A Károli-Biblia legújabb kiadásáról

A Magyarországi Református, Evangélikus és Baptista Egyház bevonásával 1996-ban alapított Protestáns Média Alapítvány megbízásából készült Károli-Biblia legújabb revíziójában református, evangélikus és baptista teológusok, nyelvészek és irodalmi szaktekintélyek vettek részt.

Ahogyan a kötet címlapján is olvasható, ez a magyar bibliafordítás a Károli-Biblia újonnan revideált kiadása, amennyiben a legnagyobb példányszámban elterjedt és olvasott, 1908-ban megjelent kiadást tekintjük az úgynevezett revideált Károli-Bibliának. A revíziós szakbizottság közel egy évtizedes munkája során ennek szövegét tekintette kiindulási alapul, de figyelembe vette a korábbi kiadásokat is. Így a Vizsolyi Bibliakiadását követő években a Szenci Molnár Albert átdolgozásában megjelent Oppenheimi és Hanaui Bibliát, az 1661-ben kiadott Váradi Bibliát, valamint M. Tótfalusi Kis Miklós 1685-ben kiadott úgynevezett Aranyos Bibliáját, de ezeken kívül összességében mintegy húsz magyar nyelvű és további húsz idegen nyelvű – főleg német és angol – Újszövetséget és teljes bibliafordítást is. (A figyelembevétel jelen esetben versenkénti összehasonlítást jelentett.) Tettük ezt az alább részletezett revíziós céljaink elérése érdekében, de ezen túlmenően azért is, hogy szövegünket – ahol lehet – egyszerűbbé és érthetőbbé tegyük.

A szöveghűség megtartása mellett alapvető célunk a modernizálás volt, de igyekeztünk megőrizni és helyreállítani azt a jellegzetes ízt, amely veretessé tette Károli Gáspár több mint négyszáz éves fordítását. Alapvetően egyetértettünk a Károli-Biblia revíziójával foglalkozó utolsó szakbizottság célkitűzéseivel, és ennek megfelelően a jelen revízió is célul tűzte ki, hogy kiküszöbölje az 1908-as kiadás hibáit, megszüntesse a régies nyelvhasználatot, helyreállítsa az eredeti Károli-fordítást ott, ahol az megromlott, és tekintetbe vegye az újabb tudományos eredményeket.

A napjainkban már nem használt régies kifejezéseket – ahol lehet – elhagytuk, illetve megváltoztattuk, és ezzel együtt megpróbáltuk a mai nyelvhasználatnak megfelelővé alakítani a szöveget. Ahol ez nem érezhető, annak főleg két oka lehet: egyrészt mert igyekeztünk közel maradni az eredeti héber vagy görög szöveg jelentéséhez, másrészt mert nem akartunk elszakadni az évszázadok óta rögzült Károli-szövegtől. Munkánk során leggyakrabban elavult igealakokat igazítottunk ki, régiessé vált szavakat cseréltünk le, és ahol lehetett, egyszerűsítettünk a szövegen, olvashatóbbá tettük. A mondatok szerkezetén csak ritkán változtattunk, az újrafogalmazást – amennyire lehetett – kerültük. A nehezen értelmezhető helyeken óvakodtunk az értelmezéstől, inkább vállaltuk a megoldatlanság tükröződését.

Az eredetihez, a régihez való ragaszkodás és mégis az új formavilág érvényesítése minden bibliafordítás alapvető problémája. Mi ebben az esetben hajlandók voltunk lemondani arról, hogy a modernség iránti vágyat maradéktalanul kielégítsük – még annak árán is, hogy így az olvasó részéről a Biblia nyelvezetében való alapvető jártasságot kellett feltételeznünk. (Aminek hiányát természetesen bibliaolvasással lehet pótolni.) De ne felejtsük el: ókori irodalmi alkotást tart kezében az, aki a Bibliát olvassa. Nem véletlen, hogy senkinek sem jut eszébe, hogy egy ókori írást addig modernizáljon, amíg el nem veszti eredeti jellegét.

A Biblia úgy szól ma hozzánk, ahogyan megíratott két-háromezer évvel ezelőtt. Annál jobban megértjük, minél jobban ráhangolódunk, nem pedig áthangoljuk a fülünknek kívánatos hangzásra. A fordítónak, a revíziót végzőnek az a feladata, hogy az eredeti szöveget annyira közel hozza napjaink olvasójához, amennyire lehet – anélkül, hogy veszítene eredeti tartalmából, ízéből, zamatából. Az olvasó pedig érdeklődésétől hajtva igyekszik a szöveg ódonságát feldolgozni és üzenetét megérteni. Ha nem hinnénk, hogy ebben a folyamatban felülről való segítségben van része, nem mertük volna e könyvet kiadni.

Az Újszövetség revideálásánál a nemzetközileg elfogadott úgynevezett Nestle-féle görög szöveg legújabb kiadását vettük figyelembe. A héber nevek átírásánál a ma használatos modern átírási szabályoktól csak kivételes esetekben tértünk el, ha a több évszázada meghonosodott kifejezés megtartása indokoltnak mutatkozott, mint például Matuzsálem vagy Ézsaiás esetében. Ha egy héber név két vagy akár három változatban is előfordult a maszoréta pontozás eltérései miatt, ott a magyarra történő átírásnál a gyakrabban előforduló változatot részesítettük előnyben, és a magyar szövegben következetesen csak azt alkalmaztuk, jóllehet az eltérések mindössze abban mutatkoztak meg, hogy egy-egy magánhangzó rövidebb vagy hosszabb változatát (i-í, o-ó vagy a-á, e-é stb.) használtuk. Hasonló problémák például a német vagy angol nyelvű Bibliáknál fel sem merülhettek, tekintettel az illető nyelv betűkészletére.

A hagyományos fejezet- és versbeosztást megtartottuk, de a szöveg folyamatosságát zavaró versenkénti tördeléstől eltekintettünk. Ahol lehetett, igyekeztünk érvényre juttatni az eredeti szöveg költői formáját, gondolati ritmusát. Az alapvető bibliai és teológiai fogalmaknak az általánosan elfogadott és meghonosodott írásmódját követtük (Szentlélek, keresztelés stb.). Az Isten-nevek megjelölésénél a Jahve formát kapitálchennel szedtük (ÚR). A fejezet- és szakaszcímeket dőlt betűvel írtuk; alattuk zárójelben található a párhuzamos helyek megjelölése. A szövegben előforduló dőlt betűs szedés – mint például a zsoltárokban és Habakuk könyvében a Szela – a karmesternek adott utasításnak tekintendő.

Baranyi József, a szerkesztőbizottság elnöke

Copyright © 2016 Veritas Kiadó. All Rights Reserved. · Kapcsolat

 .