hogy meg kell halnod, Jónátán.

45 A nép azonban így szólt Saulhoz: Jónátán haljon-e meg, aki ezt a nagy szabadulást szerezte Izráelnek? Távol legyen tőlünk! Él az ÚR, hogy egyetlen hajszála sem eshet le fejéről a földre, mert Isten segítségével vitte véghez ezt ma. Így mentette meg a nép

46 Ekkor Saul fölhagyott a filiszteusok üldözésével, a filiszteusok pedig visszatértek lakóhelyükre.

47 Miután tehát Saul átvette a királyságot Izráel fölött, harcban állt minden ellenségével körös-körül: Móábbal, Ammón fiaival, Edómmal, Cóba királyával és a filiszteusokkal. Ahol megfordult, mindenütt győzelmet aratott.

48 Sereget gyűjtött, megverte Amálékot, és megszabadította Izráelt fosztogatóinak kezéből.

49 Saul fiai ezek voltak: Jónátán, Jisvi és Malkisúa. Két leányának neve pedig: az idősebbé Mérab, a kisebbiké Míkal.

50 Saul felesége Ahinóam, Ahimaac leánya volt. Hadvezérét pedig Abnérnak hívták, ő Saul nagybátyjának, Nérnek volt a fia;

51 mert Kís, Saul apja és Nér, Abnér apja Abiél fiai voltak.

52 A filiszteusok elleni háború mind súlyosabb lett Saul egész életében. Ezért, amikor Saul meglátott egyegy erős vagy egy-egy bátor férfit, szolgálatába fogadta.

15. fejezet

1 Azután ezt mondta Sámuel Saulnak: Engem küldött el az ÚR, hogy királylyá kenjelek föl népe, Izráel fölött. Most hát figyelj az ÚR beszédére.

2 Így szól a Seregek URa: Megemlékeztem arról, amit Amálék Izráellel cselekedett, hogy útját állta, amikor feljött Egyiptomból.

3 Most azért menj el, és verd meg Amálékot, és pusztítsátok el mindenét. Ne kedvezz neki, hanem öld meg a férfit és az asszonyt is, a gyermeket és a csecsemőt is mind, valamint az ökröt, a juhot, a tevét, a szamarat.

4 Ekkor összehívta Saul a hadinépet, és megszámlálta őket Teláimban, kétszázezer gyalogost és tízezer embert Júdából.

5 Azután Amálék városáig hatolt, és ott lesbe állt egy völgyben.

6 A kénieknek ezt mondta Saul: Menjetek el innen, távozzatok el az amálékiek közül, hogy titeket is el ne pusztítsalak velük együtt, mert ti irgalmasságot cselekedtetek Izráel minden fiával, amikor Egyiptomból följöttek. Erre eltávoztak a kéniek az amálékie

7 Saul pedig megverte Amálékot Havílától egészen a Súrba vezető útig, mely Egyiptommal szemben van.

8 Agágot, az amálékiek királyát élve fogta el, de az egész népet kardélre hányatta.

9 Saul és népe azonban megkímélte Agágot és a juhoknak, marháknak a javát, azaz a másodellésüket és a bárányokat. Mindazt, ami jó volt, nem akarták elpusztítani, csak ami hitvány vagy értéktelen dolog volt, azt pusztították el.

10 Akkor így szólt az ÚR Sámuelhez:

11 Megbántam, hogy királlyá tettem Sault, mert eltávozott tőlem, és beszédeimet nem tartotta meg. Sámuel is felháborodott, és egész éjszaka az ÚRhoz kiáltott.

12 Majd korán fölkelt, hogy reggel találkozzék Saullal. De ekkor hírül adták Sámuelnak ezeket: Saul Kármelbe ment, és emlékoszlopot állított magának, azután megfordult, továbbment, és lement Gilgálba.

13 Amint Sámuel Saulhoz érkezett, azt mondta neki Saul: Az ÚR áldottja vagy te. Teljesítettem, amit az ÚR parancsolt.

14 Sámuel azonban ezt mondta: Mi az a juhbégetés, mely a fülembe hat, és az az ökörbőgés, amelyet hallok?

15 Saul ezt mondta: Az amálékiektől hozták azokat, mert a nép megkímélte a juhok és az ökrök javát, hogy feláldozza az ÚRnak, a te Istenednek. A többit pedig elpusztítottuk.

16 Akkor Sámuel ezt mondta Saulnak: Engedd meg, hogy megmondjam neked, amit az ÚR mondott nekem ma éjjel. Ő pedig így felelt: Beszélj!

17 Erre Sámuel azt mondta: Nemde kicsi voltál a saját szemedben is, mégis Izráel törzseinek fejévé lettél, és az ÚR királlyá kent föl Izráel fölött?!

18 Elküldött téged az ÚR utadra, és azt mondta: Menj, pusztítsd el a vétkes amálékieket, és hadakozzál ellenük mindaddig, amíg csak meg nem semmisíted őket.

19 Miért nem hallgattál az ÚR szavára, miért estél neki a prédának, és tetted azt, amit rossznak lát az ÚR?

20 Saul így felelt Sámuelnek: Én bizony hallgattam az ÚR szavára, és azon az úton jártam, amelyre az ÚR elküldött, és elhoztam Agágot, az amálékiek királyát, és elpusztítottam az amálékieket.

21 De a nép elvette a prédából a kiirtásra szánt juhoknak és ökröknek a javát, hogy feláldozza az ÚRnak, a te Istenednek Gilgálban.

22 Erre azt mondta Sámuel: Vajon kedvesebb-e az ÚR előtt az égő- és véresáldozat, mint az ÚR szava iránti engedelmesség? Íme, jobb az engedelmesség a véresáldozatnál és a szófogadás a kosok kövérjénél!

23 Mert olyan az engedetlenség, mint a varázslás, és az ellenszegülés, mint a romlottság és a bálványimádás. Mivel megvetetted az ÚR beszédét, ő is megvetett téged, hogy ne légy király.

24 Erre Saul ezt mondta Sámuelnek: Vétkeztem, mert megszegtem az ÚR szavát és a te beszédedet. Mert féltem a néptől, azért hallgattam a szavukra.

25 Bocsásd meg azért vétkemet, és térj vissza velem, hogy könyörögjek az ÚRnak.

26 Sámuel pedig ezt felelte Saulnak: Nem térek vissza veled, mert megvetetted az ÚR beszédét, és az ÚR is megvetett téged, hogy ne légy király Izráel fölött.

27 És amikor Sámuel megfordult, hogy elmenjen, Saul megragadta felsőruhájának a szárnyát, és az leszakadt.

28 Ekkor azt mondta neki Sámuel: Elszakította tőled az ÚR a mai napon Izráel királyságát és másnak adta, aki jobb nálad.

29 Izráel Felségese pedig nem hazudik, és semmit meg nem bán, mert nem ember ő, hogy valamit megbánjon.

30 Saul azt mondta: Vétkeztem, de azért becsülj meg engem népem vénei előtt és Izráel előtt. Jöjj vissza velem, hogy könyörögjek az ÚRnak, a te Istenednek.

31 Erre Sámuel Saullal tért vissza, és Saul könyörgött az ÚRnak.

32 Sámuel pedig ezt mondta: Hozzátok ide elém Agágot, Amálék királyát. Agág odament hozzá kevélyen, mivel ezt gondolta magában: Bizonyára eltávozott a halál keserűsége.

33 De Sámuel ezt mondta neki: Ahogy a te kardod asszonyokat tett gyermektelenné, úgy legyen gyermektelenné minden asszony között a te anyád is! És darabokra vagdalta Agágot az ÚR előtt Gilgálban.

34 Ezután Sámuel elment Rámába, Saul pedig fölment az ő házához Gibeába, Saul városába.

35 Sámuel pedig nem látogatta meg többé Sault egészen halála napjáig. De Sámuel bánkódott Saul miatt. Az ÚR pedig megbánta, hogy királlyá tette Sault Izráel fölött.

16. fejezet

1 Majd azt mondta az ÚR Sámuelnek: Ugyan meddig bánkódsz még Saul miatt, holott én elvetettem őt, hogy ne uralkodjék Izráel fölött? Töltsd meg a szarudat olajjal, és indulj el. Elküldelek a betlehemi Isaihoz, mert az ő fiai közül választottam magamnak királ

2 Sámuel pedig azt mondta: Hogyan mehetnék oda? Ha meghallja Saul, megöl engem. De az ÚR ezt mondta: Vigyél magaddal egy üszőt, és mondd azt: Azért jöttem, hogy áldozatot mutassak be az ÚRnak.

3 Hívd meg Isait az áldozatra, és én tudtodra adom, hogy mit cselekedj: azt kend föl nekem, akit mondani fogok neked.

4 Sámuel megtette, amit az ÚR mondott, és elment Betlehembe. A város vénei pedig megijedtek, elébe mentek, és azt kérdezték: Békességes-e a jöveteled?

5 Ő pedig így felelt: Békességes. Azért jöttem, hogy áldozatot mutassak be az ÚRnak. Szenteljétek meg hát magatokat, és gyertek el velem az áldozatra. Aztán megszentelte Isait és fiait, és elhívta őket az áldozatra.

6 Mikor pedig odamentek, és meglátta Eliábot, azt gondolta: Bizonyára ő az ÚR fölkentje!

7 Az ÚR azonban azt mondta Sámuelnek: Ne nézd külsejét, se termetes növését, mert én megvetettem őt. Mert az ÚR nem azt nézi, amit az ember. Mert az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de az ÚR azt nézi, ami a szívben van.

8 Erre Abinádábot szólította Isai, és odavezette Sámuel elé. Ő azonban azt mondta: Ő sem az, akit az ÚR választott.

9 Azután Sammát vezette oda Isai. De ő azt mondta: Ez sem az, akit az ÚR választott.

10 És így odavezette Isai Sámuel elé mind a hét fiát. Sámuel pedig azt mondta Isainak: Nem közülük választott az ÚR.

11 Akkor azt mondta Sámuel Isainak: Minden fiad itt van? Ő pedig így felelt: Hátravan még a legkisebb, de ő a juhokat őrzi. Sámuel azt mondta neki: Küldj el érte, és hozasd ide őt, mert addig nem ülünk le, amíg ide nem jön.

12 Elküldött tehát érte, és elhozatta. Ő pedig pirospozsgás volt, szép szemű és kedves tekintetű. Akkor azt mondta az ÚR: Kelj föl, és kend föl, mert ő az!

13 Vette tehát Sámuel az olajosszarut, és fölkente őt testvérei körében. És attól a naptól fogva az ÚR lelke hatalmasan Dávidra szállt. Azután fölkelt Sámuel, és elment Rámába.

14 És az ÚR lelke eltávozott Saultól, és a gonosz lélek kezdte gyötörni őt, amelyet az ÚR küldött.

15 Saul szolgái ezt mondták neki: Íme, most az Istentől küldött gonosz lélek gyötör.

16 Parancsoljon azért a mi urunk szolgáidnak, akik körülötted vannak, hogy keressenek egy olyan embert, aki jól tudja pengetni a hárfát, és amikor az Istentől küldött gonosz lélek reád jön, hárfázzon, hogy megkönnyebbülj.

17 Erre Saul azt mondta szolgáinak: Keressetek hát nekem egy olyan embert, aki jól tud hárfázni, és hozzátok el hozzám.

18 Akkor az egyik szolga így válaszolt: Íme, én láttam a betlehemi Isai egyik fiát, aki tud hárfázni, aki erős vitéz és jó harcos, értelmes és szép ember, és az ÚR vele van.

19 Ezért Saul követeket küldött Isaihoz, és ezt üzente: Küldd hozzám fiadat, Dávidot, aki a juhok mellett van.

20 Isai pedig vett egy szamarat, egy kenyeret, egy tömlő bort és egy kecskegödölyét, és elküldte Saulnak fia, Dávid által.

21 Mikor pedig Dávid elment Saulhoz, és megállt előtte, az nagyon megszerette, és fegyverhordozója lett neki.

22 És elküldött Saul Isaihoz ezzel az üzenettel: Hadd maradjon Dávid nálam, mert igen megkedveltem.

23 És amikor az Istentől küldött lélek Saulon volt, vette Dávid a hárfát és pengetni kezdte. Saul pedig megkönnyebbült, jobban lett, és a gonosz lélek eltávozott tőle.

17. fejezet

1 A filiszteusok összegyűjtötték seregeiket a harcra. A júdabeli Szókónál gyűltek össze, és tábort ütöttek Szókó és Azéká között Efesz-Dammimnál.

2 Saul és az izráeliek is összegyűltek, tábort ütöttek az Élá völgyében, és csatarendbe álltak a filiszteusok ellen.

3 A filiszteusok az innenső hegyen álltak, az izráeliek pedig a túlsó hegyen, úgy, hogy a völgy közöttük volt.

4 A filiszteusok táborából előlépett egy kiváló harcos, akit Góliátnak hívtak, és Gát váro sá ból származott. Magassága hat könyök és egy arasz volt.

5 Fején rézsisak volt, és pikkelyes páncélba volt öltözve. A páncél súlya pedig ötezer rézsékelnyi volt.

6 Lábán réz lábpáncél és vállain rézpajzs volt.

7 Lándzsája nyele olyan volt, mint a takácsok zugolyfája, lándzsája hegye pedig hatszáz sékel súlyú vasból volt, és egy pajzshordozó ment előtte.

8 Megállt, és így kiáltott oda Izráel csatasorainak: Miért vonultatok ki, és miért készülődtök harcra? Én filiszteus vagyok, ti pedig Saul szolgái. Válasszatok ki ezért magatok közül egy embert, és jöjjön ide hozzám.

9 Ha meg mer velem vívni, és legyőz, akkor mi a ti szolgáitok leszünk. De ha én győzöm le és megölöm őt, akkor ti lesztek a mi szolgáink, és ti szolgáltok nekünk.

10 Ezt is mondta még a filiszteus: Én ma gyalázattal illetem Izráel seregét. Állítsatok hát ki ellenem egy embert, hogy megvívjunk egymással.

11 Amikor meghallotta Saul és egész Izráel a filiszteusnak ezt a beszédét, megrettentek, és igen féltek.

12 Dávid egy Júda városából, Betlehemből való efrátai embernek volt a fia, akit Isainak hívtak, és nyolc fia volt. Ez a férfi Saul idejében idős, előrehaladt korú ember volt.

13 Isai három idősebbik fia Saullal elment a háborúba. E három fiának, akik a háborúba mentek, ez volt a neve: az idősebbik Eliáb, a második Abinádáb és a harmadik Sammá.

14 Dávid volt a legkisebb. Amikor a három legidősebb elment Saullal,

15 Dávid elment Saulhoz, de visszatért, hogy apja juhait őrizze Betlehemben.

16 A filiszteus pedig előjött reggel és este, és kiállt negyven napon át.

17 Isai egyszer azt mondta fiának, Dávidnak: Vedd testvéreid számára ezt az efa pörkölt búzát és ezt a tíz kenyeret. Siess, vidd el a táborba bátyáidhoz.

18 Ezt a tíz sajtot pedig vidd el az ezredesnek, és látogasd meg testvéreidet, hogy jól vannak-e, és hozz tőlük jelet.

19 Saul velük együtt és egész Izráellel az Élá völgyében harcban áll a filiszteusokkal.

20 Fölkelt tehát Dávid korán reggel, a nyájat egy pásztorra bízta, fogta a dolgokat, és elment, ahogy meghagyta neki Isai. Amikor eljutott a tábor széléig, a sereg éppen csatarendbe állt, és harci zajt támasztott.

21 Csatarendbe állt Izráel meg a filiszteusok is: csatasor csatasorral szemben.

22 Akkor Dávid rábízta a holmiját arra, aki a harci fölszerelést őrizte, és elfutott a harctérre. Odaérve kérdezősködött bátyjai hogyléte felől.

23 Amíg velük beszélgetett, íme, a Góliát nevű filiszteus harcos, aki Gátból való volt, előjött a filiszteusok csatasorából, és most is hasonlóképpen beszélt; Dávid pedig meghallotta ezt.

24 Amikor az izráeliek látták azt a férfit, mindnyájan elfutottak előle, mert nagyon féltek.

25 Azt mondták az izráeliek: Láttátok-e azt a férfit, aki előállt? Azért állt elő, hogy gyalázza Izráelt. Ha valaki megölné, nagy gazdagsággal ajándékozná meg a király, leányát is hozzáadná, és atyjának házát szabaddá tenné Izráelben.

26 Dávid megkérdezte a mellette álló embereket: Mi történik azzal az emberrel, aki megöli ezt a filiszteust, és elveszi a gyalázatot Izráelről? Mert kicsoda ez a körülmetéletlen filiszteus, hogy gyalázni meri az élő Isten seregét?!

27 A nép pedig az előbbi beszéd szerint elmondta, hogy mire számíthat az az ember, aki megöli őt.

28 Amikor legidősebb testvére, Eliáb meghallotta, hogy az emberekkel beszél, igen megharagudott Dávidra, és azt mondta: Minek jöttél ide, és kire bíztad azt a néhány juhot, amely a pusztában van? Ismerem vakmerőségedet és szíved álnokságát, hogy csak azért j

29 Dávid pedig így felelt: De hát most mit tettem? Hiszen csak beszélgettünk.

30 Azután másvalakihez fordult, és ugyanazt kérdezte, mint korábban, és az is, meg a hadinép is az előbbi beszéd szerint válaszolt neki.

31 Amikor meghallották, mit beszélt Dávid, elmondták Saulnak, ő pedig magához hívatta.

32 Dávid ezt mondta Saulnak: Senki se csüggedjen el emiatt. Elmegy a szolgád, és megvív ezzel a filiszteussal.

33 Saul pedig azt mondta neki: Nem mehetsz te e filiszteus ellen, hogy megvívj vele, mert te gyermek vagy, ő pedig harcedzett férfi, ifjúságától fogva.

34 Dávid azonban így felelt Saulnak: Pásztor volt a te szolgád apja juhai mellett. Ha eljött az oroszlán és a medve, és elragadott egy bárányt a nyájból,

35 utánamentem, leütöttem, kiszabadítottam a szájából. Ha pedig ellenem támadt, megragadtam a szakállánál fogva, leterítettem és megöltem.

36 Szolgád megölte az oroszlánt is, és a medvét is. Így történik majd ezzel a körülmetéletlen filiszteussal is, mint azokkal, mert gyalázattal illette az élő Isten seregét.

37 És folytatta Dávid: Az ÚR, aki megszabadított engem az oroszlán és a medve karmaiból, meg fog szabadítani engem e filiszteus kezéből is. Saul erre így felelt Dávidnak: Eredj el hát, és az ÚR legyen veled!

38 És felöltöztette Dávidot a saját harci ruhájába: rézsisakot tett a fejére, és páncélba öltöztette.

39 Azután Dávid felkötötte kardját a harci ruhája fölé, és járni akart, mert még nem próbálta. Ekkor Dávid így szólt Saulhoz: Nem bírok ezekben járni, mert még nem próbáltam. És levette azokat magáról.

40 Kezébe vette botját, kiválasztott magának a patakból öt sima kövecskét, eltette azokat pásztortáskájába, azaz a tarisznyájába, amely vele volt, és parittyájával a kezében közeledett a filiszteushoz.

41 Akkor elindult a filiszteus is, és közeledett Dávidhoz. Az az ember pedig, aki a pajzsát hordozta, előtte ment.

42 Mikor pedig odatekintett a filiszteus, és meglátta Dávidot, lenézte őt, mert ifjú volt, pirospozsgás és szép tekintetű.

43 A filiszteus ezt mondta Dávidnak: Kutya vagyok tán, hogy bottal jössz rám? És szidalmazta Dávidot és az ő Istenét.

44 Még ezt is mondta Dávidnak: Jöjj ide hozzám, hadd adjam testedet az égi madaraknak és a mezei vadaknak!

45 Dávid pedig így felelt a filiszteusnak: Te karddal, dárdával és pajzzsal jössz ellenem, én pedig a Seregek URának, Izráel seregei Istenének a nevében megyek ellened, akit te gyalázattal illettél.

46 A mai napon kezembe ad téged az ÚR, megöllek, és levágom a fejedet. A filiszteusok seregének tetemeit pedig az égi madaraknak és a mezei vadaknak fogom adni a mai napon, hogy tudja meg az egész föld, hogy van Izráelnek Istene.

47 És tudja meg ez az egész sokaság, hogy nem kard által és nem dárda által tart meg az ÚR, mert az ÚRé a had, és ő a kezünkbe ad titeket.

48 Mikor a filiszteus felkészült, és Dávid felé közeledett, Dávid is sietett és futott a viadalra a filiszteus elé.

49 Benyúlt a tarisznyájába, kivett onnan egy követ, elhajította a parittyájával, és úgy homlokon találta a filiszteust, hogy a kő a homlokába fúródott, és ő arccal a földre esett.

50 Így Dávid erősebb volt a filiszteusnál parittyával és kővel. Legyőzte a filiszteust és megölte, pedig kard sem volt a kezében.

51 Ekkor odafutott Dávid, ráállt a filiszteusra, fogta annak kardját, kirántotta a hüvelyéből, és levágta a fejét. Így ölte meg. A filiszteusok pedig, amint meglátták, hogy meghalt a hősük, megfutamodtak.

52 Ekkor fölkeltek Izráel és Júda férfiai, és csatakiáltással üldözőbe vették a filiszteusokat a völgyön át Ekrón kapujáig. És hullottak a filiszteusok sebesültjei a Saaraim felé vezető úton egészen Gátig és Ekrónig.

53 Azután visszatértek Izráel fiai a filiszteusok üldözéséből, és feldúlták a táborukat.

54 Dávid pedig fölvette a filiszteus fejét, és elvitte Jeruzsálembe, fegyvereit pedig a maga sátrában helyezte el.

55 Saul pedig, amikor látta, hogy Dávid kiment a filiszteus elé, azt kérdezte Abnértól, a sereg fővezérétől: Abnér! Kinek a fia ez a gyermek? Abnér így felelt: Él a lelked, ó, király, hogy nem tudom!

56 A király erre azt mondta: Kérdezd meg, hogy kinek a fia ez az ifjú!

57 Amikor visszajött Dávid, miután megölte a filiszteust, fogta őt Abnér, és Saulhoz vitte. A filiszteus feje pedig még a kezében volt.

58 Saul megkérdezte tőle: Kinek a fia vagy te, ó, ifjú? Dávid pedig így felelt: Szolgádnak, a betlehemi Isainak a fia vagyok.

18. fejezet

1 Miután befejezte a beszélgetést Saullal, Jónátán lelke egybeforrt Dávid lelkével, és Jónátán úgy megszerette őt, mint a saját lelkét.

2 Saul pedig magához vette őt azon a napon, és nem engedte, hogy visszatérjen apja házához.

3 Jónátán pedig szövetséget kötött Dáviddal, mert úgy szerette őt, mint a saját lelkét.

4 És Jónátán levette a felsőruháját és Dávidnak adta, sőt harci öltözetét, saját kardját, íját és övét is.

5 És Dávid mindenhova elment, ahová Saul küldte, és útja sikeres volt. Saul a harcosok élére állította, és kedves lett az egész nép előtt és Saul szolgái előtt is.

6 Amint hazafelé jöttek, amikor Dávid a filiszteusok leveréséből tért vissza, kimentek az asszonyok Saul király elé Izráel minden városából énekelni, körtáncot járni, dobolva, vígan, tamburákon játszva.

7 A táncoló asszonyok így kezdtek énekelni: Megverte Saul a maga ezrét és Dávid is az ő tízezrét.

8 Saul ezen igen megharagudott, és nem tetszett neki ez a beszéd, mert azt gondolta: Dávidnak, lám, tízezret tulajdonítanak, nekem pedig csak ezret, így hát már csak a királyság hiányzik neki!

9 Ezért Saul attól a naptól fogva mindig rossz szemmel nézett Dávidra.

10 Másnap aztán megszállta Sault az Istentől küldött gonosz lélek, és révületbe esett a házában. Dávid pedig hárfázott, ahogy mindennap szokott; Saul kezében pedig egy dárda volt.

11 És elhajította Saul a dárdát, mert azt gondolta: a falhoz szögezem Dávidot. De Dávid két ízben is félrehajolt előle.

12 És félni kezdett Saul Dávidtól, mert vele volt az ÚR, Saultól pedig eltávozott.

13 Ezért Saul elbocsátotta őt maga mellől és ezredesévé tette, hogy vonuljon a hadinép élén.

14 És Dávid minden útjában sikeresen forgolódott, mert az ÚR vele volt.

15 Mikor pedig látta Saul, hogy milyen sikeres, félni kezdett tőle.

16 De egész Izráel és Júda szerette Dávidot, mert ő vonult az élükön ki és be.

17 Saul egyszer így szólt Dávidhoz: Íme, idősebbik leányomat, Mérabot neked adom feleségül, csak légy az én vitézem, és harcold az ÚR harcait. Mert azt gondolta Saul: Ne az én kezem által vesszen el, hanem a filiszteusok keze által.

18 Dávid pedig azt felelte Saulnak: Ki vagyok én, és mi az én életem és apám családja Izráelben, hogy a király veje legyek ?

19 De amikor Saul leányát, Mérabot hozzá kellett volna adni Dávidhoz, mégis a mehólai Adriélhez adták feleségül.

20 Saul leánya, Míkal azonban megszerette Dávidot. Amikor ezt megmondták Saulnak, tetszett neki a dolog.

21 Azt gondolta: Nekiadom őt, hogy ő legyen majd veszedelmére, és ő legyen a filiszteusok eszköze ellene. Ezért Saul másodszor is azt mondta Dávidnak: Légy akkor most a vőm.

22 És megparancsolta Saul a szolgáinak: Beszéljetek Dáviddal titokban, és mondjátok ezt neki: Íme, a király jóindulattal van irántad, és szolgái is mind szeretnek, légy azért a veje a királynak.

23 A szolgák el is mondták ezeket Dávidnak, de ő így felelt: Olyan csekélységnek látjátok, hogy valaki a király vejévé legyen? Hiszen én szegény és alacsonyrendű ember vagyok!

24 És elmondták Saulnak a szolgái, hogy ezt meg ezt mondta Dávid.

25 Saul ekkor így szólt: Mondjátok meg Dávidnak, nem kíván a király más jegyajándékot, csak száz filiszteus előbőrét, hogy bosszút állj a király ellenségein. Mert Saul a filiszteusok keze által akarta elveszíteni Dávidot.

26 Megmondták tehát az ő szolgái Dávidnak ezeket a beszédeket, és tetszett a dolog neki, hogy a király veje legyen. A kitűzött napok még el sem jöttek,

27 amikor Dávid fölkelt, elment az embereivel, és levágott a filiszteusok közül kétszáz férfit. Elhozta Dávid az előbőrüket, és mind beadta azokat a királynak, hogy annak veje lehessen. Erre Saul hozzáadta feleségül a leányát, Míkalt.

28 Mikor pedig Saul látta és megértette, hogy az ÚR Dáviddal van, és Míkal, a leánya szereti őt,

29 még inkább félni kezdett Dávidtól. És Saul ellensége lett Dávidnak egész életében.

30 A filiszteusok vezérei pedig gyakran betörtek, de valahányszor betörtek, Dávid mindig nagyobb sikert ért el, mint Saul összes többi szolgája, és ezért igen híressé lett a neve.

19. fejezet

1 Saul azt mondta fiának, Jónátánnak és a többi szolgájának, hogy meg kellene ölni Dávidot. De Jónátán, Saul fia nagyon szerette őt.

2 Ezért Jónátán elmondta Dávidnak: Apám, Saul azon van, hogy megöljön téged, azért vigyázz magadra holnap reggel. Titkos helyen tartózkodjál, és rejtőzködj el.

3 Én pedig kimegyek, és apám mellett megállok a mezőn, ahol te leszel, és beszélni fogok vele felőled, és meglátom, hogy mint lesz, és tudtodra adom.

4 És Jónátán kedvezően nyilatkozott Dávid felől apja, Saul előtt, és azt mondta neki: Ne vétkezzék a király szolgája, Dávid ellen, mert ő nem vétett ellened, sőt szolgálata igen hasznos volt számodra.

5 Kockára tette az életét, leterítette a filiszteust, és általa az ÚR nagy szabadulást szerzett egész Izráelnek. Te is láttad ezt, és örültél neki. Miért vétkeznél hát az ártatlan vér ellen, miért ölnéd meg ok nélkül Dávidot?

6 Ekkor Saul hallgatott Jónátán szavára, és megesküdött: Él az ÚR, hogy nem ölik meg őt.

7 Akkor Jónátán szólt Dávidnak, és elmondta neki mindezt. Majd Dávidot Saulhoz vezette, aki ismét olyan lett hozzá, mint azelőtt volt.

8 Amikor pedig a háború ismét megkezdődött, Dávid kivonult, és harcolt a filiszteusok ellen. Nagy vereséget mért rájuk, és azok megfutamodtak előle.

9 Az Istentől küldött gonosz lélek azonban megszállta Sault, mikor házában ült dárdájával a kezében. Dávid pedig pengette a hárfát.

10 Akkor Saul a dárdával a falhoz akarta szögezni Dávidot, de ő félrehajolt Saul elől, és a dárda a falba fúródott. Dávid pedig kifutott, és még azon az éjszakán elmenekült.

11 Ekkor Saul követeket küldött Dávid házához, hogy leselkedjenek utána, és reggel megöljék. De felesége, Míkal tudtára adta ezt Dávidnak. Így szólt hozzá: Ha meg nem mented életedet ma éjjel, holnap megölnek.

12 És leengedte Míkal Dávidot az ablakon át, ő pedig elfutott és megmenekült.

13 Majd fogta Míkal a teráfot, az ágyba fektette, a feje alá kecskeszőrből készült párnát tett, és betakarta lepedővel.

14 Mikor pedig Saul elküldte a követeket, hogy Dávidot megfogják, azt mondta: Dávid beteg.

15 Saul ismét elküldte a követeket, hogy megnézzék Dávidot, ezt mondván nekik: Ágyastól is hozzátok elém, hogy megölhessem.

16 Amikor a követek odamentek, íme, a teráf volt az ágyban, és a fejrész alatt a kecskeszőrből készült párna volt.

17 Ekkor azt mondta Saul Míkalnak: Milyen dolog az, hogy így becsaptál! Elengedted az ellenségemet, és ő elmenekült. Míkal így felelt: Ő mondta nekem: Bocsáss el, vagy megöllek!

18 Dávid pedig elfutott és megszabadult. Elment Sámuelhez Rámába, és elmondta neki mindazt, amit Saul tett vele. Ezután elment Sámuellel együtt Nájótba, és ott időztek.

19 Saulnak ezt megjelentették: Íme, Dávid Nájótban van, Ráma mellett.

20 Erre Saul követeket küldött, hogy Dávidot megfogják. Amint azonban meglátták a próféták seregét, akik prófétáltak, és Sámuelt, aki ott állt mint elöljárójuk, Isten lelke Saul követeire szállt, és ők is prófétáltak.

21 Mikor ezt megjelentették Saulnak, más követeket küldött ki, de azok is prófétáltak. Akkor harmadszor is követeket küldött oda Saul, de azok is prófétálni kezdtek.

22 Akkor ő maga ment el Rámába. Amint a nagy kúthoz érkezett, amely Szekúban van, ezt kérdezte: Hol van Sámuel és Dávid? Ezt felelték neki: Nájótban, Ráma mellett.

23 Elment hát Nájótba, Ráma mellé. De Isten lelke szállt őrá is, és folytonosan prófétált, míg eljutott Nájótba, Ráma mellé.

24 Levette ruháit, és ő is prófétált Sámuel előtt, és ott feküdt meztelenül egész nap és egész éjjel. Ezért mondják: Hát Saul is a próféták között van?

20. fejezet

1 Azután Dávid elmenekült a Ráma melletti Nájótból. Elment, és azt mondta Jónátánnak: Mit követtem el? Mi vétkem van, és mi a bűnöm apád előtt, hogy életemre tör?

2 Ő pedig ezt felelte neki: Távol legyen tőlem! Nem fogsz meghalni! Hiszen apám nem tesz sem nagy, sem kicsiny dolgot úgy, hogy előttem föl ne tárná. Miért titkolná hát el előlem ezt a dolgot? Nem úgy van!

3 De Dávid megesküdött, és azt mondta: Biztosan tudja apád, hogy kedvelsz, ezért ezt gondolja: Ne tudja meg ezt Jónátán, hogy valamiképp meg ne szomorodjék. Bizonyosan él az ÚR, és él a te lelked, hogy alig egy lépés választ el a haláltól.

4 Jónátán így felelt Dávidnak: Bármit kíván a lelked, megteszem érted.

5 Dávid ezt mondta Jónátánnak: Íme, holnap újhold lesz, mikor a király asztalához kellene ülnöm, hogy vele egyem, de te engedj el engem, hogy elrejtőzzem a mezőn a harmadik nap estéjéig.

6 Ha apád kérdezősködnék utánam, mondd ezt: Nagyon kérte Dávid tőlem, hogy hazasiethessen Betlehembe, az ő váro sá ba, mert most ott az egész nemzetségének esztendőnként való áldozata van.

7 Ha azt fogja mondani: „Jól van”, úgy békében lehet szolgád. Ha pedig nagyon megharagudna, úgy tudd meg, hogy gonosz tettre határozta el magát.

8 Légy azért irgalmas szolgád iránt, hiszen az ÚR előtt kötöttél szövetséget velem, a te szolgáddal. Ha azonban gonoszság van bennem, ölj meg te. Miért vinnél apádhoz?

9 Jónátán pedig így felelt: Távol legyen az tőled! Ha biztosan megtudom, hogy apám elhatározta magát arra, hogy a gonosz tettet rajtad végrehajtsa, hát nem mondanám-e meg neked?

10 Dávid ezt felelte Jónátánnak: Ki adja nekem tudtomra, hogy atyád kemény választ adott-e?

11 Jónátán azt mondta Dávidnak: Jöjj, menjünk ki a mezőre. És ki is mentek mindketten a mezőre.

12 Ekkor azt mondta Jónátán Dávidnak: Az ÚR az Izráel Istene. Ha holnap vagy holnapután ez idő tájt kipuhatolhatom apámtól, hogy jóakarattal van-e Dávid iránt, akkor hozzád küldök, és megüzenem neked.

13 Úgy cselekedjék az ÚR Jónátánnal most és azután is, hogy ha apámnak az tetszenék, hogy gonoszul bánjon veled, tudtodra adom, s akkor elengedlek, hogy békében elmehess. És az ÚR legyen veled, mint volt az én apámmal!

14 Ha életben maradok, cselekedjél velem az ÚR irgalmassága szerint, hogy meg ne haljak.

15 És ne vond meg irgalmasságodat az én házamtól soha, még akkor se, ha az ÚR kiirtja Dávid valamennyi ellenségét a föld színéről!

16 Így szerzett szövetséget Jónátán Dávid házával, és azt mondta: Az ÚR fogja számon kérni Dávid ellenségeit.

17 Ezután Jónátán még egyszer megeskette Dávidot őiránta való szeretete felől, mert Jónátán is úgy szerette őt, mint a saját lelkét.

18 Majd azt mondta neki Jónátán: Holnap újhold lesz, és kérdezősködni fognak utánad, mert üres lesz a helyed.

19 Három nap múlva pedig jöjj ide le gyorsan, és menj arra a helyre, ahol elrejtőztél a múltkor, s maradj ott az útjelző kő mellett.

20 Én pedig három nyilat lövök az oldalához, mintha célba lőnék.

21 Majd utánuk küldök egy gyermeket: Eredj, keresd meg a nyilakat! Ha azt mondom a gyermeknek: „Erre mögötted vannak, hozd el azokat”, akkor jöjj elő, mert él az ÚR, békén hagynak, és nincs semmi baj!

22 Ha pedig azt mondom a gyermeknek: „Arra, messze előtted vannak a nyilak”, akkor menj el, mert elküldött téged az ÚR.

23 És erre a dologra nézve, amelyet megbeszéltünk egymással: íme, az ÚR legyen a tanú közöttünk mindörökké!

24 Akkor Dávid elrejtőzött a mezőn. Amikor az újhold eljött, a király asztalhoz ült, hogy egyék.

25 És mikor leült a székébe – most is úgy, mint máskor –, a fal mellett levő székbe, Jónátán fölkelt, és Abnér ült Saul mellé. Dávid helye pedig üresen maradt.

26 De Saul semmit sem szólt azon a napon, mert azt gondolta: Valami történt vele; nem tiszta, biztosan nem tiszta.

27 Az újhold után következő napon, amikor ismét üres volt Dávid helye, azt mondta Saul a fiának, Jónátánnak: Miért nem jött el Isai fia az étkezésre sem tegnap, sem ma?

28 Jónátán pedig így felelt Saulnak: Elkérte magát tőlem Dávid Betlehembe.

29 Azt mondta: Kérlek, engedj el, mert nemzetségünknek áldozata van most a városban, és ezt parancsolta nekem a bátyám. Ha tehát kedvelsz engem, kérlek, hadd menjek el, hogy megnézzem a testvéreimet! Ezért nem jött el a király asztalához.

30 Ekkor fölgerjedt Saul haragja Jónátán ellen, és azt mondta neki: Te elfajult, engedetlen gyermek! Jól tudom, hogy kiválasztottad Isai fiát a magad gyalázatára és anyád nagy szégyenére!

31 Mert, amíg Isai fia él e földön, sem belőled, sem királyságodból nem lesz semmi! Most tehát küldj érte, és hozasd ide hozzám, mert a halál fia ő.

32 Jónátán azonban így válaszolt apjának, Saulnak: Miért kellene meghalnia, mit vétett?

33 Erre Saul feléje dobta a dárdáját, hogy átüsse őt. Ebből megértette Jónátán, hogy apja elhatározta, hogy megöli Dávidot.

34 Fölkelt tehát az asztaltól nagy haraggal, és semmit sem evett az újhold második napján, mert bánkódott Dávid miatt, akit apja gyalázattal illetett.

35 Reggel azután kiment Jónátán a mezőre a Dáviddal megbeszélt időben, és egy kisgyermek volt vele.

36 Azt mondta a gyermeknek: Eredj, keresd meg a nyilakat, amelyeket ellövök. Amikor a gyermek elfutott, úgy lőtte el a nyilat, hogy túlmenjen rajta.

37 És amikor a gyermek arra a helyre ért, ahol a nyíl volt, amelyet Jónátán ellőtt, a gyermek után kiáltott: Messzebb van a nyíl, előtted!

38 Majd a gyermek után kiáltott: Gyorsan siess, meg ne állj! És a gyermek, aki Jónátánnal volt, fölszedte a nyilat, és urához ment vele.

39 A gyermek pedig semmit sem értett, hanem csak Jónátán és Dávid értette ezt a dolgot.

40 Azután Jónátán átadta fegyverét a gyermeknek, és azt mondta neki: Eredj, és vidd be a városba!

41 Mikor a gyermek elment, Dávid előjött a kő déli oldala mellől, arccal a földre borult, és háromszor meghajolt, majd megcsókolták egymást, és együtt sírtak, és Dávid hangosan zokogott.

42 Akkor Jónátán azt mondta Dávidnak: Menj el békességgel, mivel így esküdtünk meg mindketten az ÚR nevére: Az ÚR legyen tanú közöttünk és utódaink között mindörökre.

43 Ezután Dávid fölkelt és elment. Jónátán pedig visszament a városba.

21. fejezet

1 Dávid Ahimelek paphoz ment Nóbba. Ahimelek pedig megrettenve ment Dávid elé, és azt kérdezte: Mi történt, hogy csak egyedül vagy, és senki sincs veled?

2 Dávid ezt felelte: A király bízott rám valamit, és azt mondta nekem: Senki se tudja meg azt a dolgot, amiért elküldtelek, és amit parancsoltam neked. Ezért a szolgákat elküldtem erre és erre a helyre.

3 Most azért mi van kéznél nálad? Adj nekem öt kenyeret vagy valami mást, ami van.

4 A pap így felelt Dávidnak: Nincs kéznél közönséges kenyér, hanem csak szentelt kenyér, de csak akkor, ha a szolgák tisztán tartották magukat legalább az asszonyoktól.

5 Dávid pedig így felelt a papnak: Valóban el volt tiltva tőlünk az asszony tegnap is, és azelőtt is, amikor elindultam, és a szolgák holmija is tiszta volt. És noha ez csak közönséges út, de ma is tiszták maradtak.

6 Akkor a pap szentelt kenyeret adott neki, mert nem volt ott más kenyér, hanem csak szent kenyér, amelyet elvettek már az ÚR színe elől, és frissen sült kenyeret tettek a helyére, amikor azt elvették.

7 Volt ott azon a napon Saul szolgái között egy Dóég nevű edómi ember, Saul pásztorainak a számadója, aki éppen ott tartózkodott az ÚR előtt.

8 Azután Dávid megkérdezte Ahimelektől: Nincs a kezednél egy dárda vagy valami más fegyver? Mert sem a kardomat, sem a fegyverzetemet nem hoztam magammal, mivel a király dolga sürgős volt.

9 A pap azt felelte: A filiszteus Góliát kardja, akit az Élá-völgyben levágtál, íme, itt van posztóba takarva az éfód mögött. Ha azt el akarod vinni, vidd el, mert azonkívül más nincs itt. Dávid ezt mondta: Nincs ahhoz hasonló, add ide azt nekem!

10 És fölkelt Dávid, és elfutott azon a napon Saul elől, és elment Ákishoz, Gát királyához.

11 Ákisnak azt mondták a szolgái: Vajon nem ő-e Dávid, annak az országnak a királya? Vajon nem róla énekeltek-e így a körtáncban: „Megverte Saul a maga ezrét és Dávid is az ő tízezrét”?

12 Dávid pedig szívére vette e beszédeket, és igen megijedt Ákistól, Gát királyától.

13 Eszelősnek tettette magát, őrjöngött közöttük, és irkált a kapuk ajtajaira, nyálát pedig engedte a szakállán lefolyni.

14 Akkor Ákis azt mondta a szolgáinak: Íme, látjátok, hogy ez az ember megőrült, miért hoztátok hozzám?

15 Szűkölködöm-e őrültekben, hogy idehoztátok őt, hogy bolondozzék előttem? Egy ilyen kerüljön az én házamba?

22. fejezet

1 Elment onnan Dávid, és az Adullámbarlangba menekült. Amikor meghallották ezt testvérei és apjának egész háza népe, odamentek hozzá.

2 És hozzá gyülekezett mindenféle sanyargatott nép, mindazok, akiknek hitelezőik voltak, és minden elkeseredett ember, ő pedig a vezérük lett. Mintegy négyszázan voltak vele.

3 Onnan Micpébe, Móáb földjére ment Dávid, és azt mondta Móáb királyának: Hadd jöjjön ide hozzátok apám és anyám, amíg meg nem tudom, hogy mit fog cselekedni velem Isten.

4 És Móáb királyához vitte őket, és ott maradtak vele mindaddig, amíg Dávid a sziklavárban volt.

5 Gád próféta azonban azt mondta Dávidnak: Ne maradj a várban, hanem indulj, és menj el Júda földjére! Ezért Dávid elment, és eljutott Heret erdejébe.

6 De meghallotta Saul, hogy felbukkant Dávid és azok az emberek, akik vele voltak. Saul pedig Gibeában tartózkodott a hegyen egy tamariszkuszfa alatt, dárdája a kezében volt, és szolgái mindnyájan mellette álltak.

7 Akkor Saul azt mondta szolgáinak, akik mellette álltak: Hallgassatok meg, Benjámin fiai! Netalán Isai fia ad nektek mindnyájatoknak szántóföldet és szőlőhegyet, és ő tesz titeket ezredesekké és századosokká,

8 hogy mindnyájan pártot ütöttetek ellenem? És senki sincs, aki fölfedte volna, hogy fiam szövetséget kötött Isai fiával ellenem? És senki sincs közöttetek, aki megszánna, és megmondaná nekem, hogy saját fiam fellázította ellenem a szolgámat, hogy leselkedj

9 Akkor így felelt az edómi Dóég, aki Saul szolgái között állt: Én láttam, hogy Isai fia Nóbba ment Ahitúb fiához, Ahimelek paphoz,

10 ő megkérdezte ügyében az URat, élelmet adott neki, sőt a filiszteus Góliát kardját is nekiadta.

11 Erre hívatta a király Ahimelek papot, Ahitúb fiát és atyjának egész háza népét, a papokat, akik Nóbban voltak. El is jöttek mindnyájan a királyhoz.

12 És Saul így szólt: Hallgass ide, Ahitúb fia! Ő pedig ezt mondta: Itt vagyok, uram.

13 Saul azt kérdezte tőle: Miért ütöttetek pártot ellenem, te és Isai fia, amikor kenyeret és kardot adtál neki, sőt megkérdezted Istent is az ő érdekében, hogy fellázadjon ellenem, és leselkedjék rám, mint ahogy most történik?

14 Ahimelek ezt felelte a királynak: Összes szolgád közül van-e hűségesebb Dávidnál, a király vejénél, a testőrség parancsnokánál, aki tisztelt és megbecsült ember a házadban?

15 Vajon csak ma kezdtem-e Istent megkérdezni őérte? Távol legyen tőlem! Ne tulajdonítson ilyet a király a szolgájának, sem atyám egész háza népének, mert erről a dologról semmit sem tud szolgád, sem kicsit, sem nagyot.

16 A király pedig azt mondta: Meg kell halnod, Ahimelek, neked és atyád egész háza népének!

17 És azt mondta a király a mellette álló fegyvereseknek: Vegyétek körül és öljétek meg az ÚR papjait, mert az ő kezük is Dávid mellett volt, mert tudták, hogy szökésben van, és mégsem mondták meg nekem. A király szolgái azonban nem akartak kezet emelni az Ú

18 Akkor ezt mondta a király Dóégnak: Fordulj ellenük te, és támadj te a papokra. Erre ellenük fordult az edómi Dóég, és ő rohant rá a papokra. Nyolcvanöt embert ölt meg aznap, akik gyolcs éfódot viseltek.

19 Nóbot, a papok városát is fegyver élével vágatta le, férfiakat és asszonyokat, gyermekeket és csecsemőket, ökröt, szamarat és bárányt egyaránt.

20 Ahitúb fiának, Ahimeleknek egyik fia azonban, akit Ebjátárnak hívtak, elmenekült, és Dávidhoz szökött.

21 Ebjátár elmondta Dávidnak, hogy Saul megölette az ÚR papjait.

22 Dávid pedig azt mondta Ebjátárnak: Tudtam én azt már aznap, hogy az edómi Dóég biztosan megmondja Saulnak, hiszen ott volt. Én okoztam apád egész háza népének a vesztét.

23 Maradj nálam, ne félj. Mert aki engem halálra keres, az tör a te életedre is; azért te biztonságban leszel mellettem.

23. fejezet

1 Jelentették egyszer Dávidnak: Íme, a filiszteusok Keíla ellen harcolnak, és feldúlják a szérűket.

2 Akkor megkérdezte Dávid az URat: Elmenjek-e, és leverjem-e ezeket a filiszteusokat? Az ÚR azt mondta Dávidnak: Menj el, verd le a filiszteusokat, és szabadítsd meg Keílát.

3 Dávid emberei azonban azt mondták neki: Íme, itt Júdában is félünk, mennyivel inkább, ha Keílába megyünk a filiszteusok tábora ellen.

4 Akkor Dávid ismét megkérdezte az URat, az ÚR pedig így válaszolt neki: Kelj föl, és menj el Keílába, mert kezedbe adom a filiszteusokat.

5 Dávid tehát Keílába ment embereivel, és harcolt a filiszteusok ellen. Elhajtotta marhájukat, nagy vereséget mért rájuk, és megszabadította Keíla lakosait.

6 Mikor Ebjátár, Ahimelek fia Dávidhoz menekült, az éfódot is magával vitte.

7 Ekkor hírül vitték Saulnak, hogy Dávid Keílába ment. Saul azt mondta: Most kezembe adta őt Isten, mert ott szorult, mivel kulcsos és záras városba ment.

8 Összegyűjtötte Saul a harcra az egész hadinépet, hogy Keílába menjen, és körülzárja Dávidot és embereit.

9 Mikor pedig Dávid megtudta, hogy Saul valami rosszat forral ellene, azt mondta Ebjátár papnak: Hozd elő az éfódot.

10 Majd azt mondta Dávid: URam, Izráel Istene! Biztos hírként hallotta a te szolgád, hogy Saul ide akar jönni Keílába, hogy elpusztítsa miattam a várost.

11 Vajon kezébe adnak-e engem Keíla lakosai? Vajon lejön-e Saul, ahogy szolgád hallotta? Ó, URam, Izráel Istene, jelentsd ki szolgádnak! És mondta az ÚR: Lejön.

12 Dávid megkérdezte: Vajon Saul kezébe adnak-e Keíla lakosai engem és embereimet? És ezt felelte az ÚR: Kezébe adnak.

13 Erre Dávid fölkelt mintegy hatszáz emberével, és kivonult Keílából, és arra haladtak, amerre lehetett. Mikor pedig Saulnak megmondták, hogy Dávid elmenekült Keílából, lemondott arról, hogy odamenjen.

14 Dávid a pusztában erődített helyeken tartózkodott, és a Zíf pusztájában levő hegységben maradt. Saul mindennap kereste, de Isten nem adta őt a kezébe.

15 Mikor pedig Dávid látta, hogy Saul kivonult ellene, hogy életére törjön, a Zífpusztában, az erdőben volt.

16 Akkor fölkelt Jónátán, Saul fia, elment Dávidhoz az erdőbe, és megerősítette az ő kezét az Istenben.

17 Ezt mondta neki: Ne félj, mert Saulnak, az én apámnak a keze nem fog utolérni. Király leszel Izráel fölött, és én második leszek utánad. Apám, Saul is tudja, hogy így lesz.

18 Akkor szövetséget kötöttek ketten az ÚR színe előtt. És Dávid az erdőben maradt, Jónátán pedig hazament.

19 Azután fölmentek a zífiek Saulhoz Gibeába, és azt mondták: Hát nem nálunk lappang-e Dávid az erődített helyeken az erdőben, Hakílá halmán, a sivatagtól délre?

20 Most tehát, mivel lelked fő kívánsága az, hogy lejöjj, ó, király, akkor jöjj le. A mi gondunk lesz, hogy a király kezébe adjuk őt.

21 Saul ezt felelte: Áldjon meg titeket az ÚR, hogy megszántatok engem!

22 Menjetek el, tudakozódjatok tovább is, hogy megtudjátok és meglássátok a tartózkodási helyét, és hogy ki látta őt ott, mert azt mondták nekem, hogy igen ravasz.

23 Azért nézzetek meg és tudjatok meg minden búvóhelyet, ahol ő lappanghat, és mindenképpen térjetek vissza hozzám, hogy elmenjek veletek. Ha az országban van, előkutatom Júda minden nemzetsége közül.

24 Ők pedig fölkeltek, és elmentek Saul előtt Zífbe. Dávid pedig embereivel együtt a Máónpusztában volt a mezőségen, amely a sivatagtól délre van.

25 Saul kivonult embereivel, hogy megkeresse. De hírt adtak erről Dávidnak, és ő leereszkedett a sziklákhoz, és a Máón-pusztában tartózkodott. Amikor Saul ezt meghallotta, üldözőbe vette Máón pusztájában.

26 Saul a hegy egyik oldalán ment, Dávid és emberei pedig a hegy másik oldalán. És éppen amikor Dávid nagyon sietett, hogy elmenekülhessen Saul elől, és Saul és emberei már körül is kerítették Dávidot és embereit, hogy megfogják,

27 akkor érkezett egy követ Saulhoz ezzel az üzenettel: Siess és jöjj, mert a filiszteusok betörtek az országba!

28 Ekkor visszatért Saul Dávid üldözéséből, és a filiszteusok ellen ment. Ezért hívják azt a hegyet a „megmenekülés sziklájának”.

24. fejezet

1 Ezután Dávid elment onnan, és Éngedi erődjében tartózkodott.

2 Amikor Saul visszatért a filiszteusok üldözéséből, megüzenték neki: Íme, Dávid Éngedi pusztájában van!

3 Erre Saul maga mellé vett egész Izráelből háromezer válogatott embert, és elment, hogy megkeresse Dávidot és embereit a vadkecskék kőszikláján.

4 Eljutott az út menti juhaklokhoz, ahol egy barlang is van. És Saul bement oda, hogy szükségét végezze, Dávid és emberei pedig a barlang rejtekében voltak.

5 Akkor azt mondták Dávidnak az emberei: Íme, ez az a nap, amelyről azt mondta neked az ÚR: Íme, kezedbe adom ellenségedet, tégy vele, amit jónak látsz. Akkor fölkelt Dávid, és lopva levágta Saul köpenyének a szárnyát.

6 Dávid szíve megesett rajta, miután levágta Saul köpenyének a szárnyát,

7 és azt mondta embereinek: Oltalmazzon meg engem az ÚR attól, hogy ilyen dolgot cselekedjem az én uram, az ÚR fölkentje ellen, hogy kezet emeljek rá. Mert az ÚR fölkentje ő.

8 Akkor Dávid kemény szavakkal megfeddte embereit, és nem engedte meg nekik, hogy Saulra támadjanak. Miután pedig Saul elindult a barlangból, és elment az úton,

9 Dávid is fölkelt, kiment a barlangból, és így kiáltott Saul után: Uram, király! Mikor pedig Saul hátratekintett, Dávid arccal a földig hajolt, és leborult előtte.

10 Akkor Dávid ezt mondta Saulnak: Miért hallgatsz az olyan emberek szavára, akik azt mondják: Íme, Dávid a vesztedre tör?

11 Íme, a mai napon saját szemeddel láthattad, hogy az ÚR kezembe adott téged a barlangban. Mondták is, hogy öljelek meg, de én megszántalak, és azt mondtam: Nem emelem föl kezemet az én uram ellen, mert az ÚR fölkentje ő.

12 Nézd csak, atyám, nézd! Igen, itt van a köpenyed szárnya a kezemben, mert amikor levágtam azt, nem öltelek meg téged! Azért értsd meg ebből, és lásd be, hogy nincs az én kezemben hamisság és semmi gonoszság. Nem vétkeztem ellened, de te mégis életem után

13 Az ÚR tegyen ítéletet köztem és közted, és álljon bosszút az ÚR érettem rajtad, de az én kezem nem lesz ellened!

14 Ahogy a régi példabeszéd mondja: a gonoszoktól gonoszság származik, de én nem emelem föl kezemet ellened.

15 Ki ellen vonult ki Izráel királya? Kit üldözöl? Egy holt ebet vagy egy bolhát?

16 Legyen azért az ÚR ítélőbíró, és ő tegyen ítéletet köztem és közted. Tekintsen ügyemre, és perelje peremet, és szabadítson meg engem a kezedből.

17 Amikor Dávid elmondta ezeket a szavakat Saul előtt, ő ezt mondta: A te szavad-e ez, Dávid fiam? És Saul fennhangon sírni kezdett.

18 Majd azt mondta Dávidnak: Te igazságosabb vagy nálam, mert jót cselekedtél velem, pedig én rosszal fizettem neked.

19 És értésemre adtad nekem a mai napon, hogy milyen jót tettél velem, hogy az ÚR a kezedbe adott engem, és te mégsem öltél meg.

20 Mert ha valaki megtalálja ellenségét, békében útjára bocsátja-e? Ezért hát fizessen neked jóval az ÚR azért, amit ma tettél velem.

21 Most pedig, mivel tudom, hogy te király leszel, és Izráel királysága a te kezedben állandó lesz,

22 esküdj meg nekem az ÚRra, hogy nem fogod kiirtani utódaimat, és nevemet nem fogod kitörölni atyám házából!

23 Dávid megesküdött Saulnak, és Saul hazament, Dávid és emberei pedig fölmentek a sziklavárba.

25. fejezet

1 Aztán Sámuel meghalt; és összegyűlt egész Izráel, elsiratták és eltemették a házában, Rámában. Dávid pedig fölkelt, és elment Párán pusztájába.

2 Élt egy igen tehetős ember Máónban, akinek a gazdasága Karmelban volt. Volt háromezer juha és ezer kecskéje. Éppen a juhait nyírta Karmelban.

3 A férfit Nábálnak, feleségét pedig Abigailnak hívták; igen eszes és szép termetű asszony volt. A férfi azonban durva és rossz erkölcsű, Káléb nemzetségéből való.

4 Amikor meghallotta Dávid a pusztában, hogy Nábál a juhait nyírja,

5 elküldött tíz ifjút hozzá. Azt mondta Dávid az ifjaknak: Menjetek föl Karmelba, és mikor Nábálhoz érkeztek, köszöntsétek nevemben békességgel.

6 Ezt mondjátok neki: Békesség néked, békesség házad népének és mindenednek!

7 Most hallottam, hogy juhaidat nyírják. Amikor velünk voltak a pásztoraid, nem bántottuk őket, és semmijük sem hiányzott azalatt, amíg Karmelban voltak.

8 Kérdezd meg a szolgáidat, ők is megmondják neked. Legyenek azért ezek az ifjak kedvesek előtted, mert alkalmas időben jöttünk. Kérlek, adj hát szolgáidnak és fiadnak, Dávidnak abból, ami rendelkezésedre áll.

9 Dávid szolgái elmentek, és elmondták Dávid nevében Nábálnak mindezt a beszédet, azután várakoztak.

10 Nábál így felelt Dávid szolgáinak: Ki az a Dávid, és kicsoda az az Isai fia? Manapság sok olyan szolga van, aki elszökött az urától.

11 Fogjam a kenyeremet és vizemet és a marhát, amelyet nyíróimnak levágattam, hogy olyan embereknek adjam, akikről azt sem tudom, hova valók?

12 Erre Dávid szolgái megfordultak és visszatértek. Amikor megérkeztek, elbeszélték neki mindezt.

13 Akkor azt mondta Dávid az embereinek: Kösse föl mindenki a kardját! És felkötötte mindenki a kardját. Dávid is a magáét, és fölment utána mintegy négyszáz ember, kétszáz pedig ott maradt a fölszerelésnél.

14 Abigailnak, Nábál feleségének azonban az egyik ifjú elmondta: Dávid követeket küldött a pusztából, hogy köszöntsék urunkat, de ő elűzte őket.

15 Pedig azok az emberek igen jók voltak hozzánk. Nem volt semmi bántódásunk tőlük, és semmink sem hiányzott azalatt, amíg velük jártunk, amikor a mezőn voltunk.

16 Olyanok voltak nekünk, mint a kőfal, éjjel-nappal, amíg velük voltunk, mikor a juhokat őriztük.

17 Most azért gondold meg és lásd, hogy mit kell cselekedned, mert itt a veszedelem a mi urunk és egész háza népe ellen! Ő pedig olyan gonosz ember, hogy nem lehet beszélni vele!

18 Akkor Abigail sietve vett kétszáz kenyeret, két tömlő bort, öt juhot elkészítve, öt mérték pörkölt búzát, száz kötés aszúszőlőt, kétszáz kötés száraz fügét, és szamarakra rakta.

19 Ezt mondta szolgáinak: Menjetek előttem, íme, én utánatok megyek. De férjének, Nábálnak ezt nem mondta meg.

20 Amikor a szamáron ülve a hegy egyik mellékösvényén leereszkedett, íme, Dávid és az emberei szemből jöttek lefelé, és ő összetalálkozott velük.

21 Dávid pedig ezt mondta: Bizony hiába őriztem ennek az embernek mindenét a pusztában úgy, hogy semmi híja sem lett mindannak, ami az övé, mert a jó helyett rosszal fizet nekem.

22 Úgy cselekedjék Isten Dávid ellenségeivel most és ezután is, hogy reggelig nem hagyok még egy ebet sem mindabból, ami az övé!

23 Mikor pedig Abigail meglátta Dávidot, sietve leszállt a szamárról, arccal leborult Dávid előtt, és a földig hajolt.

24 A lábához borult, és azt mondta: Ó, uram! Én magam vagyok a bűnös, de hadd beszéljen szolgálóleányod teelőtted, és hallgasd meg szolgálóleányod szavait.

25 Kérlek, ne törődjék az én uram Nábállal, ezzel a gonosz emberrel, mert amilyen a neve, olyan ő maga is. Bolond az ő neve, és bolondságot csinál. Én azonban, a te szolgálóleányod, nem láttam az én uram szolgáit, akiket küldtél.

26 Most pedig, ó, uram, az élő ÚRra és a te életedre mondom, hogy az ÚR akadályozott meg téged abban, hogy gyilkosságba essél, és a magad kezével szerezz magadnak elégtételt. Most azért úgy járjanak ellenségeid, mint Nábál, és mindazok, akik a vesztedre törn

27 Ezt az ajándékot pedig, amelyet szolgálóleányod hozott az én uramnak, adják a vitézeknek, akik az én uram körül forgolódnak.

28 Bocsásd meg azért szolgálóleányod vétkét, mert az én uramnak bizonyára maradandó házat épít az ÚR, hiszen az ÚR harcait harcolja az én uram, és nem található gonoszság a te életedben.

29 És ha valaki fölkelne ellened, hogy üldözzön, és életed ellen törjön: az én uramnak lelke az élők csomójába lesz kötve az ÚRnál, a te Istenednél; ellenségeid lelkét pedig a parittyája közepéből hajítja el.

30 És amikor az ÚR majd beteljesíti mindazt a jót az én uramon, amit megígért felőled, és téged Izráel fejedelmévé tesz,

31 akkor, ó, uram, ne legyen ez neked bánkódásodra és szíved fájdalmára, hogy ok nélkül vért ontottál, és hogy saját magad szereztél magadnak elégtételt. Mikor azért jót tesz az ÚR az én urammal, emlékezz meg szolgálóleányodról.

32 Erre Dávid azt mondta Abigailnak: Áldott legyen az ÚR, Izráel Istene, aki ma elém küldött téged!

33 Áldott legyen a tanácsod, és áldott légy te magad is, hogy a mai napon megakadályoztál abban, hogy gyilkosságba essem, és saját kezemmel szerezzek magamnak elégtételt!

34 Bizony él az ÚR, Izráel Istene, aki megakadályozott engem, hogy veled gonoszul cselekedjem, mert ha te nem siettél és nem jöttél volna elém, úgy Nábálnak nem maradt volna meg reggelre még csak egy ebe sem.

35 Akkor átvette Dávid az asszony kezéből, amit hozott, és azt mondta neki: Menj haza békességgel. Lásd, hallgattam a szavadra, és megbecsültem a személyedet.

36 Mikor pedig Abigail Nábálhoz visszaérkezett, íme, olyan lakoma volt a házában, akár egy király lakomája. Nábál mulatott, ezért igen megrészegedett. Ezért ő semmit sem mondott el neki, sem kicsit, sem nagyot, egészen reggelig.

37 Reggel pedig, mikor Nábál kijózanodott, elmondta neki a felesége ezeket a dolgokat. Erre elhalt a szíve, és kővé dermedt.

38 Mintegy tíz nap múlva aztán megverte az ÚR Nábált, és meghalt.

39 Amikor Dávid meghallotta, hogy meghalt Nábál, azt mondta: Áldott legyen az ÚR, aki bosszút állt Nábálon, amiért engem gyalázott, és szolgáját visszatartotta a gonosztól; Nábál gonoszságát pedig visszafordította az ÚR az ő saját fejére! Azután üzenetet kül

40 Elmentek azért Dávid szolgái Abigailhoz Karmelbe, és így szóltak: Dávid küldött minket hozzád, hogy feleségül vegyen.

41 Ő pedig felállt, arccal a földig hajolt, és azt mondta: Íme, a te szolgálóleányod szolgáló lesz, hogy mossa az én uram szolgáinak a lábát.

42 És Abigail sietve fölkelt, felült a szamárra öt szolgálójával együtt, akik körülötte voltak, elment Dávid követei után, és a felesége lett.

43 Dávid a jezréeli Ahinóamot is elvette, és mind a kettő felesége lett.

44 Saul pedig leányát, Míkalt, Dávid feleségét Paltihoz, Lais fiához adta, aki Gallimból való volt.

26. fejezet

1 A zífiek elmentek Saulhoz Gibeába, és azt mondták: Nem Hakílá halmán rejtőzik-e Dávid, a pusztával szemben?

2 Fölkelt azért Saul, és lement a Zíf-pusztába, hogy megkeresse Dávidot. Izráelből háromezer válogatott ember volt vele.

3 Saul tábort ütött Hakílá halmán, amely a pusztával szemben, az út mentén van. Dávid pedig a pusztában tartózkodott. Amikor észrevette, hogy Saul utánament a pusztába,

4 kémeket küldött ki Dávid, és megtudta, hogy Saul valóban eljött.

5 Akkor fölkelt Dávid, elment arra a helyre, ahol Saul táborozott, és megnézte Dávid azt a helyet, ahol Saul és Abnér, Nér fia, seregének a fővezére feküdt. Saul ugyanis a bekerített táborban feküdt, a nép pedig körülötte táborozott.

6 Akkor így szólt Dávid a hettita Ahimelekhez és Abisajhoz, Cerújá fiához, aki Jóáb testvére volt: Ki jön le velem Saulhoz a táborba? Abisaj azt mondta: Én lemegyek veled.

7 El is ment éjjel Dávid és Abisaj a nép közé. És íme, Saul ott feküdt és aludt a bekerített táborban, és dárdája a földbe volt szúrva a fejénél, Abnér pedig és a nép körülötte feküdt.

8 Akkor azt mondta Abisaj Dávidnak: Kezedbe adta a mai napon Isten az ellenségedet. Most azért hadd szegezzem a földhöz őt a dárdával egy ütéssel, és másodszor már nem kell átdöfni.

9 Dávid azonban azt mondta Abisajnak: Ne veszítsd el őt! Mert vajon ki emelhetné föl büntetlenül a kezét az ÚR fölkentjére?

10 És azt mondta Dávid: Él az ÚR, hogy az ÚR megveri őt! Vagy eljön az ő napja, és meghal, vagy pedig harcba megy, és ott vész el!

11 Az ÚR óvjon engem attól, hogy kezemet az ÚR fölkentjére emeljem. Csak a feje mellett lévő dárdát és a vizeskorsót vedd el, és menjünk.

12 Akkor elvette Dávid a dárdát és a vizeskorsót Saul feje mellől, és elmentek. Senki sem volt, aki látta, vagy aki észrevette, vagy aki felébredt volna. Mindnyájan aludtak, mert az ÚR mély álmot bocsátott rájuk.

13 Amikor Dávid átért a túlsó oldalra, megállt messze a hegytetőn úgy, hogy nagy távolság volt közöttük.

14 Így kiáltott Dávid a népnek és Abnérnak, Nér fiának: Nem válaszolsz, Abnér? Ekkor Abnér így válaszolt: Ki vagy te, hogy így kiáltasz a királynak?

15 Dávid pedig azt mondta Abnérnak: Hát nem férfi vagy te, és ki olyan Izráelben, mint te? Miért nem vigyáztál uradra, a királyra? Mert a nép közül odament egy ember, hogy elveszítse uradat, a királyt.

16 Nem jó dolog az, amit cselekedtél! Él az ÚR, hogy halál fiai vagytok, amiért nem vigyáztatok uratokra, az ÚR fölkentjére! Most hát nézd meg, hol van a király dárdája és a vizeskorsó, amely a fejénél volt!

17 Amikor Saul megismerte Dávid hangját, azt mondta: A te hangod-e ez, Dávid fiam ? Dávid így felelt: Az én hangom, uram, király!

18 És ezt mondta: Miért üldözi szolgáját az én uram? Ugyan mit cselekedtem, és mi gonoszság van bennem?

19 Most azért hallgassa meg szolgája szavát az én uram, a király! Ha az ÚR ingerelt föl téged ellenem, bárcsak jó illatú volna előtte az áldozat. Ha pedig emberek, akkor átkozottak legyenek az ÚR előtt, mert most kiűznek engem, hogy ne részesülhessek az ÚR ö

20 Azért ne hulljon a földre a vérem az ÚR színétől távol, mert Izráel királya kijött, hogy egy bolhát keressen, úgy, ahogy egy fogolymadarat üldöznek a hegyekben.

21 Saul pedig azt mondta: Vétkeztem! Térj vissza, Dávid fiam, mert többé nem cselekszem veled gonoszul, mert életem kedves volt előtted a mai napon. Íme, esztelenül cselekedtem, és igen nagyot vétettem.

22 Dávid így felelt: Íme, itt van a király dárdája, jöjjön ide a szolgák közül valaki, és vigye el.

23 Az ÚR pedig fizessen meg mindenkinek igazsága és hűsége szerint, mert ma az ÚR kezembe adott téged, de én nem akartam fölemelni kezemet az ÚR fölkentjére.

24 Amennyire drága volt a mai napon a te lelked énelőttem, legyen annyira drága az én lelkem az ÚR előtt, és szabadítson meg engem minden nyomorúságból!

25 Akkor Saul azt mondta Dávidnak: Áldott légy, Dávid fiam, hatalmas dolgokat viszel végbe, és győzni fogsz! És elment Dávid a maga útján, Saul pedig hazatért.

27. fejezet

1 Dávid ezt gondolta magában: Egy napon mégis el kell vesznem Saul keze miatt. Jobb nekem, ha gyorsan elmenekülök a filiszteusok földjére. Így Saul fölhagy azzal, hogy engem továbbra is üldözzön Izráel egész területén, és megszabadulok a kezéből.

2 Fölkelt tehát Dávid, és elment hatszáz emberével Ákishoz, Máók fiához, Gát királyához.

3 Dávid Ákisnál Gátban telepedett le embereivel, mindegyik a maga háza népével. Dávid is a két feleségével, a jezréeli Ahinóammal és a karmeli Abigaillal, Nábál volt feleségével.

4 Mikor pedig Saulnak megmondták, hogy Dávid Gátba menekült, nem üldözte tovább.

5 Egyszer Dávid azt mondta Ákisnak: Ha megkedveltél, adj helyet nekem valamelyik mezővárosban, hogy ott lakjam. Miért lakna szolgád veled a királyi városban?

6 Akkor nekiadta Ákis azon a napon Ciklagot. Így lett Ciklag Júda királyaié mind e mai napig.

7 Az az idő, amíg Dávid a filiszteusok földjén lakott, egy esztendő és négy hónap volt.

8 Majd fölvonult Dávid embereivel együtt, és megtámadták a gesúriakat, a gézerieket és az amálékieket. Kezdettől ezek voltak annak a földnek a lakosai, amelyen Súrba lehet jutni, egészen Egyiptom földjéig.

9 Dávid leverte az országot, sem férfit, sem asszonyt nem hagyott életben, és elvitte a juhokat, ökröket, szamarakat, tevéket és a ruhákat, úgy tért vissza Ákishoz.

10 Amikor pedig Ákis azt kérdezte tőle: „Hova törtetek be most?”, Dávid így felelt: a Délvidékre Júdában, a Jerahmeél részére és a kéniek déli területére.

11 Dávid azonban sem férfit, sem asszonyt nem hagyott életben, hogy Gátba vigye őket, mert azt mondta: Nehogy panaszkodjanak ellenünk, és azt mondják, így cselekedett velünk Dávid. Ez volt a szokása egész idő alatt, amíg a filiszteusok földjén tartózkodott.

12 Ákis pedig megbízott Dávidban, mert azt gondolta: Biztosan gyűlöletessé tette magát népe, Izráel előtt, ezért örökre az én szolgám lesz.

28. fejezet

1 Abban az időben a filiszteusok összegyűjtötték seregeiket, hogy Izráel ellen harcoljanak. Ákis azt mondta Dávidnak: Tudd meg, hogy neked és embereidnek is velem kell jönnötök a táborba.

2 Dávid pedig így felelt: Akkor majd megtudod, hogy mit tud tenni a te szolgád! Erre Ákis azt mondta Dávidnak: Ezért testőrömmé teszlek mindenkorra.

3 Sámuel pedig meghalt, és egész Izráel siratta. Saját városában, Rámában temették el. Saul pedig a varázslókat és a jövendőmondókat eltávolította az országból.

4 A filiszteusok tehát összegyűltek, fölvonultak, és tábort ütöttek Súnémnél, Saul pedig összegyűjtötte egész Izráelt, és tábort vertek Gilbóánál.

5 Amikor azonban Saul meglátta a filiszteusok táborát, megijedt, és szíve igen megrettent.

6 Megkérdezte hát Saul az URat, de az ÚR nem felelt neki sem álomlátás, sem az urím, sem a próféták által.

7 Akkor Saul azt mondta szolgáinak: Keressetek nekem egy halottidéző asszonyt, hogy elmenjek hozzá, és őt kérdezzem meg. Szolgái pedig azt mondták neki: Íme, Éndórban van egy halottidéző asszony.

8 Saul ekkor elváltoztatta külsejét, álruhába öltözött, elment két férfival, és éjjel odaértek az asszonyhoz. Akkor azt mondta neki: Mondj jövendőt nekem halottidézés által, és idézd föl nekem azt, akit mondok neked.

9 Az asszony azt mondta neki: Nyilván jól tudod, hogy mit tett Saul: hogy kiirtotta a földről a varázslókat és a jövendőmondókat. Miért akarod hát tőrbe ejteni a lelkemet, hogy megöless?

10 Erre Saul megesküdött neki az ÚRra: Él az ÚR, hogy e dolog miatt nem ér büntetés.

11 Akkor megkérdezte az asszony: Kit idézzek meg neked? Ő azt felelte: Sámuelt idézd meg nekem.

12 Mikor pedig az asszony meglátta Sámuelt, hangosan fölkiáltott, és így szólt Saulhoz: Miért vezettél félre? Hiszen te vagy Saul!

13 Erre azt mondta neki a király: Ne félj! Ugyan mit láttál? Az asszony pedig ezt mondta Saulnak: Istenfélét látok feljönni a földből.

14 Ő azt kérdezte: Milyen az alakja? Ő pedig ezt mondta: Egy vénember jön fölfelé, és palást van rajta. Saul megismerte, hogy Sámuel az, és meghajolt arccal a föld felé, és tisztességet tett neki.

15 Sámuel pedig ezt mondta Saulnak: Miért háborgattál, hogy felidéztél engem? Saul így felelt: Igen nagy szorultságban vagyok. A filiszteusok harcolnak ellenem, Isten pedig eltávozott tőlem, és nem felel már nekem sem próféták által, sem álomlátás által. Azé

16 Sámuel azt mondta: Ugyan miért kérdezel engem, ha az ÚR eltávozott tőled, és ellenségeddé lett?

17 Úgy cselekedett az ÚR, ahogy általam megmondta: elvette a királyságot a te kezedből, és a társadnak, Dávidnak adta.

18 Azért cselekszik most így veled az ÚR, mert nem hallgattál a szavára, és nem hajtottad végre az ő fölgerjedt haragját Amálékon.

19 És az ÚR Izráelt is veled együtt a filiszteusok kezébe adja, te pedig holnap fiaiddal együtt velem leszel. Izráel táborát is a filiszteusok kezébe adja az ÚR.

20 Akkor Saul hirtelen egész hosszában a földre zuhant, mert nagyon megrémült Sámuel szavaitól. Semmi erő sem volt benne, mert egész nap és egész éjjel semmit sem evett.

21 Akkor az asszony Saulhoz ment, és mikor látta, hogy ennyire megrémült, azt mondta neki: Íme, a te szolgálód hallgatott a szavadra, kockára tettem életemet, és megfogadtam szavaidat, amelyeket mondtál nekem.

22 Most hát te is hallgass szolgálód szavára, hadd tegyek eléd egy falat kenyeret: egyél, hogy legyen erőd, amikor útra kelsz.

23 Ő azonban vonakodott, és azt mondta: Nem eszem. De szolgái és az asszony is unszolták, mire engedett a szavuknak, fölkelt a földről, és felült az ágyra.

24 Volt az asszony házánál egy hízott borjú, és azt sietve levágta. Azután lisztet vett, meggyúrta, és kovásztalan pogácsát sütött.

25 Ezt Saul és a szolgái elé vitte, és azok ettek. Azután fölkeltek, és elmentek azon az éjszakán.

29. fejezet

1 A filiszteusok Aféknál gyűjtötték össze minden seregüket. Izráel pedig a Jezréel melletti forrásnál ütött tábort.

2 Amikor a filiszteusok vezérei századaikkal és ezredeikkel vonultak, Dávid a maga embereivel hátul ment Ákissal.

3 Akkor azt mondták a filiszteusok vezérei: Mit akarnak ezek a héberek? Ákis azt mondta a filiszteusok vezéreinek: De hiszen ez Dávid, Saulnak, Izráel királyának a szolgája, aki már jó ideje, sőt évek óta nálam van, és nem találtam benne semmi rosszat attól

4 De megharagudtak rá a filiszteusok vezérei. Azt mondták neki: Küldd el ezt az embert, térjen vissza a helyére, amelyet kijelöltél neki, ne jöjjön velünk a harcba, nehogy ellenünk forduljon a harcban. Mert ugyan mivel tehetné magát kedvesebbé ura előtt, ha

5 Hiszen ez az a Dávid, akiről így énekelnek a körtáncban: Megverte Saul a maga ezrét és Dávid is az ő tízezrét!

6 Akkor Ákis hívatta Dávidot, és azt mondta: Él az ÚR, hogy te becsületes vagy, és tetszésemre van mind kimeneteled, mind bejöveteled a táborba, mert semmi rosszat nem találtam benned attól a naptól fogva, hogy hozzám jöttél, e mai napig. De a vezérek nem k

7 Azért térj vissza, menj el békességben, és semmit se cselekedjél, ami nem tetszik a filiszteusok vezéreinek.

8 Dávid ezt felelte Ákisnak: Vajon mit cselekedtem, és mit találtál szolgádban attól a naptól fogva, hogy nálad voltam, a mai napig, amiért ne mehetnék el, és ne harcolhatnék a királynak, az én uramnak ellenségei ellen?

9 Ákis pedig így felelt Dávidnak: Tudom. Valóban kedves vagy előttem, mint Isten angyala. De a filiszteusok vezérei azt mondták, hogy el ne jöjj velünk a harcba.

10 Azért kelj föl korán reggel urad szolgáival együtt, akik veled együtt jöttek. Keljetek föl korán reggel, mihelyt megvirrad, és menjetek el!

11 Dávid azért korán fölkelt embereivel együtt, hogy még reggel elmenjen, és visszatérjen a filiszteusok földjére. A filiszteusok pedig fölvonultak Jezréelbe.

30. fejezet

1 Mire Dávid harmadnap Ciklagba érkezett embereivel, íme, az amálékiek betörtek a déli vidékre és Ciklagba, leverték Ciklagot és felperzselték.

2 Fogságba hurcolták az asszonyokat, mindenkit, aki benne volt, a kicsinytől fogva a nagyig. Senkit sem öltek meg, hanem elhajtották őket, és elmentek útjukra.

3 Mikor azért Dávid embereivel együtt a városba érkezett, íme, az föl volt perzselve, feleségeiket, fiaikat és leányaikat pedig fogságba vitték.

4 Akkor Dávid és a vele levő nép hangos sírásra fakadt, és annyira sírtak, hogy végül már erejük sem volt a sírásra.

5 Dávid két feleségét is fogságba hurcolták: a jezréeli Ahinóamot és a karmeli Abigailt, Nábál özvegyét.

6 És Dávid igen szorult helyzetbe jutott, mert a nép arról beszélt, hogy megkövezi őt, mivel az egész nép lelke elkeseredett fiaik és leányaik miatt. Dávid azonban erőt kapott Istenétől, az ÚRtól.

7 Ezt mondta Ebjátár papnak, Ahimelek fiának: Hozd ide nekem az éfódot! Erre Ebjátár odavitte az éfódot Dávidhoz.

8 Dávid megkérdezte az URat: Üldözzem-e ezt a sereget? Utolérem-e őket? Ő azt mondta neki: Üldözd, mert biztosan utoléred, és szabadulást szerzel.

9 Akkor elment Dávid hatszáz emberével együtt. Amikor a Beszór-patakhoz értek, a nép egy része megállt.

10 Dávid azonban négyszáz emberrel is tovább üldözte az ellenséget, mert kétszáz embere ott megállt, mivel olyan fáradtak voltak, hogy nem tudtak átkelni a Beszór-patakon.

11 A mezőn találkoztak egy egyiptomi emberrel, és Dávidhoz vitték. Adtak neki kenyeret, hogy egyék, és vizet, hogy igyon.

12 Adtak neki egy csomó száraz fügét és két kötés aszalt szőlőt is. Miután evett, magához tért, mert három nap és három éjjel sem kenyeret nem evett, sem vizet nem ivott.

13 Akkor ezt kérdezte tőle Dávid: Kinek az embere vagy, és honnan való vagy? Ő pedig így felelt: Egyiptomi ifjú vagyok, egy amáléki ember szolgája, de elhagyott engem az uram, mert három nappal ezelőtt megbetegedtem.

14 Mi törtünk be a kerétiek déli vidékére, Júda területére és Káléb déli vidékére. Mi égettük föl Ciklagot.

15 Dávid megkérdezte tőle: Elvezetsz-e minket ahhoz a sereghez? Ő azt mondta: Esküdj meg nekem Istenre, hogy nem ölsz meg és uram kezébe sem adsz át, akkor elvezetlek ahhoz a sereghez.

16 El is vezette őket. És íme, azok az egész vidéken elszéledve ettek, ittak és táncoltak, mert igen nagy volt a zsákmány, amelyet a filiszteusok földjéről és Júda tartományából hoztak.

17 Dávid virradattól másnap estig vágta őket, és senki sem menekült meg közülük, hanem csak négyszáz ifjú, akik tevékre ültek, és elfutottak.

18 Mindent megmentett Dávid, amit elvittek az amálékiek. Két feleségét is kiszabadította.

19 Semmijük sem hiányzott, sem kicsi, sem nagy, sem fiaik, sem leányaik abból, amit elvittek tőlük, Dávid mindent visszaszerzett.

20 Elvitte Dávid a juhokat és marhákat, és ezeket tulajdon jószágaik előtt terelték, és azt mondták: Ez Dávid zsákmánya!

21 Mikor pedig Dávid ahhoz a kétszáz emberhez érkezett, akik fáradtabbak voltak, mint hogy követhették volna, és otthagyta őket a Beszór-pataknál, ezek kimentek eléje és a nép elé, amely vele volt. Amint Dávid a néphez közelebb ért, békességgel köszöntötte ő

22 Akkor Beliál fiai, néhány gonosz ember azok közül, akik Dáviddal elmentek, ezt mondták: Mivel ezek nem jöttek el velünk, semmi mást ne adjunk nekik a zsákmányból, amelyet visszaszereztünk, hanem csak mindegyiknek a maga feleségét és gyermekeit. Vigyék azo

23 Dávid azonban így szólt: Ne cselekedjetek így, atyámfiai, azzal, amit az ÚR adott nekünk. Ő oltalmazott meg minket, és ő adta kezünkbe a sereget, amely ellenünk jött.

24 Vajon ki engedhetne nektek ebben a dologban? Sőt amekkora annak a része, aki elment a harcba, ugyanakkora legyen annak is a része, aki a fölszerelésnél maradt; egyenlőképpen osztozzanak!

25 És így történt ez attól a naptól fogva később is. Törvénnyé és szokássá tették ezt Izráelben, mind e mai napig.

26 Mikor pedig Dávid Ciklagba érkezett, küldött a zsákmányból Júda véneinek, az ő barátainak ezzel az üzenettel: Íme, az ÚR ellenségeinek zsákmányából való ajándék számotokra;

27 azoknak tudniillik, akik Bételben, akik dél felé Rámótban és akik Jattírban laknak;

28 akik Aróérban, Szifmótban és Estemóában laknak;

29 akik Rákálban, a jerahmeéliek városaiban és a kéniek városai ban laknak;

30 a Hormában, Bór-Ásánban és Atákban lakóknak;

31 a Hebrónban és mindazokon a helyeken lakóknak, ahol Dávid megfordult az embereivel.

31. fejezet

1 Amikor a filiszteusok megütköztek Izráellel, elfutottak az izráeli férfiaik a filiszteusok elől, és elhullottak sebeik miatt a Gilbóa-hegyen.

2 A filiszteusok pedig utolérték Sault és fiait, és megölték Saul fiait, Jónátánt, Abinádábot és Malkisúát.

3 Igen heves volt a küzdelem Saul ellen, amikor rátaláltak az íjászok. Súlyosan megsebesítették az íjászok,

4 ezért azt mondta Saul a fegyverhordozójának: Húzd ki a kardodat, és szúrj át vele, hogy ha rám jönnek a körülmetéletlenek, nehogy ők szúrjanak le, és gúnyt űzzenek belőlem. De fegyverhordozója nem akarta megtenni, mert nagyon félt. Akkor Saul fogta a kard

5 Amikor fegyverhordozója meglátta, hogy Saul meghalt, ő is beledőlt kardjába, és meghalt vele együtt.

6 Így halt meg Saul és három fia meg a fegyverhordozója, sőt összes embere azon a napon.

7 Amikor meglátták az izráeli férfiak, akik a völgyön túl és a Jordánon túl laktak, hogy az izráeli férfiak megfutamodtak, és hogy Saul és fiai meghaltak, elhagyták a városokat, és elmenekültek. A filiszteusok pedig odajöttek, és letelepedtek azokban.

8 Másnap pedig, amikor a filiszteusok kimentek, hogy kifosszák az elesetteket, megtalálták Sault és három fiát, akik a Gilbóa hegyén estek el.

9 És levágták Saul fejét, elvették a fegyverzetét és körbevitték a filiszteusok földjén, örömhírt hirdetve bálványaik templomában és a népnek.

10 Fegyverzetét Astárót templomában helyezték el, holttestét pedig Bétseán várfalára akasztották.

11 Amikor meghallották Jábés-Gileád lakói, hogy mit tettek a filiszteusok Saullal,

12 fölkelt az összes vitéz férfi, egész éjjel meneteltek, és miután levették Saulnak és fiainak a testét Bétseán várfaláról, hazamentek Jábésba, és ott elégették azokat.

Copyright © 2016 Veritas Kiadó. All Rights Reserved. · Kapcsolat

 .