Sámuel második könyve

1. fejezet

1 Saul halála után, amikor Dávid visszatért az amálékiek legyőzéséből, és két napig Ciklagban időzött,

2 íme, a harmadik napon egy férfi jött Saul táborából. A ruhája meg volt szaggatva, feje pedig porral volt behintve. Amikor Dávidhoz ért, a földre hullt, és meghajolt.

3 Dávid megkérdezte: Honnan jössz? Ő így felelt: Izráel táborából menekültem el.

4 Dávid azt mondta neki: Kérlek, mondd el nekem, mi történt! Ő pedig elmondta: Megfutamodott a nép a harcból, és közülük igen sokan elestek és meghaltak. Sőt Saul és fia, Jónátán is meghalt.

5 Ekkor Dávid így szólt a hírhozó ifjúhoz: Honnan tudod, hogy meghalt Saul és a fia, Jónátán?

6 Az ifjú így felelt: Éppen fölmentem a Gilbóahegyre, amikor Saul a dárdájára támaszkodott, és íme, a szekerek és a lovasok utolérték őt.

7 Akkor Saul hátratekintett, meglátott engem és szólított. Én így válaszoltam: Íme, itt vagyok.

8 Ő pedig ezt kérdezte: Ki vagy? Így feleltem neki: Egy amáléki.

9 Akkor azt mondta nekem: Kérlek, állj mellém, és ölj meg engem, mert dermedtség fogott el engem, pedig a lélek még teljesen bennem van.

10 Ezért mellé léptem, és megöltem, mert tudtam, hogy úgysem marad életben, miután elesett, és elhoztam fejéről a koronát meg karjáról az aranyperecet, és íme, idehoztam azokat az én uramnak.

11 Ekkor Dávid megragadta a ruháit és megszaggatta, és ezt tette a többi ember is, akik vele voltak.

12 Nagy zokogással sírtak és böjtöltek egész estig Saul és a fia, Jónátán miatt, és az ÚR népe és Izráel háza miatt, mert fegyver által hullottak el.

13 Azután Dávid ezt kérdezte az ifjútól, aki ezt elbeszélte neki: Hova való vagy? Ő így felelt: Egy jövevény amáléki férfi fia vagyok.

14 Erre ismét így szólt hozzá Dávid: Hogy nem féltél fölemelni a kezedet az ÚR fölkentjének elveszítésére?

15 Azután odahívta Dávid az egyik szolgáját, és azt mondta neki: Menj, és öld meg őt! A szolga erre átdöfte, és az meghalt.

16 Dávid azt mondta neki: Vére szálljon a fejedre, mert saját szád vallott ellened, mikor azt mondtad: Én öltem meg az ÚR fölkentjét.

17 Akkor Dávid ezzel a gyászénekkel siratta el Sault és fiát, Jónátánt.

18 Azt mondta, hogy tanítsák meg Júda fiait erre az íjdalra, mely be lett írva Jásár könyvébe.

19 Izráel! Ékességed elesett a halmaidon. Ó, hogy elhullottak a hősök!

20 Meg ne mondjátok Gátban, ne hirdessétek Askelón utcáin, hogy ne örvendjenek a filiszteusok leányai, és ne ujjongjanak a körülmetéletlenek leányai.

21 Gilbóa hegyei, se harmat, se eső ne szálljon rátok, mezőtök ne teremjen semmi áldozatra valót. Mert ott hányták el az erős vitézek a pajzsot, Saul is a pajzsát, mintha nem lett volna megkenve olajjal.

22 A megsebzettek vérétől és a hősök kövérjétől Jónátán íja nem rettent vissza, és Saul nem forgatta hiába fegyverét.

23 Sault és Jónátánt, akik egymást szerették és kedvelték, míg éltek, a halál sem szakította el egymástól. A sasoknál gyorsabbak és az oroszlánoknál erősebbek voltak.

24 Izráel leányai! Sirassátok Sault, aki gyönyörű bíborba öltöztetett titeket, és arannyal ékesítette föl a ruhátokat.

25 Ó, hogy elhullottak a hősök a harcban! Jónátán a halmaidon esett el!

26 Sajnállak, testvérem, Jónátán, nagyon kedves voltál nekem, hozzám való szereteted csodálatosabb volt az asszonyok szerelménél.

27 Ó, hogy elhullottak a hősök, és elpusztultak a harci szerszámok!

2. fejezet

1 Ezek után Dávid megkérdezte az URat: Fölmenjek-e Júda valamelyik városába? Így felelt neki az ÚR: Menj föl. Dávid azt kérdezte: Hova menjek? Ő így felelt: Hebrónba.

2 Ezért fölment oda Dávid és két felesége is, a jezréeli Ahinóam és Abigail, a karmeli Nábál özvegye.

3 Vele lévő embereit is fölvitte Dávid, mindenkit a maga háza népével együtt, és Hebrón városaiban laktak.

4 Azután eljöttek Júda férfiai, és fölkenték ott Dávidot Júda házának királyává. Mikor pedig megjelentették Dávidnak, hogy a jábés-gileádi emberek voltak azok, akik eltemették Sault,

5 követeket küldött Dávid a jábés-gileádi emberekhez, és ezt üzente nekik: Áldottak vagytok az ÚRtól ti, akik ezt az irgalmasságot cselekedtétek uratokkal, Saullal, hogy eltemettétek.

6 Azért most az ÚR is cselekedjék veletek irgalmasságot és igazságot. Sőt én is jót teszek veletek, mivel ezt cselekedtétek.

7 Most azért erősítsétek meg kezeteket, és legyetek bátor férfiak, mert meghalt a ti uratok, Saul, és immár engem királlyá kent Júda háza maga fölött.

8 De Abnér, Nér fia, aki Saul fővezére volt, fölvette Ísbósetet, Saul fiát, elvitte Mahanaimba,

9 és királlyá tette őt Gileád, az ásériek és Jezréel városa fölött, Efraim és Benjámin nemzetsége fölött; az egész Izráelen.

10 Negyvenesztendős volt Ísbóset, Saul fia, amikor uralkodni kezdett Izráelen, és két esztendeig uralkodott. Csak Júda háza követte Dávidot.

11 Az az idő, amíg Dávid Hebrónban volt király Júda házán, hét esztendő és hat hónap volt.

12 És Abnér, Nér fia és Ísbósetnek, Saul fiának a szolgái elmentek Mahanaimból Gibeónba.

13 Jóáb, Cerújá fia és Dávid szolgái is kivonultak, és összetalálkoztak velük a gibeóni halastónál. Ezek a halastavon innen maradtak, azok pedig a halastavon túl.

14 Akkor ezt mondta Abnér Jóábnak: Rajta, álljon elő néhány ifjú, és vívjanak meg előttünk. Jóáb azt mondta: Hát álljanak elő!

15 Fölkeltek tehát, és egyenlő számban átmentek Benjáminból, Saul fiának, Ísbósetnek a seregéből tizenketten, és Dávid szolgái közül is tizenketten.

16 Akkor mindegyik megragadta ellenfelének fejét, és fegyverét az oldalába döfte úgy, hogy mind a kettő elhullott. Ezért azt a mezőt Gibeónban HelkatHaccúrimnak nevezték el.

17 Akkor igen heves harc bontakozott ki, és megverték Abnért és Izráel népét Dávid szolgái.

18 Ott volt Cerújá három fia is: Jóáb, Abisaj és Aszáél. Aszáél pedig könnyűlábú volt, mint egy vadkecske a mezőn.

19 Aszáél üldözőbe vette Abnért, és se jobbra, se balra nem tért el Abnér nyomából.

20 Abnér hátratekintett, és azt kiáltotta: Te vagy az, Aszáél? Ő így felelt: Én vagyok.

21 Akkor ezt mondta neki Abnér: Térj el másfelé, vagy jobbra, vagy balra, és fogj el egyet az ifjak közül, és vedd el a fegyverét. De Aszáél nem akarta őt elhagyni.

22 Ismét odakiáltott Abnér Aszáélnak: Menj el a hátam mögül. Miért verjelek téged a földhöz? Akkor hogyan nézhetek bátyádnak, Jóábnak a szemébe?

23 Mikor aztán semmiképpen sem akart eltérni, átdöfte Abnér a dárda hegyével az ötödik oldalcsontja között úgy, hogy a hátán jött ki a dárda, és azon a helyen elesett, és nyomban meghalt. Mindazok, akik arra a helyre értek, ahol Aszáél elesett és meghalt, me

24 De Jóáb és Abisaj tovább üldözte Abnért. Amikor a nap lement, elérkeztek Amma halmára, amely Gíahhal szemben van, a Gibeón pusztája melletti úton.

25 Akkor Abnér mögött összegyűltek Benjámin fiai, és egy csoportban megálltak a halom tetején.

26 Abnér odakiáltott Jóábnak: Vajon szüntelenül öldökölnie kell-e a fegyvernek?! Nem tudod-e, hogy siralmas lesz ennek a vége? Mikor mondod már a hadinépnek, hogy térjenek vissza testvéreik üldözéséből?

27 Jóáb azt felelte: Él az Isten, hogy ha te nem szóltál volna, akkor a nép csak reggel hagyta volna abba testvérei üldözését.

28 Akkor a kürtjébe fújt Jóáb, és megállt az egész nép. Nem üldözték tovább Izráelt, és nem harcoltak tovább.

29 Abnér pedig és vitézei azon az egész éjszakán meneteltek a mezőségen, átkeltek a Jordánon, és az egész vidéket bejárva Mahanaimba jutottak.

30 Jóáb pedig visszatért Abnér üldözéséből. Összegyűjtötte az egész népet, és Dávid szolgái közül hiányzott tizenkilenc; Aszáél is.

31 De Dávid szolgái is vágtak le Benjámin nemzetségéből: Abnér szolgái közül háromszázhatvan ember halt meg.

32 Akkor fölvették Aszáélt és eltemették atyja sírjába, mely Betlehemben van. Jóáb pedig és emberei egész éjjel meneteltek, és Hebrónban virradt rájuk.

3. fejezet

1 Sok ideig tartó háborúskodás támadt Saul háznépe és Dávid háznépe között. Dávid háza egyre feljebb emelkedett, és erősödött, Saul háza pedig egyre lejjebb szállt, és gyöngült.

2 Dávidnak fiai születtek Hebrónban. Az elsőszülött Amnón volt a jezréeli Ahinóamtól.

3 A második Kileáb a karmeli Nábál volt feleségétől, Abigailtól, a harmadik Absolon, Maaká fia, aki Gesúr királyának, Talmajnak volt a leánya.

4 A negyedik Adónijjá, Haggít fia, az ötödik Sefatjá, Abitál fia.

5 A hatodik Jitreám Eglától, Dávid feleségétől. Ezek születtek Dávidnak Hebrónban.

6 Amíg tartott a háborúskodás Saul háza és Dávid háza között, Abnér igen ragaszkodott Saul háza népéhez.

7 De volt Saulnak egy Ricpá nevű másodfelesége, aki Ajjá leánya volt. Egyszer azt mondta Ísbóset Abnérnak: Miért mentél be apám másodfeleségéhez?

8 Abnér nagy haragra gerjedt Ísbóset szavai miatt, és azt mondta: Hát júdai kutyafej vagyok én? Én most nagyon irgalmasan bántam apádnak, Saulnak a házával, az ő atyafiaival és rokonságával, és nem adtalak Dávid kezébe. És te mégis reám fogod ennek az asszo

9 Úgy cselekedjék Isten Abnérral most és ezután is, hogy én is aszerint teszek vele, ahogy az ÚR megesküdött Dávidnak:

10 Elveszem a királyságot Saul házától, és megerősítem Dávid trónját Izráelben és Júdában, Dántól fogva egészen Beérsebáig.

11 Ő erre semmit sem mert felelni Abnérnak, mivel nagyon félt tőle.

12 Akkor követeket küldött Abnér Dávidhoz a maga nevében ezzel az üzenettel: Vajon kié az ország? Köss velem szövetséget, és íme, az én erőm is temelletted lesz, hogy egész Izráelt hozzád hajlítsam.

13 Dávid így felelt neki: Jó, szövetséget kötök veled. De egy dolgot kérek tőled, mégpedig azt, hogy addig ne lásd arcomat, amíg el nem hozod nekem Míkalt, Saul leányát, amikor ide akarsz jönni színem elé.

14 Akkor Dávid követeket küldött Ísbósethez, Saul fiához, akik ezt mondták: Add vissza a feleségemet, Míkalt, akit száz filiszteus előbőrével jegyeztem el magamnak!

15 Erre elküldött érte Ísbóset, és elvetette őt a férjétől, Paltiéltól, Lais fiától.

16 Vele ment a férje is, és sírva követte őt Bahúrimig. Ott azt mondta neki Abnér: Eredj vissza! És ő visszatért.

17 Azután Abnér azt mondta Izráel véneinek: Immár régtől fogva kívántátok, hogy Dávid a királyotok legyen.

18 Most hát vigyétek véghez, mert az ÚR szólt így Dávidnak: Szolgám, Dávid keze által szabadítom meg népemet, Izráelt a filiszteusok kezéből és minden ellenségének a kezéből.

19 Azután beszélt Abnér Benjámin nemzetségével is, és elment Abnér Dávidhoz is Hebrónba, hogy jelentse neki mindazt, ami tetszenék Izráel népének és Benjámin egész nemzetségének.

20 Mikor pedig eljutott Abnér Dávidhoz Hebrónba és vele együtt húsz embere, Dávid megvendégelte Abnért és a vele lévő embereket.

21 Ezután azt mondta Abnér Dávidnak: Fölkelek és elmegyek, hogy az egész Izráelt idegyűjtsem az én uram, a király elé, hogy szövetséget kössenek veled, és úgy uralkodj mindnyájunkon, ahogy jónak látod. Ekkor Dávid elbocsátotta Abnért, és ő elment békével.

22 Azután Dávid szolgái és Jóáb jöttek a táborból, és sok prédát hoztak magukkal, de Abnér nem volt már Dávidnál Hebrónban, mert elbocsátotta őt, és békével elment.

23 Amikor Jóáb és az egész sereg, amely vele volt, megérkezett, tudtára adták Jóábnak: Ide jött Abnér, Nér fia a királyhoz, és ő elbocsátotta, és békével hazatért.

24 Erre bement Jóáb a királyhoz, és azt mondta: Mit cselekedtél? Íme, Abnér hozzád jött, miért bocsátottad el őt, hogy elmehessen?

25 Ismered-e Abnért, Nér fiát? Csak azért jött ide, hogy rászedjen, és kikémlelje kijöveteledet és bemeneteledet, és megtudjon mindent, amit cselekszel.

26 Ezzel Jóáb kiment Dávidtól, de követeket küldött Abnér után, akik visszahozták őt a Szirá kútjától. Dávid azonban nem tudott erről.

27 Amikor visszajött Abnér Hebrónba, félrehívta Jóáb a kapualjba, mintha titokban akarna vele beszélni, és átdöfte ott őt az ötödik oldalbordájánál, és meghalt Aszáélnak, Jóáb testvérének a véréért.

28 Miután megtudta ezt Dávid, így szólt: Ártatlan vagyok én és az én országom mindörökké az ÚR előtt Abnér, Nér fia vérének kiontásában.

29 Szálljon ez Jóáb fejére és atyjának egész háznépére. Ne fogyjon el Jóáb házából a folyásos, a bélpoklos, a mankón járó, és aki fegyver miatt vész el, és a kenyér nélkül szűkölködő.

30 Jóáb és testvére, Abisaj pedig azért ölte meg Abnért, mert megölte a testvérüket, Aszáélt Gibeónban a harcban.

31 Dávid azt mondta Jóábnak és az egész vele lévő népnek: Szaggassátok meg ruháitokat, öltözzetek zsákba, és gyászoljátok Abnért! Dávid király pedig a koporsó után haladt.

32 És eltemették Abnért Hebrónban. Akkor fölkiáltott a király, és nagyon sírt Abnér koporsója fölött, és sírt az egész nép is.

33 A király gyászdalt szerzett Abnér halálára, és ezt mondta: Gaz halállal kellett kimúlnia Abnérnak?

34 Kezed nem volt megkötve, sem lábad béklyóba verve, de úgy vesztél el, mint akit álnokok veszítenek el! És megint siratta őt az egész nép.

35 Azután eljött az egész nép, hogy enni adjanak Dávidnak, amikor még a nap fenn volt, de megesküdött Dávid: Úgy cselekedjék velem Isten most és ezután is, hogy amíg a nap le nem megy, sem kenyeret, sem egyebet nem eszem!

36 Amikor ezt a dolgot az egész nép megtudta, igen tetszett nekik. Szintúgy a többi dolog is, amelyet a király cselekedett, igen tetszett nekik.

37 Megértette azon a napon az egész nép és egész Izráel, hogy nem a királytól eredt, hogy Abnért, Nér fiát megölték.

38 A király azt mondta a szolgáinak: Nem tudjátok-e, hogy nagy fejedelem esett el ma Izráelben?

39 Én pedig bár fölkent király vagyok, de még gyenge. Ezek az emberek, Cerújá fiai, hatalmasabbak nálam. De fizessen meg az ÚR annak, aki gonoszt cselekszik, az ő gonoszsága szerint!

4. fejezet

1 Mikor pedig Saul fia meghallotta, hogy Abnér meghalt Hebrónban, igen megfogyatkozott a bátorsága, sőt egész Izráel megrémült.

2 Két fővezére volt Saul fiának, az egyik neve Baaná volt, a másiké Rékáb. A beéróti Rimmón fiai voltak, Benjámin fiai közül. Mert Beérótot is Benjámin városai közé számlálták.

3 A beérótbeliek Gittaimba menekültek, és jövevényekké lettek ott mindmáig.

4 Jónátánnak, Saul fiának pedig volt egy sánta fia, aki ötesztendős volt, amikor Jezréelből hír jött Saul és Jónátán felől. Akkor fölkapta a dajkája, és elfutott vele. De mivel a dajka gyorsan futott, a gyerek leesett és megsántult. Mefibóset volt a neve.

5 Elmentek tehát a beérótbeli Rimmón fiai, Rékáb és Baaná, és bementek Ísbóset házába, amikor a nap a legmelegebb volt, és ő déli álmát aludta.

6 Bementek tehát a ház belsejébe, mintha gabonát vinnének, és átdöfték őt a hasán. Azután Rékáb és testvére, Baaná elmenekült.

7 Mikor ugyanis bementek a házba, ő a hálószobájában, az ágyán feküdt. Leütötték, megölték, levágták a fejét, aztán fogták, és egész éjjel mentek vele a síkságon át.

8 Elvitték Ísbóset fejét Dávidhoz Hebrónba, és azt mondták a királynak: Íme, Ísbósetnek, Saul fiának, a te ellenségednek a feje, aki az életedre tört. Az ÚR azonban bosszút állt e mai napon az én uramért, a királyért Saulon és az ő maradékán.

9 Dávid azonban így felelt Rékábnak és Baanának, az ő testvérének, a beérótbeli Rimmón fiainak: Az élő ÚRra mondom, aki megszabadította életemet minden nyomorúságból,

10 hogy én elfogattam és megölettem Ciklagban azt, aki nekem hírül hozta, hogy meghalt Saul, és azt hitte, hogy azzal örömet szerez nekem. Ezzel jutalmaztam meg hírmondásáért.

11 Most hát tőletek, istentelen emberektől, akik az ágyában, a maga házában öltétek meg az igaz embert, ne kérjem számon az ő vérét, és ne töröljelek el titeket a földről?

12 Dávid tehát parancsolt a szolgáinak, hogy öljék meg őket. Azok elvagdalták kezüket és lábukat, és felakasztották őket Hebrónban, a halastó mellett. Ísbóset fejét pedig fölvették, és eltemették Abnér sírboltjába Hebrónban.

5. fejezet

1 Azután eljött Dávidhoz Hebrónba Izráel minden nemzetsége, és így szóltak: Íme, mi a te csontodból és testedből valók vagyunk.

2 Ezelőtt is, amikor Saul uralkodott fölöttünk, te vezetted ki és be Izráelt, és az ÚR azt mondta neked: Te legelteted népemet, Izráelt, és fejedelem leszel Izráel fölött.

3 Eljött tehát Izráel összes véne a királyhoz Hebrónba, és Dávid király szövetséget kötött velük Hebrónban az ÚR előtt, és királlyá kenték Dávidot Izráel fölött.

4 Harmincesztendős volt Dávid, amikor uralkodni kezdett, és negyven esztendeig uralkodott.

5 Hét esztendeig és hat hónapig uralkodott Hebrónban Júda nemzetségén; Jeruzsálemben pedig harminchárom esztendeig uralkodott egész Izráelen és Júda nemzetségein.

6 Azután a király felment embereivel Jeruzsálembe a jebúsziak ellen, akik azt a földet lakták, ők azonban azt mondták Dávidnak: Nem jössz be ide, hiszen még a sánták és a vakok is elűznek téged! Ezzel azt akarták mondani, hogy Dávid nem tud bemenni oda.

7 Dávid mégis bevette Sion várát, és az immár Dávid városa.

8 És azt mondta Dávid azon a napon: Mindenki, aki vágja a jebúsziakat, menjen föl a csatornához, és vágja ott a sántákat és a vakokat, mert Dávid lelke gyűlöli azokat. Ezért mondják: Vak és sánta ne menjen be a házba!

9 És ott lakott Dávid a várban; Dávid városának nevezte el és körös-körül kiépítette azt Millótól fogva befelé.

10 Dávid pedig folytonosan emelkedett és növekedett, mert az ÚR, a Seregek Istene vele volt.

11 Hírám, Tirusz királya követeket küldött Dávidhoz, és cédrusfákat, ácsmestereket és kőműveseket is, és Dávidnak egy házat építettek.

12 És Dávid fölismerte, hogy az ÚR megerősítette őt Izráel fölött való királyságában, és hogy fölmagasztalta királyságát az ő népéért, Izráelért.

13 Közben pedig Dávid még további másodfeleségeket és feleségeket vett Jeruzsálemből, miután Hebrónból odament. És Dávidnak további fiai és leányai is születtek.

14 Ez a neve azoknak, akik Jeruzsálemben születtek: Sammúa, Sóbáb, Nátán, Salamon,

15 Jibhár, Elisúa, Nefeg, Jáfía,

16 Elisámá, Eljádá és Elifelet.

17 Mikor pedig a filiszteusok meghallották, hogy Dávidot Izráel királyává kenték, fölkelt az összes filiszteus, hogy megkeressék Dávidot. Amikor Dávid ezt meghallotta, levonult a várhoz.

18 A filiszteusok pedig odaértek, és elszéledtek a Refáimvölgyben.

19 Akkor megkérdezte Dávid az URat: Elmenjek-e a filiszteusok ellen? Kezembe adod-e őket? Az ÚR így felelt Dávidnak: Menj el, mert biztosan a kezedbe adom a filiszteusokat.

20 Dávid tehát elment BaalPerácimba. Ott megverte őket Dávid, és azt mondta: Szétoszlatta az ÚR az ellenségeimet, mint a szétfolyó vizet. Ezért nevezte azt a helyet Baal-Perácimnak.

21 És ott hagyták a bálványaikat, amelyeket aztán Dávid és a szolgái összeszedtek.

22 Azután ismét feljöttek a filiszteusok, és elszéledtek a Refáim-völgyben.

23 Megkérdezte Dávid az URat, ő pedig ezt felelte: Most ne menj egyenesen rájuk, hanem kerülj a hátuk mögé, és a szederfákkal szemben támadd meg őket.

24 És mikor a szederfák teteje felől menetelés zaját fogod hallani, akkor indulj el, mert akkor előtted megy az ÚR, hogy megverje a filiszteusok táborát.

25 Dávid úgy cselekedett, ahogy az ÚR parancsolta neki. És vágta a filiszteusokat Gebától fogva egészen Gézerig.

6. fejezet

1 Ezután összegyűjtötte Dávid egész Izráel legjavát, harmincezer embert.

2 Majd fölkelt, és elment az egész néppel együtt, amely vele volt, a júdai Baalé-Jehúdába, hogy elhozza onnan Isten ládáját, amelyet a Seregek URának nevéről neveztek el, aki a kerúbok között ül.

3 Egy új szekérre tették Isten ládáját, és elhozták Abinádáb házából, amely a dombon van. Abinádáb fiai, Uzzá és Ahjó vezették az új szekeret.

4 Elvitték tehát Isten ládáját Abinádáb házából, amely a dombon van, és Ahjó a láda előtt ment.

5 Dávid pedig és Izráel egész népe örvendezett az ÚR színe előtt, mindenféle ciprusfa hangszer, hegedűk, lantok, dobok, sípok és cimbalmok hangjára.

6 Amikor Nákón szérűjére jutottak, Uzzá az Isten ládájához kapott, hogy megtartsa, mert az ökrök megbillentették.

7 Ezért fölgerjedt az ÚR haragja Uzzá ellen, nyomban lesújtott rá ott vakmerőségéért, és meghalt ott, Isten ládája mellett.

8 Dávid pedig megrendült attól, hogy az ÚR lesújtotta Uzzát, és azt a helyet Perec-Uzzának nevezik mindmáig.

9 Dávid félni kezdett azon a napon az ÚRtól, és azt mondta: Hogy jöhetne hozzám az ÚR ládája?

10 Dávid nem akarta magához vinni az ÚR ládáját Dávid városába, hanem letetette a gáti Óbéd-Edóm házánál.

11 Az ÚR ládája három hónapig volt a gáti Óbéd-Edóm házánál, és megáldotta az ÚR Óbéd-Edómot és egész háznépét.

12 És jelentették Dávid királynak: Megáldotta az ÚR Óbéd-Edóm házát és mindenét, amije van, Isten ládájáért. Akkor odament Dávid, és elvitte örvendezve Isten ládáját Óbéd-Edóm házától Dávid városába.

13 Mikor pedig hat lépést mentek azok, akik az ÚR ládáját vitték, akkor ott egy bikát és egy hízott borjút áldozott.

14 Dávid pedig teljes erejéből táncolt az ÚR előtt, és gyolcs éfódot övezett magára.

15 Így vitte föl tehát Dávid és Izráel egész háza az ÚR ládáját nagy énekléssel és kürtzengéssel.

16 Amikor az ÚR ládája Dávid városába ért, Míkal, Saul leánya kinézett az ablakon, és látva, hogy Dávid király ugrál és táncol az ÚR előtt, megutálta őt a szívében.

17 Mikor pedig bevitték az ÚR ládáját és odatették a helyére, a sátor közepére, melyet Dávid állíttatott föl neki, akkor Dávid egészen elégő áldozatokat és hálaadó áldozatokat áldozott az ÚR előtt.

18 Mikor pedig elvégezte Dávid az égőáldozat és a békeáldozat bemutatását, megáldotta a népet a Seregek URának nevében.

19 Majd az egész népnek, Izráel egész seregének, a férfiaknak és az asszonyoknak, mindenkinek egy-egy lepényt, aszalt datolyát és préselt aszúszőlőt osztogatott. Azután az egész nép hazament.

20 Mikor pedig Dávid hazament, hogy megáldja az ő háznépét is, kijött Míkal, Saul leánya Dávid elé, és ezt mondta: Milyen dicsőséges volt ma Izráel királya! Az ő szolgáinak szolgálói előtt úgy levetkőzött ma, mint ahogy egy esztelen szokott levetkőzni.

21 Erre ezt mondta Dávid Míkalnak: Az ÚR előtt örvendeztem, aki inkább engem választott, mint apádat és egész háza népét, hogy az ÚR népének, Izráelnek a fejedelme legyek; igen, az ÚR előtt.

22 Sőt minél inkább megalázom magamat, és minél alábbvaló leszek a magam szeme előtt, annál dicséretre méltóbb leszek a szolgálók előtt, akikről te szólsz.

23 Ezért Míkalnak, Saul leányának nem lett soha gyermeke holta napjáig.

7. fejezet

1 Amikor a király a palotájában ült, és az ÚR mindenfelől békességet adott neki minden ellenségétől,

2 azt mondta a király Nátán prófétának: Íme, lásd, én cédrusfából csinált palotában lakom, Isten ládája pedig a sátorban van.

3 Erre azt mondta Nátán a királynak: Menj, vidd véghez mindazt, ami a szívedben van. Vidd véghez, mert az ÚR veled van.

4 Még azon az éjszakán azonban így hangzott az ÚR szava Nátánhoz:

5 Menj el, és mondd meg szolgámnak, Dávidnak, hogy ezt mondja az ÚR: Házat akarsz nekem építeni, hogy abban lakjam?

6 Mert én nem laktam házban mindmáig attól a naptól fogva, hogy kihoztam Izráel fiait Egyiptomból, csak a sátorban, a hajlékban jártam.

7 Amíg csak együtt jártam Izráel fiaival, mondtam-e csak egy szót is Izráel valamelyik nemzetségének, akinek parancsoltam, hogy legeltesse népemet, Izráelt, ilyen szavakat: Miért nem építettetek nekem cédrusfából való házat?

8 Most azért mondd meg szolgámnak, Dávidnak, hogy ezt mondja a Seregek URa: Én hoztalak ki téged a kunyhóból, a juhok mögül, hogy fejedelem légy népem, Izráel fölött.

9 Veled voltam mindenütt, ahová mentél, és kiirtottam előtted minden ellenségedet. Nagy hírnevet szereztem neked, mint amilyen a föld legnagyobbjainak a hírneve.

10 Helyet is szereztem népemnek, Izráelnek, és ott elültettem őt, hogy saját helyén lakjon. Többé nem mozdítják ki a helyéből, és többé nem fogják nyomorgatni az álnokság fiai, mint azelőtt,

11 attól a naptól fogva, hogy bírákat rendeltem népem, Izráel fölé. Békességet szereztem tehát neked minden ellenségedtől. Megmondta neked az ÚR, hogy házat készít neked az ÚR.

12 Mikor pedig napjaid betelnek, és elalszol atyáiddal, föltámasztom utánad a te magodat, amely ágyékodból származik, és megerősítem az ő királyságát.

13 Ő fog házat építeni nevemnek, és megerősítem királyságának trónját mindörökké.

14 Atyja leszek, és ő a fiam lesz, s amikor gonoszul cselekszik, megfenyítem őt férfihoz illő vesszővel és emberek fiainak kijáró büntetéssel.

15 De irgalmasságomat nem vonom meg tőle, mint ahogy megvontam Saultól, akit eltávolítottam előled.

16 Házad állandó lesz, és országod mindörökké a tied lesz, és trónod erős lesz mindörökké.

17 Nátán teljesen e beszéd szerint és e látás szerint szólt Dávidnak.

18 Erre Dávid király bement, leborult az ÚR előtt, és azt mondta: Mi vagyok én, Uram, Isten? És mi az én házam népe, hogy engem idáig juttattál?

19 És ez még csekélységnek tetszett neked, Uram, Isten! Hanem íme, szólsz a te szolgádnak háza felől távoli időre vonatkozó dolgokat, és ez törvény az emberre nézve, Uram, Isten!

20 De mi szükség Dávidnak többet szólnod, hiszen, Uram, Isten, te jól ismered szolgádat!

21 A te ígéretedért és jóakaratod szerint cselekedted mindezeket a nagy dolgokat, hogy megjelentsd szolgádnak.

22 Ezért, Uram, Isten, nagy vagy te! Senki sincs olyan, mint te, és rajtad kívül nincsen Isten, teljesen úgy, ahogy a fülünk hallotta.

23 Mert melyik nép olyan a földön, mint a te néped, Izráel, amelyért elment Isten, hogy megváltsa magának, és nevet szerezzen magának azzal, hogy nagy dolgokat cselekszik érte és csodálatos dolgokat országodért a te néped szeme láttára, akiket megszabadított

24 Mert megerősítetted magadnak népedet, Izráelt, hogy néped legyen mindörökké. URam, te lettél az ő Istenük.

25 Most azért, URam, Isten, amit mondtál szolgád felől és az ő háza felől, teljesítsd be mindörökké, és cselekedjél úgy, ahogy mondtad.

26 Hogy neved fölmagasztaltassék mindörökké e szavakkal: A Seregek URa Izráel Istene. Dávidnak, a te szolgádnak a háza legyen állandó előtted!

27 Mert megjelentetted szolgádnak, ó, Seregek URa és Izráel Istene, e szavakat: Házat építek neked. Ezért késztette szolgádat a szíve, hogy ilyen könyörgéssel forduljon hozzád.

28 Most azért, ó, Uram, Isten, te vagy az Isten! A te beszéded igazság, és te mondtad ezt a jót szolgád felől.

29 Jótetszésedben áldd meg szolgád házát, hogy színed előtt legyen mindörökké, mert te szóltál, Uram, Isten. Azért a te áldásoddal áldd meg szolgád házát mindörökké!

8. fejezet

1 Ezután történt, hogy megverte Dávid a filiszteusokat, megalázta őket, és elfoglalta a filiszteusok kezéből Meteg-Ammát.

2 Megverte a móábiakat is, lefektette őket a földre, és kötéllel mérte meg őket. Kétkötélnyit megöletett, egy teljes kötélnyit pedig életben hagyott. És a móábiak Dávid adófizető szolgái lettek.

3 Megverte Dávid Hadadezert, Rehób fiát, Cóbá királyát is, amikor kivonult, hogy kiterjessze hatalmát az Eufrátesz folyam vizéig.

4 Foglyul ejtett Dávid közülük ezerhétszáz lovast és húszezer gyalogost. Elvágatta Dávid az összes harci szekérbe való ló inát, és csak száz szekérbe valót hagyott meg közülük.

5 Aztán eljöttek a damaszkuszi arámok, hogy megsegítsék Hadadezert, Cóbá királyát. Dávid levágott közülük huszonkétezer arámi férfit.

6 Aztán helyőrséget helyezett az arám Damaszkuszba, és Dávid adófizető szolgái lettek az arámok. Az ÚR megoltalmazta Dávidot, bárhova ment.

7 Dávid elvette az aranypajzsokat is, melyek Hadadezer szolgáin voltak, és bevitte azokat Jeruzsálembe.

8 Azonfölül igen sok rezet is hozott Dávid király Hadadezer városaiból, Betahból és Bérótajból.

9 Mikor pedig meghallotta Tói, Hamát királya, hogy megverte Dávid Hadadezer egész seregét,

10 elküldte a fiát, Jórámot Dávid királyhoz, hogy békességgel és áldáskívánással köszöntse, amiért harcolt Hadadezer ellen, és megverte őt. Mert Hadadezer Tóival is hadakozott. És Tói fia kezében aranyból, ezüstből és rézből való edények voltak.

11 Ezeket Dávid király szintén az ÚRnak szentelte azzal az ezüsttel és arannyal együtt, amelyet már odaszentelt az összes általa meghódított néptől,

12 az arámoktól, a móábiaktól, az Ammón fiaitól, a filiszteusoktól, az amálékiektől és a Hadadezertől, Rehób fiától, Cóbá királyától nyert zsákmányból.

13 Dávid hírnevet szerzett, amikor visszatért, miután tizennyolcezer arámit levert a Sós-völgyben.

14 Edómba is helyőrséget helyezett, és egész Edómba helyőrséget rendelt, így egész Edóm Dávid szolgája lett. Az ÚR pedig megoltalmazta Dávidot, bárhová ment.

15 Így uralkodott Dávid egész Izráel fölött, és az egész nép között ítéletet és igazságot szolgáltatott.

16 A hadsereg fővezére Jóáb, Cérújá fia, főtanácsosa pedig Jósáfát, Ahilúd fia volt.

17 Cádók, Ahitúb fia és Ahimelek, Ebjátár fia voltak a papok, Szerájá pedig kancellár.

18 Benájá, Jójádá fia a kerétiek és a pelétiek parancsnoka volt, Dávid fiai pedig főemberek voltak.

9. fejezet

1 Egyszer megkérdezte Dávid: Maradt-e még valaki Saul háznépe közül, hogy irgalmasságot cselekedjem vele Jónátánért?

2 Volt Saul házából egy szolga, név szerint Cíbá, akit Dávidhoz szólítottak, és megkérdezte tőle a király: Te vagy-e Cíbá? Így felelt: Én vagyok, a te szolgád.

3 Akkor azt mondta a király: Maradt-e még valaki Saul háza népe közül, hogy Isten irgalmassága szerint cselekedjem vele? Cíbá így felelt a királynak: Van még Jónátánnak egy fia, aki mind a két lábára sánta.

4 Azt kérdezte a király: Hol van? Cíbá ezt felelte a királynak: Íme, Mákírnak, Ammiél fiának a házában van, Lódebárban.

5 Akkor elküldött Dávid király, és elhozatta őt Mákírnak, Ammiél fiának házából, Lódebárból.

6 Amikor Mefibóset, Jónátánnak, Saul fiának a fia megérkezett Dávidhoz, arcra borult, és tisztességet tett neki. Dávid megszólította: Mefibóset! Ő így felelt: Íme, a te szolgád.

7 Dávid azt mondta neki: Ne félj, mert hűséggel tartozom neked apádért, Jónátánért, és visszaadom neked nagyapádnak, Saulnak minden földbirtokát, és mindig asztalomnál fogsz étkezni.

8 Akkor fejet hajtott Mefibóset, és azt mondta: Mi a te szolgád, hogy a holt ebre, amilyen én vagyok, reátekintettél?

9 Azután szólította a király Cíbát, Saul szolgáját, és azt mondta neki: Amije csak volt Saulnak és egész háznépének, mindazt a te urad fiának adtam.

10 A földeknek tehát te viseld gondját fiaiddal és szolgáiddal együtt, és szolgáltasd be a terményt, hogy legyen urad fiának kenyere. Mefibóset pedig, a te urad fia mindig az én asztalomnál eszik. Cíbának tizenöt fia és húsz szolgája volt.

11 Cíbá így felelt a királynak: Mindent úgy tesz a szolgád, ahogy uram, a király parancsolja nekem. Így Mefibóset Dávid asztalánál evett, mint egy királyfi.

12 Mefibósetnek pedig volt egy kisfia, akinek Míká volt a neve. Cíbá házának lakói pedig mindnyájan Mefibóset szolgái voltak.

13 Mefibóset tehát Jeruzsálemben lakott, mert mindig a király asztalánál étkezett. Ő mind a két lábára sánta volt.

10. fejezet

1 Történt azután, hogy meghalt Ammón fiainak a királya, és fia, Hánún uralkodott helyette.

2 Dávid azt mondta: Irgalmasságot cselekszem Hánúnnal, Náhás fiával, ahogy az ő apja is irgalmasságot cselekedett velem. Követséget küldött hát hozzá Dávid, hogy vigasztalja őt szolgái által apja halála miatt. Mikor Dávid szolgái megérkeztek Ammón fiainak a

3 azt mondták az ammóniak vezérei uruknak, Hánúnnak: Vajon apád megbecsülését fejezi ki Dávid előtted azzal, hogy vigasztalókat küldött hozzád? Vajon Dávid nem inkább azért küldte-e hozzád szolgáit, hogy a várost megszemléljék, kikémleljék és teljesen elpus

4 Erre Hánún elfogatta Dávid szolgáit, szakálluk felét lenyíratta, ruháik felét levágatta az ülepükig, és elbocsátotta őket.

5 Amint Dávidnak hírül adták ezt, eléjük küldött, mert ezeket az embereket igen csúffá tették, és ezt üzente a király: Maradjatok Jerikóban mindaddig, amíg megnő a szakállatok, és azután jöjjetek haza.

6 Amikor látták Ammón fiai, hogy gyűlöletesek lettek Dávid előtt, követet küldtek, és zsoldjukba fogadták a bét-rehóbi arámokat és a cóbai arámokat, húszezer gyalogost, Maaká királyát ezer emberrel és a tóbiakat, tizenkétezer embert.

7 Amint Dávid meghallotta ezt, elküldte Jóábot és a vitézek egész seregét.

8 Kivonultak Ammón fiai is, és csatarendbe álltak a kapu bejáratánál. A cóbai és rehóbi arámok meg a tóbiak és Maaká külön álltak fel a mezőn.

9 Jóáb látva, hogy elölről is, hátulról is ellenség veszi körül, kiválogatta Izráel népének színe-javát, és az arámokkal szemben állította föl őket.

10 A nép maradékát öccse, Abisaj vezetésére bízta, hogy az ammóniakkal szemben állítsa föl őket.

11 Ezt mondta: Ha erősebbek lesznek nálam az arámok, te segíts nekem. Ha pedig az Ammón fiai lesznek erősebbek nálad, akkor én megyek, hogy megsegítselek.

12 Légy erős, és legyünk bátrak nemzetségünkért és Istenünk városaiért. Az ÚR pedig cselekedjék úgy, ahogy neki tetszik.

13 Mikor azután Jóáb és serege előrement az arámok ellen az ütközetre, azok megfutamodtak előle.

14 Amikor Ammón fiai látták, hogy az arámok megfutottak, ők is megfutamodtak Abisaj elől, és beszaladtak a városba. Akkor Jóáb visszafordult az ammóniak üldözéséből, és Jeruzsálembe ment.

15 Amikor az arámok látták, hogy az izráeliektől vereséget szenvedtek, összegyülekeztek.

16 Akkor elküldött Hadadezer, és elhozatta a folyamon túli arámokat. Ezek megérkeztek Hélámba, élükön Sóbakkal, Hadadezer fővezérével.

17 Megüzenték ezt Dávidnak, aki erre összegyűjtötte egész Izráelt, átkelt a Jordánon, és Hélámhoz érkezett. Az arám sereg fölsorakozott Dávid ellen, és megütközött vele.

18 De megfutamodtak az arámok Izráel elől, és megölt Dávid az arámok közül hétszáz harci szekerest és negyvenezer lovast. Sóbakot, a sereg fővezérét is levágta, aki ott helyben meghalt.

19 Mikor pedig látták mindazok a királyok, akik Hadadezer szolgái voltak, hogy vereséget szenvedtek Izráeltől, békét kötöttek Izráellel, és szolgáltak nekik. Ezután az arámok nem merték többé segíteni az ammóniakat.

11. fejezet

1 Az esztendő fordulójakor pedig, amikor a királyok hadba szoktak vonulni, elküldte Dávid Jóábot és vele a szolgáit és egész Izráelt, hogy veszítsék el Ammón fiait, és szállják meg Rabbá városát. Dávid pedig Jeruzsálemben maradt.

2 Egyszer estefelé, amikor Dávid fölkelt fekhelyéről, és a királyi palota tetején sétált, a tetőről meglátott egy asszonyt, amint éppen fürdött. Igen szép termetű volt.

3 Dávid elküldött, és tudakozódott az asszony felől. Valaki azt mondta: Hiszen ez Betsabé, Eliám leánya, a hettita Úriás felesége.

4 Akkor követeket küldött Dávid, és elhozatta őt. Erre az bement hozzá, vele hált, és miután tisztátalanságából megtisztult, hazament.

5 Ám az asszony fogant méhében, és ezt az üzenetet küldte Dávidnak: Várandós lettem!

6 Akkor Dávid azt üzente Jóábnak: Küldd haza hozzám a hettita Úriást. Jóáb el is küldte Úriást Dávidhoz.

7 Mikor pedig Úriás megérkezett hozzá, megkérdezte őt Dávid Jóáb helyzete, a nép helyzete és a harc folyása felől.

8 Ezután azt mondta Úriásnak: Menj haza, és mosd meg a lábad. Akkor kiment Úriás a király házából, a király pedig ajándékot küldött utána.

9 Úriás azonban a királyi palota bejárata előtt, ura szolgáival együtt feküdt le, és nem ment a maga házához.

10 Amikor jelentették Dávidnak, hogy nem ment le Úriás a házához, Dávid azt mondta Úriásnak: Messzi útról jöttél, miért nem mentél le a házadhoz?

11 Úriás így felelt: Isten ládája, Izráel és Júda nemzetsége sátorban lakik, és az én uram, Jóáb, és uram szolgái a nyílt mezőn táboroznak. Hogy mennék be a házamba, hogy egyem és igyam, és feleségemmel háljak? A lelked életére mondom, hogy nem teszem ezt!

12 Erre Dávid azt mondta Úriásnak: Maradj itt ma is, és holnap elbocsátalak. Ott maradt tehát Úriás Jeruzsálemben aznap és másnap is.

13 Ezután hívatta Dávid, és vele evett és ivott, és lerészegítette őt. Úriás kiment este aludni a fekvőhelyére urának szolgáival együtt, de a saját házához nem ment le.

14 Miután pedig megvirradt, Dávid levelet írt Jóábnak, amelyet Úriással küldött el.

15 Ezt írta a levélben: Állítsátok Úriást az első sorba, ahol leghevesebb a harc, és fussatok el mögüle, hogy megöljék és meghaljon.

16 Jóáb tehát, amikor a várost ostromolta, Úriást olyan helyre állította, ahol tudta, hogy erős vitézek vannak.

17 Amikor kitört a városbeli nép, és megvívott Jóábbal, elhullottak néhányan a nép közül, Dávid szolgái közül, és a hettita Úriás is meghalt.

18 Akkor Jóáb követet küldött, és megüzente Dávidnak az ütközet egész lefolyását.

19 Ezt parancsolta a követnek: Ha az ütközet egész lefolyását teljesen elmesélted a királynak,

20 és ha a király haragra lobbanva azt mondja neked: „Miért mentetek olyan közel a városhoz harcolni; hát nem tudtátok, hogy a kőfalról lövöldöznek?

21 Hát ki ölte meg Abímeleket, Jerubbeset fiát? Nem egy asszony ütötte-e agyon a kőfalról egy malomkődarabbal, és ezért halt meg Tébecben? Hát miért mentetek közel a kőfalhoz?”, akkor mondd meg: Szolgád, a hettita Úriás is meghalt.

22 Elment tehát a követ, és amikor megérkezett, elbeszélte Dávidnak mindazt, amivel Jóáb megbízta.

23 A követ elmondta: Azok az emberek erőt vettek fölöttünk, és kijöttek ellenünk a mezőre, de visszaűztük őket a kapu bejáratáig.

24 De a kőfalról nyíllal lövöldöztek szolgáidra, és a király szolgái közül néhányan meghaltak. Szolgád, a hettita Úriás is meghalt.

25 Dávid azt mondta a követnek: Ezt mondd Jóábnak: Ne bánkódjál emiatt, mert a fegyver egyszer ezt, másszor azt pusztítja el. Támadj még erősebben a város ellen, hogy elpusztíthasd. Így biztasd őt.

26 Amikor Úriás felesége meghallotta, hogy meghalt a férje, elsiratta őt.

27 És amikor a gyász ideje letelt, Dávid érte küldött, és házába vitette. Felesége lett, és szült neki egy fiút. De ez a dolog nem tetszett az ÚRnak.

12. fejezet

1 Elküldte azért az ÚR Dávidhoz Nátán prófétát. Az bement hozzá, és ezt mondta neki: Két ember volt egy városban, az egyik gazdag, a másik szegény.

2 A gazdagnak felettébb sok juha és ökre volt.

3 A szegénynek pedig semmije sem, csak egy kis nőstény báránykája. Úgy vette és táplálta, és nála nevelkedett föl gyermekeivel együtt. Saját falatjából evett, és a poharából ivott. Az ölében aludt, és olyan volt neki, mintha a leánya volna.

4 Mikor pedig átutazó vendége érkezett a gazdagnak, sajnált az ő ökrei és juhai közül hozatni, hogy a hozzá érkezett vendégnek ételt készítsen belőle. Ezért elvette a szegénytől a bárányát, és azt főzette meg a hozzá érkezett vendégnek.

5 Akkor Dávid haragra gyúlt az ellen az ember ellen, és azt mondta Nátánnak: Él az ÚR, hogy halál fia az az ember, aki ezt cselekedte!

6 A bárányért pedig négyszer annyit kell adnia, mivelhogy ezt művelte, és mivel könyörtelen volt.

7 Ekkor Nátán ezt mondta Dávidnak: Te vagy az az ember! Azt mondja az ÚR, Izráel Istene: Én kentelek föl, hogy király légy Izráel fölött, és megszabadítottalak Saul kezéből.

8 Neked adtam urad házát, és a kebledre urad feleségeit, ezenfölül neked adtam Izráel és Júda házát. S ha ez még kevés lett volna, még adtam volna hozzá sok mást is.

9 Miért vetetted meg az ÚR beszédét, hogy olyan dolgot cselekedjél, amely utálatos őelőtte? A hettita Úriást fegyverrel vágattad le, és feleségét feleségül vetted magadnak, őt magát pedig Ammón fiainak a fegyverével ölted meg.

10 Most tehát soha ne távozzék el a fegyver a házadból, mivel megutáltál engem, és a hettita Úriás feleségét elvetted, hogy feleséged legyen.

11 Ezt mondja az ÚR: Íme, én éppen a saját házadból bocsátok reád csapásokat. Feleségeidet szemed láttára veszem el, másvalakinek adom, és az fényes nappal fog a feleségeiddel hálni.

12 Noha te titkon cselekedtél, én egész Izráel előtt és napvilágnál cselekszem ezt.

13 Akkor Dávid azt mondta Nátánnak: Vétkeztem az ÚR ellen! Nátán azt válaszolta Dávidnak: Az ÚR is elvette bűnödet, nem fogsz meghalni.

14 Mindazáltal, mivel ezzel a tetteddel okot adtál az ÚR ellenségeinek a gyalázkodásra, fiad, aki neked született, meg kell, hogy haljon.

15 Ezután Nátán hazament. Az ÚR betegséggel verte meg a gyermeket, akit Úriás volt felesége szült Dávidnak.

16 Dávid könyörgött Istennek a gyermekért, böjtölt is, és amikor bement, a földön feküdt éjjel.

17 Mikor az ő házának a vénei fölkeltek, és bementek hozzá, hogy fölemeljék a földről, nem akart fölkelni, és nem is evett velük kenyeret.

18 Hetednapra azután meghalt a gyermek. Szolgái azonban nem merték megmondani Dávidnak, hogy meghalt a gyermek, mert azt gondolták magukban: Íme, még mikor a gyermek élt, és szóltunk neki, akkor sem figyelt a szavunkra. Hogyan mondanánk meg neki, hogy meghal

19 Amikor észrevette Dávid, hogy szolgái suttognak, megértette Dávid, hogy meghalt a gyermek. Azt mondta a szolgáinak: Meghalt-e a gyermek? Azok így feleltek: Meghalt.

20 Erre Dávid fölkelt a földről, megmosdott, megkente magát, másik ruhát vett magára, majd bement az ÚR házába, és imádkozott. Azután bement a maga házába, és kérésére kenyeret vittek elé, és evett.

21 Akkor ezt mondták neki a szolgái: Miért tetted ezt? Míg a gyermek élt, böjtöltél és sírtál, most pedig, hogy meghalt a gyermek, fölkeltél, és kenyeret ettél.

22 Ő így felelt: Amíg a gyermek élt, böjtöltem és sírtam, mert azt gondoltam, ki tudja, talán könyörül rajtam az ÚR, és életben marad a gyermek.

23 De most, hogy meghalt, vajon miért böjtölnék? Vajon visszahozhatom-e azzal? Én megyek őhozzá, de ő nem jön ide vissza hozzám.

24 Majd megvigasztalta Dávid a feleségét, Betsabét, bement hozzá, és vele hált. Az asszony fiút szült és Salamonnak nevezte el; és az ÚR szerette őt.

25 Dávid Nátán prófétára bízta őt, aki az ÚR tetszésére Jedídjának nevezte.

26 Jóáb pedig harcolt Ammón fiainak a városa, Rabbá ellen, és bevette a királyi várost.

27 Jóáb követeket küldött Dávidhoz ezzel az üzenettel: Hadakoztam Rabbá ellen, és be is vettem a város egy részét, ahol a víz van.

28 Most azért gyűjtsd össze a nép maradékát, szállj táborba a város ellen, foglald el azt, nehogy én foglaljam el, és esetleg rólam nevezzék el a várost.

29 Ekkor összegyűjtötte Dávid az egész hadinépet, és Rabbá alá ment, harcolt ellene, és elfoglalta.

30 És elvette a koronát a királyuk fejéről. Ennek a súlya egy talentum arany volt, drágakövekkel volt kirakva, és Dávid fejére került. A városból is nagyon sok zsákmányt hozott el.

31 A népet pedig, amely benne volt, kihozatta. Egy részét fűrésszel, vasboronával vagy fejszével dolgoztatta, másokat pedig téglaégető kemencékhez vitt. Így bánt valamennyi ammóni várossal. Azután Dávid egész hadinépével hazament Jeruzsálembe.

13. fejezet

1 Ezek után a következők történtek: Absolonnak, Dávid fiának volt egy igen szép húga, akinek Támár volt a neve. Amnón, Dávid fia megszerette őt.

2 Annyira epekedett Amnón a húgáért, Támárért, hogy belebetegedett, mert a lány szűz volt, és Amnón lehetetlennek látta, hogy valamit elkövessen rajta.

3 De Amnónnak volt egy Jónádáb nevű barátja, Simeának, Dávid testvérének a fia. Ez a Jónádáb nagyon ravasz ember volt.

4 Azt mondta neki: Mi az oka annak, hogy naponta soványodsz, királyfi? Nem mondanád meg nekem? Amnón azt mondta neki: Támárt, Absolon öcsém húgát igen szeretem.

5 Jónádáb azt mondta neki: Feküdj le az ágyadba, és tettesd magad betegnek. Ha eljön apád, hogy meglátogasson, mondd azt neki: Jöjjön ide, kérlek, Támár húgom, hogy enni adjon. Itt, a szemem előtt készítse el az ételt, hogy én is lássam, és az ő kezéből egy

6 Lefeküdt tehát Amnón, és betegnek tettette magát. Mikor azután eljött a király, hogy meglátogassa, azt mondta a királynak: Kérlek, hadd jöjjön ide hozzám Támár húgom, hadd csináljon előttem egy pár bélest, és hadd egyem az ő kezéből.

7 Dávid erre ezt az üzenetet küldte Támár házához: Menj el azonnal Amnón bátyád házához, és készíts neki valami ennivalót.

8 Támár tehát elment bátyjának, Amnónnak a házába, aki ágyban feküdt. Fogta a lisztet, meggyúrta, és bélest csinált őelőtte, és megsütötte a bélest.

9 Azután elővette a serpenyőt, és eléje tálalta, de ő nem akart enni. Majd azt mondta Amnón: Küldjetek ki mellőlem mindenkit. Erre mindenki kiment.

10 Akkor azt mondta Támárnak: Hozd be az ételt a hálószobába, hadd egyem a kezedből. Erre Támár fogta a bélest, amelyet készített, és bevitte a hálószobába Amnónnak, a bátyjának.

11 De amikor hozzá vitte, hogy egyék, az megragadta őt, és ezt mondta neki: Jöjj, hálj velem, húgom!

12 Ő pedig azt mondta neki: Ne, bátyám, ne ronts meg engem, mert nem szoktak így cselekedni Izráelben. Ne kövess el ilyen gyalázatot!

13 És én ugyan hová vigyem szégyenemet? Te pedig olyan leszel Izráelben, mint egy bolond. Azért, kérlek, szólj a királynak, mert nem fog engem megtagadni tőled.

14 Ő azonban nem akart hallgatni a szavára, és mivel erősebb volt nála, erőszakot követett el rajta.

15 Azután Amnón nagyon meggyűlölte őt. Nagyobb lett a gyűlölete a szerelemnél, amellyel megszerette őt. Azt mondta neki Amnón: Kelj föl, menj a dolgodra.

16 Ő így felelt neki: Ne kövess el nagyobb gonoszságot annál, amelyet véghezvittél rajtam azzal, hogy elűzöl engem. Ő azonban nem akart rá hallgatni,

17 hanem beszólította a szolgáját, aki neki szolgált, és azt mondta: Űzd ki őt gyorsan előlem, és zárd be utána az ajtót.

18 Támáron pedig igen szép tarka szoknya volt, amilyenben a király leányai szoktak járni, amíg szűzek. Amikor tehát kiűzte őt a szolga, bezárta utána az ajtót.

19 Támár pedig hamut hintett a fejére, és a tarka szoknyát, amely rajta volt, meghasogatta, kezét pedig a fejére tette, és jajgatva járt-kelt.

20 Bátyja, Absolon azt mondta neki: Talán Amnón bátyád volt veled? Azért hallgass most, húgom, mert a testvéred; ne bánkódjál ennyire. Ezért Támár nagy árvaságban lakott bátyja, Absolon házában.

21 Dávid király pedig mindezt hallva igen nagyon megharagudott.

22 Absolon pedig semmit sem szólt erről Amnónnak, sem jót, sem rosszat. De igen gyűlölte Absolon Amnónt, mivel megszeplősítette húgát, Támárt.

23 Két esztendő múlva Absolon juhait nyírták az efraimi Baal-Hácórban, és Absolon meghívta az összes királyfit.

24 Absolon bement a királyhoz is, és azt mondta: Íme, most nyírják szolgád juhait, azért jöjjön el, kérlek, a király a szolgáival együtt a te szolgádhoz.

25 A király azt mondta Absolonnak: Ne, fiam, ne menjünk el mindnyájan, hogy ne legyünk terhedre. És ismét erőltette őt, de atyja nem akart elmenni, hanem megáldotta őt.

26 Absolon azonban mégis így szólt: Ha nem, úgy jöjjön el velünk Amnón, a testvérem. A király így felelt neki: Miért menne el veled?

27 Mégis, mivel Absolon erőltette, elbocsátotta vele Amnónt is és a többi királyfit.

28 Absolon pedig ezt a parancsot adta a szolgáinak: Kérlek, figyeljetek! Amikor Amnón jókedvű lesz a bortól, és én szólok nektek, akkor üssétek le Amnónt és öljétek meg. Semmit se féljetek, hiszen én parancsoltam nektek. Legyetek bátrak, ne féljetek!

29 Úgy cselekedtek azért Absolon szolgái Amnónnal, ahogy Absolon parancsolta. A király fiai pedig mindnyájan fölkeltek, és mindegyik az öszvérére ült, és elmenekültek.

30 Mikor pedig még úton voltak, eljutott a hír Dávidhoz: Absolon megölte az összes királyfit, egy sem maradt meg közülük.

31 Akkor fölkelt a király, megszaggatta ruháit, a földre feküdt, és szolgái is mindnyájan megszaggatott ruhában álltak előtte.

32 Jónádáb, Simeának, Dávid testvérének a fia pedig azt mondta: Ne mondja az én uram, hogy a királynak minden fiát megölték, mert egyedül csak Amnón halt meg. Mert attól a naptól fogva, hogy húgát megszeplősítette, Absolont mindig keserűséggel töltötte el ez

33 Ne vegye azért szívére az én uram, a király, azt gondolva, hogy a királynak minden fia meghalt, mert egyedül csak Amnón halt meg.

34 Absolon pedig elmenekült. Mikor az őrálló fölemelte a tekintetét, látta, hogy sok ember jön a mögötte levő úton a hegyoldalon.

35 Ekkor Jónádáb szólt a királynak: Íme, jönnek a királyfiak. Ahogy szolgád mondta, úgy történt.

36 És ahogy abbahagyta beszédét, megérkeztek a királyfiak, és fennhangon sírtak. Maga a király és a szolgái is mindnyájan nagy sírásra fakadtak.

37 Absolon pedig elfutott, és elment Talmajhoz, Ammihúr fiához, Gesúr királyához. És Dávid mindennap siratta a fiát.

38 Absolon pedig, miután elfutott, és Gesúrba ment, három esztendeig volt ott.

39 Dávid király pedig fölhagyott azzal, hogy Absolon ellen menjen, mert már megvigasztalódott Amnón halála miatt.

14. fejezet

1 Jóáb, Cerújá fia észrevette, hogy a király szíve vágyakozik Absolon után.

2 Elküldött azért Jóáb Tekóa városába, és hozatott onnan egy igen eszes asszonyt, és azt mondta neki: Kérlek, tégy úgy, mintha nagy keserűséged volna, öltözzél gyászruhába, és olajjal se kend meg magadat. Tegyél úgy, mint egy olyan asszony, aki sokáig sirat

3 Menj be a királyhoz, és így és így szólj hozzá. És Jóáb a szájába adta, hogy mit kell mondania.

4 Így szólt tehát a tekóabeli asszony a királyhoz, miután arccal a földre borult, és térdet-fejet hajtott: Segíts meg, ó, király!

5 A király megkérdezte: Mi bajod van? Így felelt: Ó, én özvegyasszony vagyok, mert meghalt a férjem.

6 És a te szolgálódnak két fia volt, akik összevesztek a mezőn. De mivel nem volt senki, aki szétválasztotta volna őket, az egyik leütötte a másikat és megölte.

7 És íme, az egész háznép ellene támadt a te szolgálóleányodnak, és azt mondták: Add a kezünkbe a testvérgyilkost, hadd öljük meg a testvérének lelkéért, akit megölt, és veszítsük el még az örököst is! Így akarják kioltani még a kicsiny szikrácskát is, amel

8 A király pedig azt mondta az asszonynak: Menj haza, és parancsolok a te dolgod felől.

9 A tekóai asszony így felelt a királynak: Uram, király, rajtam és atyám házán legyen a bűn súlya, de a király és az ő trónja ártatlan legyen.

10 Erre azt mondta a király: Hozd ide elém azt, aki ellened szól, és többé érinteni sem fog téged!

11 Akkor ő így válaszolt: Emlékezz, ó, király, az ÚRra, a te Istenedre, hogy a vérbosszuló ne folytathassa a pusztítást, és hogy fiamat ne veszítsék el. A király így felelt: Az élő ÚRra mondom, hogy fiadnak egy hajszála sem esik le a földre!

12 De az asszony azt mondta: Kérlek, hadd szóljon szolgálód csak egy szót az én uramnak, a királynak. Ő így felelt: Beszélj!

13 Akkor azt mondta az asszony: Hát te miért gondoltál ilyet az Isten népe ellen, hiszen a király, aki ezt kimondta, mintegy maga is bűnös, mert a király azt, akit eltaszított magától, nem hívatja vissza.

14 Mert bizonyára meg kell halnunk, és olyanok vagyunk, mint a víz, amely a földre kiöntve nem szedhető föl, de Isten egy lelket sem akar elveszíteni, hanem azt gondolja magában, hogy ne legyen számkivetve őelőtte az eltaszított sem.

15 Most tehát azért jöttem ide, hogy szóljak a királynak, az én uramnak, noha sokan intettek engem ettől. De azt mondta szolgálód: Mégis beszélek a királlyal, hátha megteszi a király, amit szolgálóleánya mond.

16 Igen, meghallgatja a király, és megszabadítja szolgálóleányát annak kezéből, aki engem el akar veszteni, és velem együtt az én fiamat Isten örökségéből!

17 Ezenfelül azt gondolta szolgálóleányod: Uramnak, a királynak a beszéde szerezzen nyugalmat, mert olyan az én uram, a király, mint Isten angyala, mivel meghallgatja mind a jót, mind a gonoszt. És az ÚR, a te Istened legyen veled.

18 És így felelt a király az asszonynak: Kérlek, ne titkolj el semmit, ha most valamit kérdezek tőled. Az asszony ezt mondta: Kérlek, szóljon az én uram, a király!

19 A király azt kérdezte: Vajon nem Jóáb keze van-e mindebben? Az asszony így felelt: A te életedre mondom, ó, uram, királyom, hogy sem jobbra, sem balra nem lehet eltérni attól, amit uram, a király mond. Mert szolgád, Jóáb bízta rám ezt. Ő adta szolgálóleán

20 Azért tette ezt Jóáb, a te szolgád, hogy a dolognak más fordulatot adjon. De az én uram bölcs, Isten angyalának a bölcsessége szerint, hogy mindent észrevegyen, ami a földön van.

21 Akkor azt mondta a király Jóábnak: Íme, megteszem ezt a dolgot. Eredj el, és hozd haza a fiamat, Absolont.

22 És Jóáb arccal a földre borult, térdet és fejet hajtva megköszönte a királynak, és ezt mondta: Ma tudta meg, uram, király, a te szolgád, hogy van valami becsületem előtted. Mert szolgája kérése szerint cselekedett a király.

23 Fölkelt hát Jóáb, elment Gesúrba, és hazahozta Absolont Jeruzsálembe.

24 A király azonban azt mondta: Menjen a maga házába, és ne kerüljön a színem elé! Absolon tehát a maga házába tért, és nem láthatta a király arcát.

25 Egész Izráelben nem volt olyan szép ember, akit annyira dicsértek volna, mint Absolon. Tetőtől talpig nem volt benne semmi hiba.

26 Amikor lenyíratta fejéről a hajat – minden esztendőben lenyíratta, mert igen nehéz volt, azért kellett lenyírni –, a haja kétszáz sékelt nyomott a királyi mérték szerint.

27 Absolonnak pedig három fia és egy leánya lett, akinek Támár volt a neve. Igen szép termetű asszony volt.

28 Két esztendőt töltött már Absolon Jeruzsálemben, de a király színét még nem látta.

29 Elküldött azért Absolon Jóábhoz, hogy őt a királyhoz küldje, de ő nem akart elmenni hozzá. Üzent másodszor is, de ő mégsem akart elmenni.

30 Ezért azt mondta szolgáinak: Nézzétek, Jóáb gazdasága az enyém mellett van, és ott van az árpája. Menjetek, és gyújtsátok föl! Absolon szolgái fölgyújtották a gazdaságot.

31 Erre fölkelt Jóáb, elment Absolonhoz az ő házába, és azt mondta neki: Mi az oka, hogy szolgáid fölgyújtották a gazdaságomat?

32 Absolon így felelt Jóábnak: Azért, mert hozzád küldöttem olyan üzenettel, hogy jöjj ide, hogy a királyhoz küldjelek, és azt mondd neki: Mi szükség volt hazajönnöm Gesúrból? Jobb lenne most is ott lennem. Most azért szeretném látni a király arcát. Ha álnok

33 Jóáb a királyhoz ment, és elmondta neki ezt. Akkor a király hívatta Absolont. Ő elment, és fejet hajtva a király előtt, arccal a földre borult. És megcsókolta a király Absolont.

15. fejezet

1 Ezután történt, hogy Absolon szerzett magának szekeret, lovakat és ötven embert, hogy előtte fussanak.

2 Reggelenként korán fölkelt Absolon, és megállt az útfélen a kapuban, és mindenkit megszólított, akinek dolga lévén, a királyhoz ment ítélet végett. Megkérdezte: Melyik városból való vagy? Ha az illető azt mondta: „Izráel egyik nemzetségéből való a szolgád

3 Absolon azt mondta neki: Íme, ügyed jó és igaz, de senki sincs, aki téged meghallgatna a királynál.

4 Aztán így folytatta Absolon: Ha engem tennének ítélőbíróvá ebben az országban, és hozzám jönne minden ember, akinek valami ügye és pere van, én igazságot szolgáltatnék neki.

5 Mikor pedig valaki közeledett hozzá, hogy leboruljon előtte, azonnal kezét nyújtotta, megölelte és megcsókolta azt.

6 Így tett Absolon egész Izráellel, akik ítéletért a királyhoz mentek, és így Absolon belopta magát Izráel fiainak szívébe.

7 Négy esztendő elteltével történt, hogy Absolon azt mondta a királynak: Hadd menjek el, és teljesítsem Hebrónban azt a fogadást, amelyet az ÚRnak tettem.

8 Mert ezt a fogadalmat tette szolgád, amikor az arámi Gesúrban lakott: Ha valóban hazavezérel engem az ÚR Jeruzsálembe, az ÚRnak fogok szolgálni.

9 A király ezt mondta neki: Menj el békével. Akkor fölkelt, és elment Hebrónba.

10 De Absolon titokban hírnököket küldött Izráel minden nemzetségéhez ezzel az üzenettel: Mikor a kürtszót meghalljátok, mondjátok: Absolon király lett Hebrónban!

11 Absolonnal együtt kétszáz férfi is elment Jeruzsálemből, akiket meghívott. Ezek jóhiszeműen mentek el, mert semmit sem tudtak a dologról.

12 Azonkívül Absolon elküldött Gílóba, és hívatta a gílói Ahitófelt, Dávid tanácsosát is, míg ő az áldozatot végezte. Az összeesküvés pedig erősödött, és a nép egyre szaporodott Absolon mellett.

13 Akkor egy követ ment Dávidhoz ezzel az üzenettel: Izráel népének szíve Absolonhoz hajolt.

14 Erre azt mondta Dávid mindazoknak a szolgáknak, akik vele voltak Jeruzsálemben: Jertek, fussunk el, mert másképp nem menekülhetünk meg Absolon kezéből. Siessetek, mert ő is siet, hogy utol ne érjen minket, és ne hozzon veszedelmet ránk, és a várost kardél

15 A király szolgái ezt mondták a királynak: Minden úgy legyen, ahogy a király, a mi urunk akarja. Íme, a te szolgáid vagyunk.

16 Így tehát kivonult a király és utána egész háza népe. Tíz másodfeleségét azonban otthon hagyta a király, hogy őrizzék a házat.

17 Így vonult ki a király és utána egész háza népe, de megálltak a legszélső háznál.

18 Elvonult előtte minden szolgája: a kerétiek, a pelétiek és a gátiak is. Az a hatszáz férfi is elvonult a király előtt, aki vele együtt jött Gátból.

19 Ezt mondta akkor a király a gáti Ittajnak: Miért jössz te is velünk? Menj vissza, és maradj a királynál, mert te idegen vagy, és vissza is költözhetsz szülőhelyedre.

20 Csak tegnap jöttél, és máris bujdosóvá tegyelek azzal, hogy velünk jössz? Én megyek, amerre mehetek. Te pedig térj vissza, és vidd vissza atyádfiait is. Irgalmasság és igazság legyen veled!

21 Ittaj így felelt a királynak: Él az ÚR és az én uram, a király, hogy ahol az én uram, a király lesz, ott lesz a te szolgád is, akár élve, akár halva.

22 Dávid erre azt mondta Ittajnak: Ám jöjj velünk, menjünk! És továbbvonult a gáti Ittaj embereivel együtt, még a kicsinyek is, mind, akik vele voltak.

23 Az egész lakosság nagy jajgatással sírt, mikor elvonult az egész hadinép. A király átkelt a Kidrón-patakon, és az egész hadinép is elvonult a pusztába vezető úton.

24 És íme, vele volt Cádók is és az összes lévita, akik Isten szövetségládáját hordozzák. Akkor letették Isten ládáját. Ebjátár pedig áldozott, amíg csak az egész hadinép ki nem vonult a városból.

25 Ekkor így szólt a király Cádóknak: Vidd vissza Isten ládáját a városba. Ha kedves leszek az ÚR előtt, ismét hazahoz engem, és látnom engedi azt és az ő sátrát.

26 Ha pedig ezt mondja: „Nem gyönyörködöm benned”, íme itt vagyok, cselekedjék velem úgy, ahogy neki tetszik.

27 Azt is mondta a király Cádók papnak: Nemde próféta vagy? Azért hát menj haza békességben a városba fiaddal, Ahimaaccal és Ebjátár fiával, Jónátánnal együtt.

28 Lássátok, íme, én itt maradok, ennek a pusztának a síkságán, amíg hír nem jön, és üzenetet nem kapok tőletek.

29 Cádók és Ebjátár tehát visszavitte Jeruzsálembe Isten ládáját, és ott maradtak.

30 Dávid pedig fölment az Olajfák hegyére, és menet közben sírt. Fejét befedve, saru nélkül ment, és az egész nép, amely vele volt, mindenki befedte a fejét, és menet közben sírtak.

31 Közben megüzenték Dávidnak, hogy Ahitófel is a pártütők között van Absolonnal. Akkor azt mondta Dávid: Kérlek, ó, URam, hiúsítsd meg Ahitófel tervét!

32 És amint fölért Dávid a hegy tetejére, hogy ott imádkozzék Istenhez, íme, eléje jött az arki Húsaj megszaggatott ruhában és földet szórva a fejére.

33 Dávid azt mondta neki: Ha velem jössz, terhemre leszel.

34 De ha visszatérsz a városba, és ezt mondod Absolonnak: „A te szolgád vagyok, ó, király; ezelőtt apád szolgája voltam, most immár a te szolgád leszek”, meghiúsíthatod Ahitófelnek ellenem való tervét.

35 És íme, veled lesz ott Cádók és Ebjátár pap. Azért minden dolgot, amit a királyi palotából hallasz, mondj meg a papoknak, Cádóknak és Ebjátárnak.

36 Íme, ott van velük a két fiuk is: Ahimaac, Cádók fia és Jónátán, Ebjátár fia. Általuk azonnal megüzenhetitek nekem, amit hallotok.

37 Ezért Húsaj, Dávid barátja visszament a városba, éppen akkor, amikor Absolon bevonult Jeruzsálembe.

16. fejezet

1 Amikor Dávid egy kissé lejjebb jutott a hegytetőről, eléje jött Cíbá, Mefibóset szolgája két megnyergelt szamárral: kétszáz kenyér, száz kötés aszalt szőlő, száz csomó füge és egy tömlő bor volt rajtuk.

2 A király megkérdezte Cíbától: Mit akarsz ezzel? Cíbá így felelt: A szamarak legyenek a király háza népéé, hogy rajtuk járjanak. A kenyér és a füge pedig a szolgáké, hogy egyenek, és a bor azé, aki megfárad a pusztában, hogy ihasson.

3 A király azt kérdezte: Hol van most uradnak a fia? Cíbá így felelt a királynak: Íme, Jeruzsálemben maradt, mert azt mondta: Visszaadja ma nekem Izráel háza népe az én apám országát.

4 A király azt mondta Cíbának: Legyen minden a tied, amije csak volt Mefibósetnek. Cíbá erre ezt felelte: Leborulok előtted. Légy ezután is kegyes hozzám, ó, uram, királyom!

5 Amikor Dávid király eljutott Bahúrimig, íme, egy férfi jött ki onnan, aki Saul nemzetségéből való volt, név szerint Simei, Géra fia, és ahogy jött, szidalmazta őket.

6 Kővel hajigálta Dávidot és Dávid király minden szolgáját, jóllehet az egész hadinép és a testőrség mindnyájan ott voltak az ő jobb és bal keze felől.

7 Simei ezt mondta szitkozódása közben: Eredj, eredj, te vérszopó és istentelen ember!

8 Most megfizet neked az ÚR Saul egész háza népének a véréért, aki helyett te uralkodsz, és odaadta az ÚR az országot fiadnak, Absolonnak. Íme, te nyomorúságban vagy, mert vérszopó ember vagy!

9 Akkor azt mondta a királynak Abisaj, Cerújá fia: Hogyan szidalmazhatja ez a holt eb az én uramat, a királyt? Odamegyek, és fejét veszem!

10 De a király azt mondta: Mi közöm van hozzátok, Cerújá fiai? Hadd szidalmazzon, mert az ÚR mondta neki: Szidalmazzad Dávidot. Így hát ki mondhatja neki: Miért műveled ezt?

11 És azt mondta Dávid Abisajnak és minden szolgájának: Íme, a fiam, aki az én véremből származik, az én életemre tör. Hogyne tenné hát ezt ez a benjámini? Hagyjatok békét neki, hadd szidalmazzon, mert az ÚR mondta neki.

12 Talán rátekint az ÚR a nyomorúságomra, és jóval fizet még ma nekem az ÚR az ő átka helyett.

13 Így ment Dávid és hadinépe az úton. Simei pedig az átellenben levő hegyoldalon haladt, és menet közben átkozódott, és köveket hajigált velük szemben, és szórta a port.

14 Miután a király és az egész vele levő nép fáradtan megérkeztek, ott megpihentek.

15 Absolon pedig és az egész hadinép, Izráel férfiai, bementek Jeruzsálembe. Vele volt Ahitófel is.

16 Amikor Dávid barátja, az arki Húsaj bement Absolonhoz, ezt mondta Absolonnak: Éljen a király, éljen a király!

17 Absolon ezt felelte neki: Ez a barátod iránti szereteted? Miért nem mentél el a barátoddal?

18 Húsaj így felelt Absolonnak: Azért nem, mert azé leszek, és azzal maradok, akit az ÚR, ez a nép és Izráel fiai választanak.

19 És azután kinek szolgálnék szívesebben, mint a barátom fiának? Ahogy az apádat szolgáltam, ugyanúgy foglak téged is.

20 Majd Absolon ezt mondta Ahitófelnek: Adjatok tanácsot, mit cselekedjünk!

21 Ahitófel így felelt Absolonnak: Menj be apád másodfeleségeihez, akiket itthon hagyott, hogy őrizzék a házat, és egész Izráel megérti, hogy gyűlöltté tetted magadat apád előtt, és annál inkább megerősödik mindazoknak a keze, akik melletted vannak.

22 Sátrat vontak tehát Absolonnak a tetőn, és bement Absolon az ő apja másodfeleségeihez egész Izráel szeme láttára.

23 És Ahitófel tanácsát, melyet adott, abban az időben úgy tekintették, mintha Isten szavát kérdezték volna. Így tekintette Ahitófel minden tanácsát Dávid is, és Absolon is.

17. fejezet

1 Majd Ahitófel ezt mondta Absolonnak: Engedj kiválasztanom tizenkétezer embert, hogy fölkeljek, és üldözzem Dávidot ma éjjel.

2 Megtámadom, amíg fáradt és erőtlen a keze. Megrettentem, és megfutamodik az egész hadinép, amely vele van; magát a királyt pedig megölöm.

3 És visszavezetem hozzád az egész népet, mert az egésznek a visszatérése attól a férfitól függ, akit üldözöl. Akkor majd békességben lesz az egész nép.

4 Igen tetszett ez a beszéd Absolonnak és Izráel összes vénjének.

5 De Absolon azt mondta: Hívjátok ide az arki Húsajt is, és hallgassuk meg, hogy ő mit mond.

6 Amikor Húsaj megérkezett Absolonhoz, így szólt hozzá Absolon: Ahitófel ilyen tanácsot adott; megfogadjuk-e az ő szavát, vagy sem? Szólj hozzá!

7 Akkor Húsaj azt mondta Absolonnak: Ez egyszer nem jó tanács az, amelyet Ahitófel adott.

8 És így folytatta Húsaj: Tudod magad is, hogy apád és az ő emberei igen erős vitézek, és igen elkeseredett szívűek, mint a kölykeitől megfosztott medve a mezőn. Azonfölül apád tapasztalt harcos, aki nem alszik együtt a néppel.

9 Ilyenkor ő valamilyen barlangban vagy valami más helyen rejtőzik. Ha kezdetben csak néhányan esnek is el a népből, valaki meghallhatja, és azt kezdi majd mondani: Vereséget szenvedett Absolon népe!

10 És még az erős vitéz is, akinek olyan a szíve, mint az oroszláné, igen megrémül. Mert egész Izráel tudja, hogy apád igen erős vitéz, és azok is, akik vele vannak, erős vitézek.

11 Azért azt tanácsolom, hogy gyűjtsd magadhoz egész Izráelt Dántól fogva mind Beérsebáig, hogy annyian legyenek, mint a homok a tenger partján, és te magad is menj el a harcba.

12 Akkor aztán támadjuk meg őt azon a helyen, ahol éppen megtaláljuk, és úgy lepjük meg, ahogy a harmat a földre száll, hogy ne maradjon meg se ő, se azok közül senki, akik vele vannak.

13 Ha pedig egy városba szaladna, akkor egész Izráel húzzon ki köteleket a város körül, és rántsuk le azt a patakba, hogy még csak egy kövecske se maradjon meg ott.

14 Absolon és Izráel férfiai ezt mondták: Jobb az arki Húsaj tanácsa Ahitófel tanácsánál. Mert az ÚR rendelte úgy, hogy elvessék Ahitófel tanácsát, amely jó volt, hogy veszedelmet hozzon az ÚR Absolonra.

15 Húsaj pedig elmondta Cádók és Ebjátár papnak: Ilyen és ilyen tanácsot adott Ahitófel Absolonnak és Izráel véneinek. Én pedig ilyen és ilyen tanácsot adtam.

16 Azért sietve küldjetek el, és üzenjétek meg Dávidnak: Ne maradj ma éjjel a puszta felé vezető gázlóknál, hanem mindenképpen kelj át, különben elpusztulhat a király és az egész nép, amely vele van!

17 Jónátán pedig és Ahimaac a Rógél-forrásnál várakoztak. Odament egy szolgálóleány, aki elmondta ezeket nekik, ők pedig elmentek, és hírt vittek róla Dávid királynak. Mert nem akartak bemenni a városba és ott mutatkozni.

18 Mégis meglátta őket egy szolga, és hírül adta Absolonnak. Erre nagy sietve eltávoztak onnan, és bementek egy ember házába Bahúrim városá ban, akinek az udvarán volt egy kút, és oda ereszkedtek le.

19 Az asszony pedig vett egy ponyvát, és leterítette a kút száját, majd darált árpát hintett rá, így nem lehetett semmit észrevenni.

20 Absolon szolgái bementek ehhez az asszonyhoz a házba, és megkérdezték: Hol van Ahimaac és Jónátán? Az asszony így felelt nekik: Átgázoltak a patakon. Erre keresni kezdték őket, de mivel nem találták, visszatértek Jeruzsálembe.

21 Miután azok eltávoztak, kijöttek a kútból, elmentek, és hírül adták ezeket Dávid királynak. Ezt mondták Dávidnak: Gyorsan keljetek át a vízen, mert ezt és ezt a tanácsot adta ellenetek Ahitófel.

22 Akkor fölkelt Dávid egész népével, és átkelt a Jordánon. Mire megvirradt, egy sem maradt, aki át ne kelt volna a Jordánon.

23 Amikor látta Ahitófel, hogy tanácsát nem hajtották végre, megnyergelte szamarát, fölkelt, és hazament a városába. Majd elrendezte háza népének a dolgát, azután fölakasztotta magát. Így halt meg, és eltemették apja sírjába.

24 Dávid már Mahanaimba érkezett, amikor Absolon és vele együtt Izráel férfiai átkeltek a Jordánon.

25 Absolon Jóáb helyett Amászát tette fővezérré a sereg fölött. Amászá egy Jitrá nevű izráeli férfi fia volt, aki bement Abígalhoz, Náhás leányához, aki Cerújának, Jóáb anyjának volt a nővére.

26 Izráel és Absolon a Gileád földjén ütött tábort.

27 Amikor Dávid Mahanaimba jutott, íme, az ammóni Rabbá városából való Sóbi, Náhás fia, a Lódebárból való Mákír, Ammiél fia és a Gileád tartományában, Rógelimben lakó Barzillaj

28 ágyneműt, tálakat és cserépedényeket, búzát, árpát, lisztet, pörkölt gabonát, babot, lencsét és pörkölt árpát,

29 mézet, vajat, juh- és tehénsajtot hozott Dávidnak és a vele levő népnek, hogy ehessenek. Mert ezt mondták: A nép éhes, fáradt, és eltikkadt a pusztában.

18. fejezet

1 Dávid pedig megszámlálta a vele levő népet, és ezredeseket meg századosokat rendelt föléjük.

2 A nép harmadrészét Jóábnak, harmadrészét Cerújá fiának, Abisajnak, Jóáb apjának a keze alatt hagyta Dávid, harmadrészét pedig a gáti Ittajra bízta. A király azt mondta a népnek: Bizony én magam is veletek megyek.

3 De a nép azt mondta: Ne jöjj, mert ha netán megfutamodunk is, velünk nem törődnek, sőt ha a sereg fele meghal is, azzal sem törődnek. De te kiteszel annyit, mint mi tízezren. Jobb tehát, ha a városból leszel a segítségünkre.

4 Erre azt mondta nekik a király: Azt teszem, amit jónak láttok. Majd megállt a király a kapuban, és az egész sereg kivonult századonként és ezredenként.

5 Ezt parancsolta a király Jóábnak, Abisajnak és Ittajnak: Fiammal, Absolonnal kíméletesen bánjatok a kedvemért! Az egész sereg hallotta mindazt, amit a király Absolon felől parancsolt a vezéreinek.

6 Azután kivonult a hadinép a mezőre Izráellel szemben, és megütköztek Efraim erdejénél.

7 Ott Dávid szolgái megverték Izráel népét, és nagy volt a veszteség azon a napon, mintegy húszezer ember.

8 Kiterjedt a harc arra az egész vidékre, és azon a napon a nép közül sokkal többet pusztított el az erdő, mint amennyit a fegyverek.

9 Egyszer csak Absolon összeakadt Dávid szolgáival. Absolon egy öszvéren ült. Az öszvér bement egy nagy tölgyfa sűrű ágai alá úgy, hogy Absolon fönnakadt a hajánál fogva a tölgyfán, és az ég és a föld között függött, mert az öszvér kiszaladt alóla.

10 Meglátta ezt egy ember, hírül adta Jóábnak, és ezt mondta: Íme, láttam Absolont egy tölgyfán függeni.

11 Jóáb pedig ezt mondta a hírhozó embernek: Íme, láttad, hát miért nem terítetted le a földre? Az én dolgom lett volna aztán, hogy megajándékozzalak tíz ezüstsékellel és egy övvel.

12 Az ember azt mondta Jóábnak: Ha akár ezer ezüstpénzt adnál is a kezembe, nem ölném meg a király fiát, mert fülünk hallatára parancsolta a király neked, Abisajnak és Ittajnak: Kíméljétek meg azt a fiút, Absolont.

13 Ha orvul törtem volna az életére, magad is ellenem támadtál volna, mivel a király előtt semmi sem marad titokban.

14 Jóáb erre azt mondta: Nem akarok miattad késlekedni. Majd három nyilat vett a kezébe, és Absolon szívébe lőtte, mivel még élt a tölgyfán.

15 Akkor körülfogta és levágta Absolont Jóáb tíz fegyverhordozó szolgája, és megölték őt.

16 Ekkor Jóáb megfújta a kürtöt, mire visszatért a nép Izráel űzéséből, mert Jóáb kímélni akarta a népét.

17 Absolont pedig fogták, egy nagy verembe vetették az erdőben, és igen nagy rakás követ dobáltak rá. Egész Izráel elfutott, mindenki a maga otthonába.

18 Absolon pedig még életében vett és fölállított magának egy emlékoszlopot a Király-völgyben, mert ezt mondta: Nincsen olyan fiam, akiben fennmaradhatna nevem emléke. Ezért az oszlopot a saját nevéről nevezte el. Absolon oszlopának hívják mind e mai napig.

19 Ahimaac, Cádók fia pedig ezt mondta: Majd elfutok, és hírül adom a királynak, hogy megszabadította őt az ÚR ellenségei kezéből.

20 De Jóáb azt mondta neki: Ne légy ma hírmondó, hanem holnap mondd meg a hírt. Ma még ne mondd meg, mivel a király fia meghalt!

21 Aztán Jóáb ezt mondta egy kúsitának: Eredj el, mondd meg a királynak, amit láttál. A kúsi meghajolt Jóáb előtt, és futásnak eredt.

22 Ahimaac, Cádók fia újból megszólalt, és ezt mondta Jóábnak: Bármi történhet, hadd fussak el én is a kúsi után! Jóáb azonban ezt mondta: Miért futnál, fiam? Nem neked való ez a hírmondás.

23 Ő azonban így válaszolt: Bármi történhet, hadd fussak el mégis! Ő pedig azt mondta neki: Ám fuss el! Erre Ahimaac elfutott a síkságon át vezető úton, és megelőzte a kúsit.

24 Dávid pedig a két kapu között ült. Az őrálló fölment a kapu tetejére, a kőfalra, körülnézett, és látta, hogy egy ember nagyon fut egyedül.

25 Ekkor az őrálló lekiáltott, és jelentette a királynak. A király azt mondta: Ha egyedül jön, jó hír van a szájában. Az pedig egyre közelebb ért.

26 Látta aztán az őr, hogy egy másik ember is fut, és lekiáltott a kapuőrzőnek: Íme, egy másik ember is fut egyedül. Erre azt mondta a király: Az is hírmondó.

27 Majd így folytatta az őrálló: Ha jól látom, az első úgy fut, mint Ahimaac, Cádók fia. A király ezt mondta: Jó ember az, és jó hírrel jön.

28 Akkor Ahimaac ezt kiáltotta a királynak: Békesség! És arccal a földig hajolt a király előtt, és ezt mondta: Áldott az ÚR, a te Istened, aki kezedbe adta azokat az embereket, akik fölemelték kezüket az én uramra, a királyra.

29 Akkor megkérdezte a király: Épségben van-e Absolon fiam? Ahimaac így felelt: Láttam a nagy zűrzavart, amikor Jóáb elküldte a király szolgáját és a te szolgádat is, így nem tudom, mi történt.

30 Azt mondta erre a király: Eredj odébb, állj félre. Erre félreállt, és ott várakozott.

31 Eközben a kúsi is megérkezett. Ezt mondta: Azt üzenik a királynak, az én uramnak, hogy az ÚR megszabadított ma téged mindenkinek a kezéből, aki ellened támadt.

32 A király megkérdezte a kúsit: Épségben van-e Absolon fiam? A kúsi így felelt: Úgy járjanak az én uram, királyom ellenségei és mindazok, aki gonoszul ellened támadnak, mint a fiad.

33 Ekkor a király mélyen megrendült. Fölment a kapu fölött levő házba, és sírt. És miközben ment, ezt mondta: Ó, fiam, Absolon! Én fiam, én fiam, Absolon! Bárcsak én haltam volna meg helyetted! Absolon, én fiam, én fiam!

19. fejezet

1 Jelentették Jóábnak, hogy a király siratja és gyászolja Absolont.

2 Így gyászra fordult a szabadulás azon a napon az egész nép számára, mert meghallották, hogy a király bánkódik a fia miatt.

3 Azon a napon úgy lopakodott be a hadinép a városba, ahogy az a hadinép szokott lopakodni, amely szégyelli magát, hogy elmenekült a harcból.

4 A király pedig eltakarta az arcát, és fennszóval így kiáltott: Ó, fiam, Absolon! Absolon, én fiam, én fiam!

5 Akkor Jóáb bement a házba a királyhoz, és azt mondta: Megszégyenítetted e mai napon minden szolgádat, akik pedig ma megmentették az életedet, fiaid és leányaid életét, feleségeid és másodfeleségeid életét.

6 Mert azokat szereted, akik gyűlölnek, és azokat gyűlölöd, akik szeretnek téged. Kimutattad ma, hogy előtted a vezérek és a szolgák mind semmik. Mert azt tapasztaltam a mai napon, hogy jobban tetszene neked, ha mi mindnyájan meghaltunk volna ma, de Absolon

7 Azért most kelj föl, menj ki, és beszélj kedvesen a szolgáiddal, mert az ÚRra esküszöm, hogy ha nem jössz ki, éjjelre egy ember sem marad melletted. Ez mindannál a nyomorúságnál rosszabb lenne számodra, ami veled történt ifjúságodtól fogva mind e mai napi

8 Erre fölkelt a király, és leült a kapuban. Hírül adták az egész népnek: Íme, a király a kapuban ül. Akkor az egész hadinép a király elé járult. Izráel pedig elmenekült, ki-ki a maga sátrába.

9 És nagy veszekedés kezdődött Izráel népének törzsei között, és ezt mondták: A király szabadított meg minket ellenségeink kezéből, a filiszteusok kezéből is ő szabadított meg; de el kellett menekülnie az országból Absolon elől.

10 Absolon pedig, akit fölkentünk, meghalt a harcban. Miért késlekednénk hazahozni a királyt?

11 Dávid király pedig elküldött Cádók és Ebjátár paphoz, és ezt üzente nekik: Mondjátok ezt a júdabeli véneknek: Miért akartok utolsók lenni a király hazahozásában? Eljutott ugyanis a király házába mindaz, amiről egész Izráel beszélt.

12 Ti a testvéreim vagytok, az én húsom és az én vérem, miért lennétek hát az utolsók a király hazahozásában?

13 Mondjátok meg Amászának: Nem az én húsom és vérem vagy te is? Úgy cselekedjék velem Isten, és úgy segítsen, hogy te leszel a seregem fővezére minden időben Jóáb helyett.

14 Így nyerte meg egy emberként Júda minden emberének a szívét, akik üzenetet küldtek a királynak: Térj haza minden szolgáddal együtt!

15 Visszaindult tehát a király, és a Jordánhoz érkezett, a júdaiak pedig Gilgálba mentek, hogy elébe menjenek a királynak, és segítsenek neki átkelni a Jordánon.

16 A Bahúrimból való benjámini Simei, Gérá fia is sietve elment a júdaiakkal együtt Dávid király elé.

17 Ezer ember volt vele Benjámin nemzetségéből. Cíbá, a Saul házából való szolga, tizenöt fia és húsz szolgája is vele volt, és a király előtt odaértek a Jordánhoz.

18 Átkeltek a gázlónál, hogy áthozzák a király háza népét, és hogy kedve szerint cselekedjenek. Simei, Gérá fia pedig térdre borult a király előtt, amikor átkelt a Jordánon.

19 Ezt mondta a királynak: Ne tulajdonítsa vétkül nekem az én uram az álnokságomat; és ne emlékezzen meg arról, hogy gonoszul cselekedett veled a szolgád azon a napon, amelyen uram, a király Jeruzsálemből eltávozott. Ne vegye ezt szívére a király.

20 Tudja a te szolgád, hogy vétkezett, de látod, József egész házából én jöttem ma elsőnek, hogy a királynak, az én uramnak elébe menjek.

21 De megszólalt Abisaj, Cerújá fia, és ezt mondta: Nem ölöd-e meg Simeit azért, mert szidalmazta az ÚR fölkentjét?

22 Dávid azonban azt mondta: Mi közöm hozzátok, Cerújá fiai, hogy ellenkezni akartok ma velem? Miért kellene ma embert ölni Izráelben? Mintha nem tudnám, hogy ma lettem újból Izráel királya!

23 Majd ezt mondta a király Simeinek: Nem halsz meg. És megesküdött neki a király.

24 Mefibóset, Saul fia is elébe jött a királynak. Sem lábát, sem szakállát nem gondozta, ruháját ki nem mosatta attól a naptól fogva, hogy a király eltávozott, egészen addig a napig, amelyen békességgel haza nem jött.

25 Amikor Jeruzsálemből kijött a király elé, ezt mondta neki a király: Miért nem jöttél el velem, Mefibóset?

26 Ő így felelt: Uram, király, a szolgám csapott be engem. Mert én, a te szolgád, azt mondtam: Fölnyergeltetem a szamarat, fölülök rá, és elmegyek a királlyal, mert sánta a te szolgád.

27 Ő azonban rágalmazott engem, a te szolgádat az én uram, a király előtt. De az én uram, a király olyan, mint Isten angyala. Azért tégy úgy, ahogy neked tetszik!

28 Mert atyám egész háza népe csak halált érdemelt volna uramtól, a királytól, de te szolgádat mégis azok közé helyezted, akik asztalodnál esznek. Azért micsoda követelésem és micsoda kérésem volna még a király előtt?

29 Akkor ezt mondta neki a király: Mi szükség többet szólnod? Megmondtam, hogy te és Cíbá osztozzatok meg a jószágon.

30 Erre Mefibóset azt felelte a királynak: Elveheti akár az egészet, csakhogy az én uram, a király békességben hazajöhetett!

31 A gileádi Barzillaj is eljött Rógelimból, hogy átkeljen a királlyal a Jordánon, hogy átkísérje őt a Jordánon.

32 Barzillaj pedig igen öreg ember volt, nyolcvanesztendős, és ő tartotta el a királyt, amíg Mahanaimban lakott, mert igen gazdag ember volt.

33 A király azt mondta Barzillajnak: Gyere velem, és eltartalak Jeruzsálemben.

34 Barzillaj azonban azt mondta a királynak: Ugyan hány évig élek még, hogy fölmehetnék a királlyal Jeruzsálembe?

35 Nyolcvanesztendős vagyok már, hogy tegyek még különbséget jó és rossz között; vagy érzem-e én, a te szolgád még az ízét annak, amit eszem és iszom; vagy tudok-e gyönyörködni még az énekesek és az énekesnők hangjában? Csak terhedre lenne a szolgád neked, u

36 Szolgád csak éppen átkel a Jordánon a királlyal. Miért adna nekem a király ilyen nagy jutalmat?

37 Hadd menjen vissza, kérlek, a te szolgád, és hadd haljak meg az én városomban, ahol apám és anyám sírja van. De itt van, íme, szolgád, Kimhám, menjen el ő a királlyal, az én urammal, és cselekedjél úgy vele, ahogy neked jónak tetszik.

38 Erre azt mondta a király: Velem jöhet Kimhám, és úgy bánok vele, ahogy neked tetszik. És amit csak kívánsz tőlem, megteszem neked.

39 Mikor pedig átkelt a Jordánon az egész nép, és a király is átkelt, megcsókolta a király Barzillajt és megáldotta, ő pedig visszatért lakóhelyére.

40 Átkelt tehát a király Gilgálba, és vele ment Kimhám. Júda egész népe és Izráel népének a fele kísérte a királyt.

41 És íme, az összes izráeli férfi eljött a királyhoz, és azt mondták neki: Miért loptak el téged júdai testvéreink, és hozták át a Jordánon a királyt, a háza népét és vele együtt Dávid minden emberét?

42 Júda férfiai így feleltek Izráel férfiainak: Azért, mert a király hozzánk áll közelebb. Hát miért nehezteltek ezért? Talán megvendégelt minket ezért a király? Vagy megajándékozott-e valamilyen ajándékkal?

43 Izráel férfiai így feleltek Júda férfiainak: Tízszeres jogunk van a királyhoz, és Dávidra nézve is elsőbbségünk van veletek szemben. Miért vettetek semmibe minket? Nem mi tettük-e szóvá legelőször, hogy hozzuk haza a királyunkat? De erősebb volt Júda férf

20. fejezet

1 Volt ott történetesen egy istentelen ember, akinek Seba volt a neve. A Benjámin nemzetségéből való Bikri fia volt. Ez belefújt a kürtjébe, és ezt mondta: Nincs semmi közünk Dávidhoz, semmi örökségünk sincs Isai fiában. Azért, ó, Izráel, oszoljatok szét, m

2 Erre Sebához, Bikri fiához pártolt Dávidtól minden izráeli. A Júda nemzetségéből valók azonban királyuk mellett maradtak, a Jordán vizétől fogva egész Jeruzsálemig.

3 Azután bement Dávid a jeruzsálemi palotájába, és előhozatta a király azt a tíz másodfeleségét, akiket otthon hagyott a ház őrzésére. Őrizet alá helyezte és ellátta őket élelemmel, de nem ment be hozzájuk. És őrizet alatt maradtak, özvegyi sorban, haláluk

4 Azután azt mondta a király Amászának: Gyűjtsd össze hozzám Júda nemzetségét három nap alatt, és te magad is legyél itt!

5 Elment tehát Amászá, hogy összehívja a júdaiakat, de hosszabb ideig volt távol, mint ahogy a király meghagyta neki.

6 Akkor Dávid azt mondta Abisajnak: Íme, Seba, Bikri fia még nagyobb bajt hoz ránk, mint Absolon. Vedd magad mellé urad szolgáit, és űzd el őt, nehogy erős városokat szerezzen magának, és elmeneküljön előlünk.

7 Kimentek tehát vele Jóáb emberei és a kerétiek, a pelétiek és a vitézek mind. Kimentek Jeruzsálemből, hogy üldözzék Sebát, Bikri fiát.

8 Mikor pedig ahhoz a nagy kősziklához értek, amely Gibeónnál van, eléjük jött Amászá. Jóáb pedig harci ruhájába volt öltözve. A ruháján kívül, a derekához övezve, a hüvelyében volt a fegyvere, amely kiesett, ahogy ment.

9 Jóáb megkérdezte Amászát: Jól vagy-e, testvérem? És Jóáb megfogta jobb kezével Amászá szakállát, mintha meg akarná csókolni.

10 Amászá nem is ügyelt a fegyverre, amely Jóáb kezében volt, így az átdöfte őt a hasán, és kiontotta belét a földre. Nem ütötte át többször, mert máris meghalt. Azután Jóáb és testvére, Abisaj tovább üldözte Sebát, Bikri fiát.

11 Amászá teste fölött pedig megállt Jóáb egyik szolgája, és ezt kiáltotta: Aki Jóábbal tart, és Dávid javát kívánja, siessen Jóáb után!

12 Amászá pedig ott feküdt vérében az út közepén. Az egyik ember, amikor látta, hogy mindenki megáll ott, kivonszolta Amászát az útról a mezőre, és egy ruhát vetett rá, mert látta, hogy aki csak arra megy, mind megáll mellette.

13 Miután pedig kivonszolták az útról, mindenki Jóáb után sietett, hogy üldözzék Sebát, Bikri fiát.

14 Seba átvonult Izráel minden nemzetségén, egészen Ábél-Bét-Maakáig, és a bikriek mind összegyűltek, és követték őt.

15 De utolérték, körülfogták őt Ábél-Bét-Maakában, és a várossal szemben nagy töltést emeltek, amely akkora volt, mint a kőfal. Az egész nép, amely Jóábbal volt, rombolta a kőfalat, hogy ledöntse.

16 Akkor a városból egy okos asszony így kiáltott: Hallgassatok ide, hallgassatok ide! Mondjátok meg, kérlek, Jóábnak: Jöjj ide, hadd beszéljek veled!

17 Amikor odament hozzá, akkor megkérdezte az asszony: Te vagy-e Jóáb? Így felelt: Én vagyok. Akkor ezt mondta neki: Hallgasd meg szolgálóleányod szavát. Ő így felelt: Hallgatom.

18 Ekkor azt mondta az asszony: Régebben azt szokták mondani, Ábélban kell tanácsot kérni, akkor jól határoztok.

19 Én Izráel békeszerető hívei közül való vagyok, te pedig el akarsz pusztítani egy várost és egy anyát is Izráelben? Miért akarod elpusztítani az ÚR örökségét?

20 Akkor Jóáb így felelt: Távol legyen, távol legyen tőlem, hogy elpusztítsam és elveszítsem azt!

21 Nem úgy van a dolog, hanem egy Efraim hegységéből való ember, név szerint Seba, Bikri fia, fölemelte kezét Dávid király ellen. Adjátok kezünkbe őt magát, és én elvonulok a város alól. Az asszony azt válaszolta Jóábnak: Íme, majd a kőfalon átdobjuk neked a

22 Azután az asszony nagyon eszesen az egész néphez fordult, és levágatta Sebának, Bikri fiának a fejét, majd kidobták azt Jóábnak. Akkor ő megfúvatta a kürtöt, és szétoszlottak a város alól, mindenki a maga sátrába. Jóáb pedig hazament Jeruzsálembe a király

23 Jóáb Izráel egész seregének élén állt, Benájá, Jójádá fia pedig a kerétiek és a pelétiek parancsnoka volt.

24 Adórám a robotosok felügyelője volt, Jósáfát, Ahilúd fia pedig kancellár.

25 Sejá jegyző volt, Cádók és Ebjátár pedig pap.

26 A Jáírból való Írá is Dávid papja volt.

21. fejezet

1 Dávid idejében egyszer éhínség volt három egymás után következő évben. Megkérdezte Dávid emiatt az URat, és az ÚR ezt mondta: Saulért és az ő vérszopó háza népéért van ez, mivel megölte a gibeóniakat.

2 Hívatta tehát a király a gibeóniakat, és beszélt velük. A gibeóniak pedig nem az Izráel fiai közül valók voltak, hanem az emóriak maradékából, akikkel Izráel fiai esküvel kötöttek szövetséget. De Saul mégis kereste az alkalmat, hogy kiirthassa őket Izráel

3 Dávid tehát megkérdezte a gibeóniakat: Mit tegyek értetek, és mivel engeszteljelek meg titeket, hogy áldjátok az ÚR örökségét?

4 Ezt válaszolták neki a gibeóniak: Nem kívánunk sem ezüstöt, sem aranyat Saultól és az ő házától, és nem kell nekünk, hogy valakit megöljenek Izráelben. Dávid ezt felelte: Amit mondotok, megteszem nektek.

5 Ekkor azt mondták a királynak: Annak az embernek, aki pusztított minket, és gonosz tervet forralt ellenünk, hogy megsemmisüljünk, és ne maradjunk fönn Izráel egész területén,

6 annak a maradékai közül adj át nekünk hét embert, hogy fölakasszuk őket az ÚR előtt Saulnak, az ÚR választottjának Gibeájában. A király azt felelte: Átadom őket.

7 A király azonban megkímélte Mefibósetet, Jónátán fiát, aki Saul fia volt, azért az ÚR előtt esküvel megerősített szövetségért, amelyet Dávid és Jónátán, Saul fia nevében kötött.

8 De elvette a király Ricpának, Ajjá leányának két fiát, akiket az Saulnak szült: Armónit és Mefibósetet, továbbá Saul leányának, Míkalnak öt fiát, akiket a mehólai Barzillaj fiának, Adriélnek szült.

9 A gibeóniak kezébe adta azokat, akik fölakasztották őket a hegyen, az ÚR előtt. Ezek heten tehát egyszerre pusztultak el. Az aratás első napjaiban, az árpaaratás kezdetén ölték meg őket.

10 Ricpá, Ajjá leánya fogott egy zsákruhát és rájuk terítette a kősziklán, az aratás kezdetétől addig, amíg eső nem esett rájuk az égből. Nem engedte, hogy égi madarak szálljanak rájuk nappal, sem hogy mezei vad jöjjön rájuk éjszaka.

11 Amikor megmondták Dávidnak, amit Ricpá, Ajjá leánya, Saul másodfelesége cselekedett,

12 Dávid elment, és elhozatta Saul és Jónátán holt testét a jábés-gileádiaktól, ők ugyanis ellopták azokat Bétseán utcájáról, ahol a filiszteusok fölakasztották őket, amikor megverték Sault Gilbóa hegyén.

13 Elhozták onnan Saulnak és fiának, Jónátánnak a tetemét, és összeszedték azoknak a tetemeit is, akiket fölakasztottak.

14 És eltemették Saulnak és fiának, Jónátánnak a tetemét Benjámin földjén, Célában. Apjának, Kísnek a sírjába temették. Amikor mindent megtettek, amit a király parancsolt, kiengesztelődött Isten az ország iránt.

15 Ezután ismét háborút kezdtek a filiszteusok Izráel ellen. Dávid szolgáival együtt elment, harcoltak a filiszteusok ellen, és a küzdelemben Dávid kifáradt.

16 Akkor Jisbi-Benób, az óriás leszármazottja, kinek kopjavasa háromszáz rézsékelt nyomott, és új hadi szerszámmal volt felövezve, elhatározta, hogy leteríti Dávidot.

17 Abisaj, Cerújá fia azonban segített Dávidnak, leterítette a filiszteust és megölte. Ekkor Dávidnak így esküdtek meg a szolgái: Soha többé nem jöhetsz velünk harcolni, hogy Izráel szövétneke ki ne aludjon.

18 Azután ismét harcoltak a filiszteusokkal Gób városánál, és akkor ölte meg a húsái Szibekkaj az óriások maradékai közül való Szafot.

19 Azután újra háború támadt a filiszteusokkal Góbnál, ahol Elhánán, a betlehemi Jaaré-Óregim fia levágta a gáti Góliátot, akinek a kopjanyele olyan vastag volt, mint a szövőszék zugolyfája.

20 Gátban is háború tört ki, ott is volt egy óriás termetű férfi, kinek a kezein és a lábain hat-hat ujja volt, azaz összesen huszonnégy, és ő is az óriások leszármazottja volt.

21 Szidalmazta Izráelt, de Jónátán, Dávid bátyjának, Simeának a fia megölte.

22 Ezek négyen az óriásoktól származtak Gátban, és mindnyájan Dávidnak vagy szolgáinak a keze által estek el.

22. fejezet

1 Dávid pedig ezt az éneket mondta az ÚRnak azon a napon, amikor az ÚR megszabadította minden ellenségének kezéből és Saul kezéből is.

2 Ezt mondta: Az ÚR az én kősziklám, kőváram és szabadítóm.

3 Isten az én erősségem, őbenne bízom. Pajzsom ő és üdvösségem szarva, erősségem és oltalmam. Üdvözítőm, aki megszabadít az erőszakosságtól.

4 Az ÚRhoz kiáltok, aki dicséretre méltó, és megszabadulok ellenségeimtől.

5 Mert a halál hullámai vettek körül, az istentelenség árjai rettentettek engem.

6 A Seol kötelei vettek körül, és a halál tőrei meredtek ellenem.

7 Szükségemben az URat hívtam, és Istenemhez kiáltottam. Meghallotta lakóhelyéről szavamat, és kiáltásom eljutott a fülébe.

8 Akkor megrendült és rengett a föld, az ég alapjai inogtak és megrendültek, mert ő haragra gyúlt.

9 Füst szállt föl orrából és emésztő tűz szájából, parázs izzott benne.

10 Lehajtotta az eget, és leszállt, és homály volt lába alatt.

11 A kerúbon ment és röpült, és a szelek szárnyán tűnt föl.

12 Sötétségből sátrakat emelt maga körül, szakadó esőből, sűrű fellegekből.

13 Az előtte levő fényözönből parázsló tűz izzott.

14 Mennydörgött az ÚR az égben, és a Magasságos hangot adott.

15 Kilőtte nyilait, és szétszórta azokat, cikáztak villámai.

16 Láthatóvá vált a tenger medre, és a világ alapjai felszínre kerültek az ÚR feddésétől és orra haragos szelétől.

17 Lenyúlt a magasságból, és fölvett, a mélységes vizekből kihúzott engem.

18 Hatalmas ellenségeimtől megmentett; gyűlölőimtől, akik erősebbek voltak nálam.

19 Rám törtek nyomorúságom napján, de az ÚR az én támaszom volt.

20 Tágas térre vitt ki engem, megszabadított, mert jóakaróm ő.

21 Igazságom szerint fizetett meg nekem az ÚR, kezem tisztasága szerint jutalmazott meg.

22 Hiszen megőriztem az ÚR útjait, és nem szakadtam el gonoszul Istenemtől.

23 Mert ítéletei mind előttem vannak, és rendeléseitől nem távoztam el.

24 Feddhetetlen voltam előtte, és őrizkedtem a hamisságtól.

25 Ezért megfizet nekem az ÚR igazságom szerint, szeme előtt való tisztaságom szerint.

26 A hűségeshez hűséges vagy, a tökéleteshez tökéletes.

27 A tisztához tiszta vagy, de a dacolóhoz kemény.

28 Segítesz a nyomorult népen, a fölfuvalkodottakat pedig megalázod szemeddel.

29 Te vagy a mécsesem, URam, és az ÚR bevilágít sötétségembe.

30 Mert veled a harci seregen is átrontok, Istenemmel a kőfalon is átugrom.

31 Az Isten útja tökéletes, az ÚR beszéde színigaz. Pajzsa ő mindazoknak, akik hozzá menekülnek.

32 Van-e Isten az ÚRon kívül? Van-e kőszikla kívüle?

33 Isten az én erős kőváram, ő vezérli az igaz útját.

34 Olyanná teszi lábamat, mint a szarvasoké, és magaslatokra állít engem.

35 Ő tanítja kezemet harcra, hogy karom ércíjat feszíthessen.

36 Üdvösséged pajzsát adtad nekem, és kegyelmed naggyá tett engem.

37 Ösvényeimet kiszélesítetted alattam, és bokáim meg nem tántorodtak.

38 Üldözöm ellenségeimet, és elpusztítom őket, nem térek vissza, míg meg nem semmisítem őket.

39 Megsemmisítem, eltiprom őket, hogy fel sem kelhetnek, lábam alatt hullanak el.

40 Mert erővel öveztél föl engem a harcra; alám vetetted azokat, akik ellenem támadtak.

41 Megadtad, hogy ellenségeim megfutamodjanak; gyűlölőimet elpusztíthattam.

42 Körbenéztek, de nem volt, aki megszabadítsa őket; az ÚR felé néztek, de nem felelt nekik.

43 Szétmorzsolom őket, mint a föld porát, összezúzom, mint az utca sarát, széttaposom őket.

44 Megmentettél népem lázadozásaitól; népek fejévé tettél. Olyan nép szolgál nekem, melyet nem ismertem.

45 Idegen fiak hízelkednek nekem, és egy hallásra engedelmeskednek.

46 Az idegen fiak elbátortalanodnak, és váraikból reszketve jönnek elő.

47 Él az ÚR, áldott az én kősziklám; magasztaltassék Isten, szabadításom kősziklája.

48 Isten az, aki bosszút áll értem, és uralmam alá veti a népeket.

49 Megment ellenségeimtől. Te emelsz föl engem támadóim fölé, és az erőszakosoktól megszabadítasz engem.

50 Dicsérlek ezért, URam, a népek között, és zsoltárt énekelek nevednek.

51 Nagy győzelmet ad királyának, irgalmasságot cselekszik fölkentjével, Dáviddal és magvával mindörökké!

23. fejezet

1 Ezek Dávid utolsó szavai. Dávidnak, Isai fiának szózata, az igen magasra emelt férfinak szózata, aki Jákób Istenének fölkentje és Izráel énekeinek kedveltje.

2 Az ÚR lelke szólt belőlem, és az ő beszéde nyelvem által.

3 Izráel Istene szólt, Izráel kősziklája mondta nekem: Aki igazságosan uralkodik az emberek fölött, aki istenfélelemmel uralkodik,

4 az olyan, mint a reggel fölkelő nap fénye, mint a felhőtlen reggel; amikor napsugártól, esőtől sarjadzik a fű a földből.

5 Nem ilyen-e a házam Isten előtt? Mert örökkévaló szövetséget kötött velem, amelyben minden el van rendezve, és amely állandó. Teljes szabadításom és minden kívánságom belőle sarjad.

6 De az istentelenek olyanok mindnyájan, mint a kitépett tövis, melyhez kézzel nem nyúlnak.

7 Aki hozzá akar nyúlni, fejszét és rudat ragad, és tűzzel égetik meg a helyszínen.

8 Ezek Dávid erős vitézei név szerint: a tahkemóni Jóséb-Basebet, a testőrök vezére, aki egyszer nyolcszáz embert sebesített meg, amikor dárdáját megforgatta.

9 Azután Eleázár, aki Ahóhi fiának, Dódónak a fia. Ő egyike a három hősnek, akik Dáviddal voltak, amikor dacoltak a filiszteusokkal, amikor azok összegyülekeztek ott a harcra. Az izráeliták már meghátráltak,

10 de ő megállt, és vágta a filiszteusokat mindaddig, amíg el nem fáradt, és a keze a fegyverhez nem ragadt. Nagy szabadulást szerzett az ÚR azon a napon, azután a hadinép is visszatért, de csak fosztogatni.

11 Utána következett Sammá, a hárári Ágé fia. Amikor összegyűltek a filiszteusok Lehinél, ahol a szántóföld egy darabja lencsével volt bevetve, a nép pedig megfutamodott a filiszteusok elől,

12 akkor ő megállt annak a darab földnek a közepén, megvédte azt, és megverte a filiszteusokat. Így az ÚR nagy szabadítást szerzett.

13 A harminc vezér közül is hárman lementek, és aratáskor érkeztek meg Dávidhoz az Adullám barlangjába, mikor a filiszteusok a Refáim-völgyben táboroztak.

14 Dávid akkor a sziklavárban volt, a filiszteusok előőrse pedig Betlehemnél.

15 Dávid vizet kívánt, és azt mondta: Ki hozna nekem inni vizet a betlehemi kútból, amely a kapu előtt van?

16 Akkor ez a három vitéz keresztültört a filiszteusok táborán, és vizet merítettek a betlehemi kútból, amely a kapu előtt van, és Dávidhoz vitték. Ő azonban nem akarta meginni, hanem kiöntötte áldozatul az ÚRnak.

17 Azt mondta: Távol legyen tőlem, URam, hogy én ilyet tegyek. Vajon azoknak az embereknek a vérét igyam, akik életüket halálra adva mentek el a vízért? És nem akarta meginni. Ezt tette a három hős.

18 Abisaj, Jóáb testvére, Cerújá fia volt ennek a háromnak a vezetője, aki háromszáz ember ellen emelte föl a dárdáját, és megölte őket. Ő volt a leghíresebb a három közül.

19 A három közül valóban ő volt a leghíresebb, ezért lett ő a parancsnokuk, de a hárommal nem ért föl.

20 A kabceéli Benájá, Jójádá fia is vitéz, nagy tehetségű ember volt. Ő ölte meg a móábiak két harcosát. Ugyanő ment le a verembe, és megölte az oroszlánt, amikor egyszer hó esett.

21 Ugyanő vágott le egy nagy termetű egyiptomi embert. Az egyiptomi kezében dárda volt, ő pedig csak egy bottal ment ellene. Kivette az egyiptomi kezéből a dárdát, és a saját dárdájával ölte meg.

22 Ezeket cselekedte Benájá, Jójádá fia. Neki is jó híre volt a három erős vitéz között.

23 Híres volt ő a harminc között, de a hárommal nem ért föl. Dávid elöljáróvá tette őt a tanácsosok között.

24 Aszáél, Jóáb testvére is e harminc közül való, akik a következők voltak: Elhánán, a betlehemi Dódó fia.

25 A haródi Sammá; a haródi Eliká.

26 A peleti Helec, a tekóai Írá, Ikkés fia.

27 Abiezer Anatótból, Mebunnaj Húsából.

28 Calmón Ahóhból, Mahraj Netófából.

29 Héleb, Baaná fia Netófából; Ittaj, Ríbaj fia a benjámini Gibeából.

30 Benájá Pirátónból; Hiddaj a patak mellett levő Gaasból.

31 Abial bón Arbából, Azmávet Bahúrimból.

32 Eljahbá Saalbónból, Jónátán, Jásén fia.

33 Sammá Harárból, Ahiám Arárból, Sárár fia.

34 Elifelet, Ahaszbaj fia Maakából; Eliám, Ahitófel fia Gilóból.

35 Hecró Karmelből, Paaraj Arbából.

36 Jigál Cóbából; Nátán fia, Báni Gádból.

37 Az ammóni Celek; Nahraj Beérótból, Jóábnak, Cerújá fiának a fegyverhordozója.

38 Írá Jeterből, Gáréb Jeterből

39 és a hettita Úriás. Összesen harmincheten.

24. fejezet

1 Újból haragra gerjedt az ÚR Izráel ellen, fölindította ellenük Dávidot, és azt mondta neki: Menj, számláld meg Izráelt és Júdát.

2 Erre a király így szólt serege fővezéréhez, Jóábhoz: Menj el, járd be Izráel minden törzsét Dántól fogva Beérsebáig, és számláljátok meg a népet, hadd tudjam meg a nép számát.

3 Jóáb azt felelte a királynak: Sokasítsa meg Istened, az ÚR a népet, és adjon még százszor annyit, mint amennyi most van, és lássa meg ezt az én uram, királyom. De miért akarja ezt az én uram, a király?

4 A király szava azonban erősebb volt Jóábénál és a többi főemberénél. Kiment tehát Jóáb és a többi vezér a király elől, hogy megszámlálják Izráel népét.

5 Átkeltek a Jordánon, és Aróér városa mellett jobb kéz felől, a Gád völgyében, majd Jaszér mellett ütöttek tábort.

6 Azután Gileádba és Tahtim földjére, Hodsiba mentek; innen a Dán-Jaan mellé és Szidón környékére.

7 Ezután Tírusz erődjéhez és a hivviek és a kánaániak minden városába elmentek. Innen a Júdától délre eső részre, Beérsebába mentek.

8 Amikor bejárták az egész országot, kilenc hónap és húsz nap múltán hazamentek Jeruzsálembe.

9 Aztán Jóáb benyújtotta a királynak a megszámlált nép számát: Izráelben nyolcszázezer erős fegyverforgató férfi volt, Júda nemzetségében pedig ötszázezer.

10 Miután pedig Dávid megszámlálta a népet, ez nyugtalanította a szívét, és azt mondta az ÚRnak: Igen vétkeztem abban, amit cselekedtem. Azért most, ó, URam, vedd el, kérlek, szolgád álnokságát, mert igen esztelenül cselekedtem!

11 És mikor reggel fölkelt Dávid, így szólt az ÚR Gád prófétának, aki Dávid látnoka volt:

12 Menj el, és szólj Dávidnak: Azt mondja az ÚR: Három dolgot adok eléd, válaszd az egyiket magadnak ezek közül, hogy aszerint cselekedjem veled.

13 Elment azért Gád Dávidhoz, tudtára adta ezt, és ezt kérdezte tőle: Hét esztendeig való éhség szálljon a földedre, vagy három hónapig ellenségeid elől bujdossál, és ellenséged kergessen téged, vagy három napig döghalál legyen országodban? Most gondold meg,

14 Dávid azt felelte Gádnak: Igen meg vagyok szorítva. De mégis inkább az ÚR kezébe essünk, mert nagy az ő irgalmassága, és ne essem emberek kezébe.

15 Azért az ÚR döghalált bocsátott Izráelre reggeltől az elrendelt ideig, és Dántól fogva Beérsebáig hetvenezer férfi halt meg a nép közül.

16 És amikor az angyal fölemelte a kezét Jeruzsálem ellen is, hogy azt is elpusztítsa, megelégelte az ÚR a veszedelmet, és azt mondta az angyalnak, aki a népet ölte: Elég immár, hagyd abba! Az ÚR angyala akkor a jebúszi Arauná szérűje mellett volt.

17 És Dávid megszólította az URat, amikor látta az angyalt, aki a népet vágja, és azt mondta: Íme, én vétkeztem, és én cselekedtem hamisságot, de ezek a juhok ugyan mit cselekedtek? Kérlek, inkább forduljon kezed ellenem és atyám háza népe ellen!

18 Gád még azon a napon Dávidhoz ment, és azt mondta neki: Eredj, menj el, és rakass oltárt az ÚRnak a jebúszi Arauná szérűjén.

19 Erre elment Dávid Gád beszéde szerint, ahogy az ÚR parancsolta.

20 Amikor Arauná föltekintett, látta, hogy a király a szolgáival őhozzá megy. Erre kiment Arauná, és arccal a földre borult a király előtt.

21 Ezt mondta Arauná: Mi az oka, hogy uram, a király a szolgájához jön? Dávid így felelt: Az, hogy megveszem tőled ezt a szérűt, és oltárt építek rajta az ÚRnak, hogy megszűnjék a csapás a népen.

22 Arauná ezt mondta Dávidnak: Vegye el hát uram, a király és áldozza föl azt, ami neki tetszik. Íme, itt vannak az ökrök az áldozathoz, a boronák és az ökrök szerszámai pedig fa helyett.

23 Ó, király, Arauná mindezt a királynak adja. Majd ezt mondta Arauná a királynak: Bárcsak megengesztelődne általad a te Istened, az ÚR!

24 A király ezt felelte Araunának: Nem, hanem pénzen veszem meg tőled, mert nem akarok Istenemnek, az ÚRnak ingyen való áldozattal áldozni. Megvette tehát Dávid azt a szérűt és az ökröket ötven ezüstsékelen.

25 Majd oltárt épített ott Dávid az ÚRnak, és egészen elégő áldozatot meg hálaáldozatokat mutatott be. Erre megkegyelmezett az ÚR a földnek, és megszűnt a csapás Izráelen.

Copyright © 2016 Veritas Kiadó. All Rights Reserved. · Kapcsolat

 .